Novák Péter a karrierépítésről
Építsük, avagy ne építsük karrierünket? Hagyjuk, hogy sodorjon az ár, és élvezzünk ki minden pillanatot, vagy tudatosan tervezzük meg, hogy mit fogunk csinálni a következő években, bízva szerencsecsillagunkban, és abban, hogy épp mi leszünk jó időben, jó helyen? „Nem szabad semmiről sem lemaradni, de muszáj valamiféle origo-közeli állapotban maradnunk ahhoz, hogy rendben legyenek a dolgok” – vallja Novák Péter énekes, színész, a Kimnowak zenekar frontembere, a Megasztár legújabb zsűritagja.
"A termék a fontos, nem a termelő" © tv2.hu |
Novák Péter: Soha semmi tudatosság nem volt benne, ezen a szakmán nincs mit tudatosan építeni, mert ilyen iskola nincs. Így adta a sors, az élet, a sugallatok, szerencsés véletlenek összjátéka. Volt egy időszak, amikor egyik napról a másikra éltem, és akkor egyik munka hozta a másikat… Sokféle karriertípus létezik. Irigykedve nézem azokat, akik hosszú-hosszú évekig koptatják az iskolapadot, és így érnek el eredményeket. Ennek hiányát a mai napig érzem, én például nem végeztem Színművészeti Főiskolát, meg mást sem. Viszont, amit mondjuk Veszprémben (Veszprémi Petőfi Színház-a szerk.) öt év alatt tanultam — a színész szakmát, „színházcsinálást” —, abból mind a mai napig profitálok, tehát út van rengeteg.
hvg.hu: Jó néhány év távlatából visszatekintve, hogyha ki kellene emelned két-három, a pályád szempontjából meghatározó eseményt vagy pillanatot, mit említenél?
N. P.: Nagyon nagy áldás, a család, amelybe születtem! A szüleimtől és a testvéreimtől annyi energiát, tanulni- és megfigyelni valót kaptam, és kapok a mai napig, hogy ezek nélkül elképzelhető, már régen föladtam volna. (Péter szülei, Novák Ferenc és Foltin Jolán, Kossuth-díjas néptánc-koreográfusok, nővére, Novák Eszter színházrendező, Jászai-díjas- a szerk.) Meghatározó fordulat volt az életemben, amikor húszévesen beláttam, hogy van valami keresnivalóm a világban, és az a kényszeres közlésvágy, ami bennem van, formát kaphat. Aztán amikor már menő rockzenészként leszerződtem az említett Veszprémi Petőfi Színházhoz. Végül talán az a misztikus krisztusi kor, hosszú-hosszú évek pörgése után a lemondás művészetének sírig tartó gyakorlása. Valahogy átértékelődtek a dolgok. Amikor életünk meghatározó pillanatairól kérdeznek, hajlamosak vagyunk a sikerpillanatokra helyezni a súlyt, holott az igazán fontos momentumok, nem feltétlenül a csiri-viri történetek. Ilyen volt, amikor munkanélküli lettem. Fél évig csak ültem a világban, és nem tudtam, hogy mi van. Sok mindent újra fel kellett építenem.
hvg.hu: Ilyen helyzetben az ember könnyen megalkuvóvá válik, te is az vagy?
N. P.: Nem. Egyrészt az elveim mellett való kiállás miatt kerültem utcára, mert azokból ugyebár nem engedünk. Másrészt konfliktuskezelő ember vagyok, és azt gondolom, hogy egy bizonyos határon belül ugyan tudok kompromisszumokat kötni, de megalkudni nem. Nem hiszem, hogy annak van értelme. A megalkuvás mindig azt jelenti, hogy valamiről, ami számodra nagyon fontos, lemondasz.
Novák Péter a színpadon. "Az 'én', mint szerepkör lassan kikopik © kimnowak.hu |
N. P.: Magammal szemben kíméletlenül, a világgal szemben pedig nagyon. Mégsem hihetjük el, hogy ami kinn van, az a valóság. Ha mégis így van, akkor nagy a baj. De az is elképzelhető, hogy az én értékrendem fölött szállt el az idő. Nem vagyok pesszimista, inkább realistának tartom magam, de óvatossá tesznek a mostani történések. Ha reggelente belenézek a tükörbe, ott nem magamat szeretném látni, hanem azt a százötven-kétszáz embert, akit feltételezek magam körül, és akikről azt gondolom, hogy csodálatos dolgokra vagyunk együtt képesek.
hvg.hu: Az egyik interjúban olvastam, hogy valaki azt nyilatkozta rólad: még nem találtad meg a saját utadat. Valójában merre tartasz?
N. P.: Amerre szeretnék tartani, és amerre tartok, aközött szerencsére, nagyon vékony a határmezsgye. Tudom, hogy merre tartok, és erre a legjobb szó az, hogy kifele. A mondatok egyre halkabbak lesznek, a megnyilatkozások egyre kevésbé látványosak, ha pedig mégiscsak kapnak valamiféle fényt, csakis annak köszönhető, hogy vagy a produkció vagy az, ami kimondásra kerül, fontos. Az "én", mint szerepkör lassan kikopik az emberből, és marad, amit az évek során teremtett. Más fordításban: a dolgok elcsendesednek, már nem az urbánus, inkább a természet közeli dolgok vonzanak.
hvg.hu: A TV2-s Megasztár-őrület közepén érdekesen hangzik, hogy "kifele" igyekszel.
N. P.: A Megasztár esetében akkor haladnék "befele", ha én lennék, mondjuk a műsorvezető vagy egy versenyző. Ebben a mostani szerepben — a zsűriben ülve — kreatív munkát végzek, a gyerekekkel foglalkozom, és arra törekszem, hogy egy kieséses alapon zajló versenyben csapatot építsek, amibe beletartozik az is, hogy akár reggel ötig dolgozunk a stúdióban.
hvg.hu: Ha azt vesszük, hogy a Megasztár miatt az érdeklődés középpontjában állsz, mégiscsak megfogalmazódik a kérdés: ez nem minősül ’befele’ haladásnak?
N. P.: Ezek ideig-óráig tartó események. Én a Megasztár előtt is éppen eleget szerepeltem a ’köz’-ben ahhoz, hogy egyrészt tele legyen vele a hócipőm, másrészt meg, hogy amit akarok, azt el tudjam mondani. A ’kifele’ ilyen értelemben egy lelki út.
hvg.hu: A tehetségkutató verseny miatt nem adtál föl semmit, nem szorult háttérbe a színészi pályád?
N. P.: Erre az időszakra nem vállaltam semmit. Jól is tettem, hogy életemben először egy-két színházi felkérésre nemet mondtam, mert valószínűleg nem tudtam volna helyt állni. A vártnál is nehezebb a Megasztáros tevékenységem, már amennyiben azt vesszük, hogy az ember lelkiismeretesen szeret csinálni valamit. Én általában úgy szeretek. Vagy százhússzal megyünk, vagy sehogy.
hvg.hu: A Megasztár kapcsán sok ezer fiatal nyilatkozza: „igen, én egész életemben énekelni akartam, sztár akarok lenni”. Ez egy kicsit álomvilág-jellegű, nem?
N. P.: Ez egy tehetségkutató verseny, egy kitörési lehetőség, amire nagy szükség van. Ha valakinek van tehetsége, legyen hozzá terep. Egyébként, a pálya legizgalmasabb része, amikor olyan szituációba kerülsz, hogy egy másik emberen tudsz segíteni. Hihetetlenül eufórikus érzés húszévesen visítozó csajoknak ordibálni a színpadról, autogramokat osztogatni, de ennek a vonzalma hamar, a pálya hosszának az első egy tizedében elmúlik. Aztán egyszer csak eljutsz odáig, hogy arra kérnek meg: te, figyelj, nem csinálod meg a lemezemet?, és akkor rájössz, hogy azok a jó pillanatok. A termék a fontos, nem a termelő!
hvg.hu: Mennyivel nehezebb karriert építeni egy fiatalnak ma, mint mondjuk tíz éve? Mennyire változtak meg az elvárások?
N. P.: Úgy látom, hogy egy kicsit jobban prognosztizálható a jövő. Nem biztos, hogy lesz állás, lesz munka, de hogyha az ember rááll egy bizonyos pályára, és világos jövőképe van, akkor nagy baj nem lehet. Persze kell még egy csomó, jó közhelyes dolog: szerencse, találkozások, emberi kapcsolatok. Viszont tíz-tizenöt évvel ezelőtt naiv álmodozásnak tűnt, hogy majd én egyszer, akkor Londonban… Az ember félve szőtte ezeket az álmokat, nem úgy mint ma. És persze mi más vinné az embert előre, mint az álmodozás? Ráadásul, hogy ezek meg is valósíthatóak? Az életben az a jó, hogy nincsenek bevett formulák. Menni kell, és akkor majd valami biztos történik. Ha az ember egy kicsit játszani tud a sorssal, akkor várhatóan megoldódik minden, ha pedig rágörcsöl, és kihívja azt, alulmarad.
hvg.hu: Szakmai körökben — hazai berkekben — nehezebb érvényesülni manapság, mint régen?
N. P.: Lehet mindenféle generációs különbségekről beszélni, de a probléma gyökere a piac szűkössége. Itthon hárommillió ember él, aki aktív zenehallgató, ebből harmincezer vásárol CD-t rendszeresen. Nem üzlet ma már CD lemezt árulni, kiadni. Szűk a mozgástér és ez mindenkit zavar, előadót, kiadót, befektetőt egyaránt.
hvg.hu: A kudarcokat lelkileg hogyan lehet feldolgozni?
N. P.: Kellő humorérzékkel.
hvg.hu: Gondolom, már megedződtél.
N. P.: Sok szempontból megedződtem, másfelől viszont nem értek olyan kudarcok, amelyek annyira földhöz vágtak volna, hogy onnan ne lehetett volna fölállni. Mindenesetre nem árt, ha az ember el tudja magát helyezni a világegyetemben, és a rendszer egészében megtalálja a helyét. Amikor baj ér, és összeomlok, mindig eszembe jut, hogy mi van, mondjuk azokkal a fogyatékkal élő gyerekekkel, akikkel foglalkozom, hogy kikkel ismerkedtem meg az elmúlt két esztendőben egy esélyegyenlőségi műsor kapcsán, akik semmi mást nem tesznek, csak másokért dolgoznak. Na, ott az igazi tett, és ott kél el a segítség! Vannak jelek, amikből olvasni kell. És az is igaz, hogy nem minden jel. Vissza az origóhoz. Mértékrend, és értékrend.
Karrierépítés: aki sokat ugrál, veszít
Ha gyorsan akarsz állást, és elég képzett és elég tapasztalt vagy, minden esélyed megvan rá, hogy a növekvő gazdaság idején megszerezd az új pozíciót. De a sietséggel a boldogságra sokkal kevesebb esélyed marad, mintha jó előre megterveznéd, hogy merre irányítod a pályádat.
A karrierépítők ellenőrzőlistája
Van úgy, hogy az ember egyszer csak érzi: itt az idő menni kell! Számos oka lehet, ha valaki a következő karrierlépcsőre akar lépni, vagy meg kívánja változtatni pályája irányát. Az is lehet, hogy első munkahelyét keresi, az is megtörténhet, hogy újabb szakmai kihívásokra vágyik, vagy csak több pénzt akar, esetleg nyugdíjazták, de még dolgozna, vagy éppen családi gondjai hozták lépéskényszerbe. Az alábbi ellenőrzőlista segít a helyes út megtalálásában.
