szerző:
euractiv.hu
Tetszett a cikk?

Dominique de Villepin növelni szeretné a foglalkoztatottság arányát az idősebbek körében, s erre új tervekkel rukkolt elő.

A miniszterelnök korábbi ötletei – a fiatalok nagyobb arányú foglalkoztatására vonatkozóan – nem váltak be, ezért a politikus most az idősebb korosztály felé fordult Az EU lisszaboni stratégiájával összhangban a jelenlegi 38 százalékról 50 százalékra növelné a foglalkoztatottság arányát az 55-64 évesek csoportjában.

Dominique de Villepin elképzelései szerint a munkaadók az 56 év feletti munkanélkülieknek előnyös feltételekkel kínálhatnának rövidtávú munkaszerződést. Ugyanakkor a cégek nem küldhetnék nyugdíjba 65 éves koruk előtt az alkalmazottaikat.

Az elképzelések szerint, ha valaki 60 éves kora után is munkát vállal, bizonyos „nyugdíjbónuszt” kap majd. A terv várhatóan már 2007 elején megvalósul, amit az is segít, hogy áldását adta rá három szakszervezet és a francia alkalmazottak szövetsége.

MTI Itthon

Gyurcsány: szolidáris lesz az új nyugdíjrendszer

A következő évtized egyik legfontosabb feladata az új nyugdíjrendszer megalkotása, amely megőrzi a szolidaritás és a közfelelősség elvét - mondta Gyurcsány Ferenc miszterelnök, aki szerint az egészségügyi rendszert át kell alakítani, de ennek a nyugdíjasok nem lehetnek a vesztesei.

MTI Gazdaság

Fenntarthatatlan a jelenlegi nyugdíjrendszer

A nyugdíjrendszerről rendezett csütörtöki konferencia előadói egyetértettek abban, hogy a jelenlegi állami, felosztó-kiróvó nyugdíjpillér fenntarthatatlan helyzetbe került, és valamennyien hasonló megoldásokat, a nyugdíjkorhatár emelését és a svájci típusú indexálás megszüntetését javasolták.

hvg.hu Plázs

Egészségesek a nyugdíjasok Amerikában

Meglehetősen jó egészségi állapotban kezdik meg az öregkort az USA-ban élők – állítja a Duke University tanulmánya. Az idősek egészségügyi helyzetére vonatkozó pozitív megállapítás optimizmusra ad okot, mind az egészségügyi szolgáltatók, mind öregedők számára.

MTI Gazdaság

Egyre többen tartják pénzüket nyugdíjpénztárakban

A magyarországi háztartások vagyonuk egyre növekvő részét tartják önkéntes pénztárakban: a nyugdíjpénztárak, az egészség- és önkéntes kasszák 2005 végén közel 1900 milliárd forintot kezeltek a tagok számláin - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban