szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jószerivel állandósult a munkanélküliség az elmúlt négy évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a munkanélküliségi ráta 17-20 százalék között mozgott - derül ki a megyei munkaügyi központ összefoglalójából.

A most leköszönő önkormányzati ciklus első évében, 2002-ben csaknem 54 ezer munkanélkülit tartott nyilván a munkaügyi központ, 2006 szeptember végén 52,5 ezret. A legtöbb állástalant 2005 februárjában regisztrálták, akkor számuk meghaladta a 60 ezret, miközben 2004. májusában alig 50 ezren kerestek munkát.

A munkanélküliségi ráta négy évvel ezelőtt 19,4 százalékos volt, jelenleg 17,6 százalékos, miközben volt olyan időszak - 2005. eleje - amikor meghaladta a 20 százalékát. A négy év során egyszer sem fordult elő, hogy 17 százalék alá esett volna a ráta Borsodban.

A munkaügyi szakemberek elgondolkodtatónak tartják, hogy a regisztrált munkanélküliek között igen sok a pályakezdő, általában minden tizedik álláskereső még soha nem tudott munkába állni.

Az elmúlt év szeptemberében, csakúgy mint ebben a hónapban a regisztrált pályakezdők száma jócskán meghaladta a 7 ezret.

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok