szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói oldala korábban azt jelezte, hogy újra akarja tárgyalni a múlt év végén kötött, három évre szóló bérmegállapodás egészét, így a minimálbéremeléseket is, de jelenleg már csak a szakképzettek kötelező bérminimumának a jövő évre vonatkozó emelését szeretnék átütemezni, és ezzel az álláskeresési járadék is magasabb lehet jövőre.

A múlt év végén kötött megállapodás szerint a múlt évben 57 ezer forintos minimálbért az idén 62 500 forintra kellett emelni, 2007-ben 65 500 forint, 2008-ban 69 000 forint lesz a minimálbér. Ehhez igazodva jövőre már csaknem 79 ezer forint az álláskeresési járadék felső határa, az ezt követő évben pedig csaknem 83 ezer forint. A korábbi évekhez képest már az idén is lényegesen magasabb a járadékos időszak első részében a járadék felső határa, 75 ezer forint.

A múlt év novemberéig, az erre vonatkozó törvénymódosításig legfeljebb 44460 forint volt a járadék, függetlenül attól, hogy az adott személy korábban mennyit keresett.

A járadék aránytalanul alacsony felső összege nem tette lehetővé a nyugodt álláskeresést, illetve az átképzésben való részvételt. A tavaly novembertől hatályos törvénymódosítás alapján az öregségi nyugdíjminimum 180 százaléka helyett a minimálbér 120 százaléka az álláskeresési járadék felső határa.

Igaz, ez a magasabb összeg csak a járadékos időszak feléig, legfeljebb egy negyedévig jár az álláskeresőnek, ezt követően maximum két negyedévig egységesen a minimálbér 60 százaléka a járadék. Korábban a legfeljebb három negyedéves járadékos időszak egészére járt az öregségi nyugdíjminimum 180 százalékánál nem magasabb összeg. Ez viszont jóval kevesebb volt, mint a minimálbér 120 százaléka.

A járadék jelenleg nem lehet kevesebb a minimálbér 60 százalékánál. Azok, akik a járadékos időszak alatt sem tudnak elhelyezkedni, egy negyedévnyi segélyt igényelhetnek, de ez már csak a minimálbér 40 százaléka. Az 50 év felettieknél a nehezebb elhelyezkedés miatt ez a segélyidőszak is több lehet. Azok, akik nem rendelkeznek az álláskeresési járadékhoz négy év alatt legalább egy éves munkaviszonnyal, de legalább 200 napos munkaviszonyt igazolnak, szintén a minimálbér 40 százalékát jelentő segélyt vehetik igénybe három hónapig.

A járadékos időt úgy számítják, hogy öt nap munkaviszony egy nap járadékra ad jogot. A járadékot a járadékfizetés első időszakára a korábbi átlagkereset 60 százaléka szerint határozzák meg, a második időszakban egységesen a minimálbér 60 százaléka.

MTI Itthon

OÉT: még nincs egyezség a bérajánlásról

Továbbra sincs megállapodás a versenyszférának a jövő évre ajánlandó béremelési mértékről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), az októberben elkezdett tárgyalást tovább folytatják.

MTI Gazdaság

Bértárgyalásokra készül az OÉT

Már készülnek a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek szakértői az október 20-án az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szakbizottságában kezdődő bértárgyalásra.

MTI Karrier

Ad hoc bizottságot hoz létre az OÉT

Ad hoc bizottságot alakít az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hogy a konvergenciaprogram keretei között a versenyképességet jobban szolgáló adó-és járulékkonstrukciókat javasoljon, és a fekete gazdaság elleni erőteljesebb fellépésre dolgozzon ki javaslatokat — hangzott el az OÉT ülésén.

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben