szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németországban a polgárok 13 százalékát fenyegeti a szegénység. A berlini statisztikai hivatal jelentése szerint ez 10,6 millió embert, köztük 1,7 millió gyereket jelent.

Európai összehasonlításban a német szegények aránya átlagos. Az Élet Európában című jelentés szerint (amely 2004-es adatokon alapul) a szegények körében túlsúlyban vannak a fiatalok, a gyermekeiket egyedül nevelők, a munkanélküliek, az iskolai végzettség nélküliek, valamint a keleti országrészben élők.

A német statisztikában azok a „szegénység által fenyegetettek” , akiknek havi jövedelme nem éri el a 856 eurót.

MTI Karrier

Csökken a fusizók száma Ausztriában és Németországban

Ausztriában az idén tovább csökkent a fekete munka részesedése a gazdasági tevékenységben: a linzi egyetem kutatásai szerint az idén 4,5 százalékkal, s tavaly is nagyjából ugyanilyen mértékben, de még mindig a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékára, 21 milliárd euróra rúg.

MTI Gazdaság

Mérsékeltebb gazdasági növekedés Németországban

Kedvező a jövő évi német gazdaságnövekedési kilátás, annak ellenére, hogy a bővülés lassul az idei évihez képest, mert januártól 3 százalékponttal nő az áfa - magyarázta a német pénzügyminiszter a Der Spiegel című lapnak.

MTI Gazdaság

Németországban 0,6 százalékkal nőtt GDP a III. negyedévben

Németországban a bruttó hazai termék 0,6 százalékkal bővült a harmadik negyedévben a megelőző negyedévhez képest – jelentette a Szövetségi Statisztikai Hivatal. A növekedés hajtóereje egyaránt volt a kivitel, a beruházások és a fogyasztás bővülése.

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie