szerző:
MTI

Az Európai Unió régi tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban sikerült 2002 és 2005 között a 60 százalék alatti foglalkoztatási rátát e szint fölé emelni, Olaszországban viszont nem, így ott ugyanúgy 60 százalék alatti volt a foglalkoztatás, mint az új tagállamok közül négyben, közöttük Magyarországon is -derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott munkaerőpiaci tanulmánykötetből.

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány munkaerőpiaci tanulmánykötetében emlegetett ráta a 15-64 éves munkaképes korú népesség foglalkoztatási arányát tükrözi.

Az Európai Unió célkitűzése, hogy a ráta közösségi átlagban 2010-re érje el a 70 százalékot. Ehhez egy sor tagállamnak 70 százalék feletti foglalkoztatást kell produkálnia, hogy ellensúlyozzák a 70 százalék alattiak teljesítményét. Dánia már 2005-ben csaknem 76 százalékos foglalkoztatást ért el, Hollandia, Svédország, valamint az Egyesült Királyság teljesítménye is 70 százalék feletti volt.

Az új tagállamok közül Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia rátája volt 2002-ben és 2005-ben is 60 százalék alatti.

Magyarországon a 56,2 százalékos ráta 56,9 százalékra javult, Málta rátája 54,4 százalékról 53,9 százalékra gyengült. Lengyelországban az 51,5 százalékos mutató 52,8 százalékra javult, Szlovákia rátája 56,8 százalékról 57,7 százalékra. A többi új tagállamban már 2002-ben 60 százalék feletti volt a foglalkoztatás. Cipruson például 68,6 százalék, Csehországban 65,4 százalék.

Ilyen foglalkoztatási teljesítményt több régi tagállam is szívesen elfogadott volna ebben az időben. Görögország rátája például 57,5 százalék volt, Olaszországé 55,5 százalék, Spanyolországé 58,5 százalék. Görögországban és Spanyolországban 2005-ben már több mint 60, illetve több mint 63 százalékos volt a ráta, Olaszországban viszont 60 százalék alatt, 57,6 százalék maradt - olvasható a tanulmánykötetben.

MTI Karrier

Változott a foglalkoztatási törvény

Egyszerűbbek lettek a foglalkoztatási törvény alapján az álláskeresők elhelyezkedéséhez adható támogatások, összevonták az egyazon célt szolgáló támogatásokat. A módosítással eleget tettek az európai uniós elvárásoknak - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

MTI Karrier

Több tízezer fővel nőhet a foglalkoztatás a versenyszektorban

A tavalyi 32 ezer fős bővülés után idén 33 ezerrel nőhet a foglalkoztatás a versenyszektorban - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, ismertetve a szaktárca és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös felmérésén alapuló munkaerőpiaci prognózist.

MTI Karrier

Sikeres foglalkoztatási program Pécsett

Sikerrel zárult 2006 végén a pécsi önkormányzat 220 millió forintos, a város szociálisan és fizikailag leépült telepeinek rehabilitációját célzó programja - közölte Gonda Tibor alpolgármester.

Eszméletlenre vert egy férfit az utcán, majd elmenekült

Eszméletlenre vert egy férfit az utcán, majd elmenekült

Két baleset is volt az M5-ösön, hatalmas a dugó

Két baleset is volt az M5-ösön, hatalmas a dugó

"Hány embernek kell még meghalnia?" Milliók tüntettek a klímaváltozás miatt

"Hány embernek kell még meghalnia?" Milliók tüntettek a klímaváltozás miatt

Kétmillió éve nem volt akkora macera a szülés, mint most

Kétmillió éve nem volt akkora macera a szülés, mint most

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

„Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé” – új klippel jelentkezett Bródy János

„Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé” – új klippel jelentkezett Bródy János