szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kínai tőzsdéken szereplő mintegy 1250 kínai vállalat felső vezetői együtt tavaly 2,2 milliárd jüant, azaz 280 millió dollárt kerestek, a múlt évben a vezetői átlag megközelítette a 163 ezer jüant évente, ami 20 ezer amerikai dollár felett volt.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Tavaly a kínai felsővezetői fizetések átlagban 18 százalékkal emelkedtek. A legjobb fizetést a Ping An biztosítói csoport főnöke kapta: 17,1 millió jüant, azaz 2 millió dollárnál többet. Cégénél a vezetők együttesen 8 és fél millió dollárnak megfelelő összeget vihettek haza. A legjobb pénzeket a pénzintézeteknél fizették, a nevezett biztosítót követően két állami nagybanknál adták a legnagyobb vezetői fizetéseket, igaz, ezen pénzintézeteknél az éves adózott eredmény is szépen, legalább 50 százalékkal nőtt, de volt, ahol háromszorosára.

A vezetői fizetések Kínában erősen függnek a vállalatok teljesítményétől, ha az a tőzsdén nem jól szerepel, akkor a vezetői pénz is igen szerény, van, ahol éves szinten éppen csak meghaladja a 6 ezer amerikai dollárt, azaz az 1,2 millió forintnak megfelelő összeget.

A pénzügyi szektort az elektronikai vállalatok követik a vezetői javadalmazási listán: nagyjából a banki fizetések bő harmadát kapják az ágazat nagyvállalatainak vezetői.

hvg.hu Vállalkozás

Mitől optimisták a fiatal felsővezetők?

A fiatal felsővezetők számára a legfontosabb vállalati vonzerőnek a cég stabilitása, szakmai igényessége és a felső vezetés eredményessége - derült ki a Bell Research idei felméréséből.

hvg.hu Itthon

Nem bízunk a felsővezetőkben, s a politikusokban?

Európában és az USA-ban túlnyomórészt negatív a nagyvállalatok felsővezetőiről kialakított kép. Ennél már csak a politikusok hírneve rosszabb, akikkel szemben Olaszországban a legszkeptikusabb a lakosság. A GfK Bizalom Index felmérés során vizsgált 20 országban a megkérdezettek az orvosokat, a tanárokat, a rendőrséget és a katonaságot tartották a leginkább bizalomra méltónak.

Felfüggesztette Magyar Péter fiókját a Reddit

Felfüggesztette Magyar Péter fiókját a Reddit

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Megírja ön helyett a szöveget, sőt, akár be is vásárol: jön a teljesen új böngésző – videó

Megírja ön helyett a szöveget, sőt, akár be is vásárol: jön a teljesen új böngésző – videó