szerző:
hvg.hu

A „döglött hal”- fogás, vagyis az erőtlen, határozatlan kézfogás sokat elárul az állásinterjún a jelölt jelleméről. Milyen a tökéletes bemutatkozás? A határozott, ám nem túl erős szorítás és a folyamatos szemkontaktus pozitív benyomást kelt az interjúztatóban. Tippek.

Egy friss amerikai tanulmányból kiderül, hogy a munkatapasztalat, amire hosszú évek során tesz szert valaki, és a kemény munka, amit arra fordít, hogy felkészüljön az állásinterjúra, kárba vész, ha a kézfogása nem tesz pozitív benyomást partnerére – írja a CarrierBuilder nevű álláskereső oldal.

A „döglött hal”- effektus, vagyis a laza, erőtlen érintés, lefelé irányuló kézfejjel még a külsőségeknél (tetoválás, szakadt harisnya) is jobban befolyásolhatja a jelentkezőről kialakuló képet. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor az interjúztató arra számít – a beküldött önéletrajz, az előzetes beszélgetés, esetleg telefonos interjú alapján -, hogy egy határozott, karakán szakemberrel találkozik, ám ehelyett egy tétova, puha kézfogást kap, és egy idegességtől reszkető jelöltet. Ilyenkor azonnal átvillan az agyán, hogy „mit kezdünk egy ilyen emberrel?” „Vajon az üzletfelekkel is így fog majd kezet?”

Üdvözlet. Az első érintés meghatározó.
© sxc.hu
Miért fontos a határozott kézfogás?

Az állásinterjú a második lépcsőfok, amely a megpályázott álláshoz vezet. A megjelenés, a testbeszéd, a jelentkező viselkedése mind-mind jelzéseket ad, amelyeket az interjúztató megjegyez, rendszerez és összevet azzal a képpel, amelyet a jelentkező önéletrajzával alakított ki magáról.

Az álláskeresők begyakorolhatják, hogyan játsszanak el egy szerepet az interjún, hogyan beszéljenek, pontosan megtervezhetik megjelenésüket, és megtanulhatják, hogyan és mit válaszoljanak a jól kiszámítható kérdésekre - véli Greg Stewart, az Iowai Egyetem professzora, hozzátéve, hogy a kézfogás azon kevés komponens közé tartozik, amely egyedi, sokat elárul a jelentkezőről, mivel ez az első nem verbális megnyilvánulási forma, ami plusz információt ad a jelölt személyiségéről.

A kézfogás és a kedvező benyomás közötti kapcsolat szinte tapintható, az interjúztatók tapasztalatai szerint a határozott kézfogás legtöbbször nyitottsággal párosul, és olyan képességekkel, készségekkel, amelyek vonzóvá teszik a jelöltet (őszinteség, határozottság, döntéshozatali képesség, önálló munkavégzés).

Milyen a jó kézfogás?

Sokféleképpen definiálhatjuk a „jó” kézfogást, ám a gyakorlat legtöbbször felülírja az elméletet. Hiába a határozott karlendítés, a felfelé mutató kézfej, a pár másodperces érintkezés, ha a másik nem partner ebben. Az állásinterjún remek teszthelyzet a bemutatkozó kézfogás. Bár egyszerűnek tűnik, mégis számos kérdés átfuthat a jelelölt fején: mikor nyújtson kezet, köszönés előtt, közben vagy esetleg utána? Megvárja, míg az interjúztató nyújtja a kezét vagy ragadja magához a kezdeményezést? Meddig „szorongassa” a másik kezét?
 
Hogyan nyújtsd a kezed?


Egyetlen pillanat alatt mérd fel a terepet! Mikor belépsz az ajtón, természetes, hogy azonnal köszönsz. Ha az interjúztató állva fogad, nem töprenghetsz sokat, azonnal nyújthatod is a kezed. Ha az íróasztal mögött ül, és feláll, hogy üdvözöljön téged, a helyzet kedvező: van pár másodperced, míg sor kerül a bemutatkozásra. Előfordul, hogy az interjúztató az asztal mögött ül, és csak akkor áll fel, ha a jelentkező odalép, és nyújtja a kezét. A határozottság ebben az esetben elengedhetetlen. Mutatkozz be, majd a rövid, határozott üdvözlést követően (arra ügyelj, hogy ne legyen túl erős a szorítás, ne morzsold össze a másik ujjait, ne rángasd a kezét), engedd el partnered kezét. (A hosszas kézfogás kellemetlen lehet a másik számára.) Közben ne feledkezz meg a szemkontaktusról, bemutatkozáskor nézz partnered szemébe!

Hogyan gyakorolj?

A kézfogást be lehet gyakorolni, ám arra érdemes odafigyelni, hogy akármilyen profin is megy, ha a helyzet úgy hozza, számos tényező „belerondíthat” a tökéletes bemutatkozásba. Barátaiddal gyakorolhatsz, segítségükkel kitapasztalhatod, milyen a megfelelő kézfogás, ám emellett azt a technikát is sajátítsd el, ami stresszhelyzetben ellazít, így nem jössz zavarba, ha élesben kerül sor a bemutatkozásra.

hvg.hu Karrier

Az állásinterjú négy legkegyetlenebb gyilkosa

Úgy érzed, felkészültél a felvételi beszélgetésre? A trükkös kérdésekre is tudod a választ: hogy képzeled el magadat öt év múlva, mit nyújthatsz a cégnek és mit vársz tőle? Kipihenten és pontosan érkezel, majd a kellő lélekjelenléttel belépsz az ajtón. De mi vár rád ott? Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Állásinterjú ötven felett

Az önéletrajzírás mellett az állásinterjú is komoly fejtörést okozhat a középkorú munkavállalóknak. Hogyan keltsenek jó benyomást? Hogyan győzzék meg a náluk fiatalabb interjúztatót, hogy felveszik a versenyt a pályakezdőkkel? A lényegre törő válaszok, az átgondolt stratégia és a magabiztosság meggyőző lehet. Ötletek.

hvg.hu Karrier

Mi tántoríthat el az álomállástól?

Mielőtt elfogadod a felkínált állást, mérlegeld, biztosan azt kapod-e, amire vágysz. Alacsony a fizetés? Utálatosak a kollégák? Kizsigerelnek? A legfontosabb szempontok.

hvg.hu Karrier

Hogyan tarolj az állásinterjú első tíz percében?

Az első benyomás a legfontosabb: az állásinterjún sincs ez másképp. Ha jó a megjelenésed és magabiztosan válaszolsz az első pár kérdésre, nyeregben érezheted magad. Tippek sikerre vágyó álláskeresőknek.

hvg.hu Karrier

Öt mondat, amit soha ne mondj ki az állásinterjún

„Izgultam, kicsúszott a számon valami butaság” – sokan így mentegetőznek, amikor tudatosul bennük, hogy elbukták az állásinterjút, mert olyasmit is kiböktek, ami bizony nem vet jó fényt rájuk. Mikor érdemes hallgatni? Tippek.

hvg.hu Karrier

Négy tipp, hogyan törj be az álláspiacra

Az első munkahely kiválasztását és megszerzését a legtöbb álláskereső élet-halál harcként éli meg. Az önéletrajz írás, az izgatott várakozás, vajon behívnak-e az állásinterjúra, a felkészülés, majd a szóbeli beszélgetés a leendő a fönökkel olyan, mint egy csata, amelyben a nehéztüzérséggel kell szembenézni. Előtte nem árt felvértezni magad! Tippek.

A gazdagok tovább élnek, és ez most már tény

A gazdagok tovább élnek, és ez most már tény

Ausztrál bozóttűz: végre esik az eső

Ausztrál bozóttűz: végre esik az eső

Minimális büntetést ért a fideszes önkormányzat súlyos jogsértése

Minimális büntetést ért a fideszes önkormányzat súlyos jogsértése

Baranyi Krisztina két ügyben is rendőrségi feljelentést tesz

Baranyi Krisztina két ügyben is rendőrségi feljelentést tesz

10-ből 9 weboldal trükközik a látogatókkal, ez derült ki egy új vizsgálatból

10-ből 9 weboldal trükközik a látogatókkal, ez derült ki egy új vizsgálatból

A büntetőeljárás-rekorder kormányfő, akit nem engedtek megtanulni magyarul

A büntetőeljárás-rekorder kormányfő, akit nem engedtek megtanulni magyarul