Tetszett a cikk?

Hogyan lehet beazonosítani a tehetséget? Hogyan lehet megszerezni és megtartani? Többek között erre keresték a választ a múlt héten rendezett tehetségmenedzsment konferencia résztvevői.

Szakértők szerint az átlag feletti képességekkel rendelkező dolgozó elégedettsége szempontjából lényeges az előrelépési lehetőség, a teljesítményértékelés és a pozitív visszajelzés. A magyar vezetők azonban csak a kritizálásban vannak otthon. Egy húron pendültek a multik a tehetségmenedzsment kérdésében a DGS Global Research, a Nexon és az Aiesec által rendezett Tehetségmenedzsment Konferencián, amely nem meglepő, mivel egymás elől próbálják elhalászni a tehetséges fiatalokat: nagyjából egy szinten állnak, egy koncepció mentén alakítják ki tehetségmenedzsment rendszerüket.

A showbusiness helyett személyes kapcsolatokon legyen a hangsúly!

A konferencián is azt lehetett tapasztalni, hogy a cégek a szemük sarkából mindig a konkurens cég gyakorlatát figyelik. Előbb vagy utóbb azonban be kell látniuk, hogy ugyanazokkal a módszerekkel, gyakorlatokkal, versenyekkel, vezetői utánpótlással, egymás utánzásával, egymásra licitálásával nem sokra fognak menni.

Ezen a véleményen volt Buday Bence, az AIESEC elnökhelyettese is, aki a tehetségekért folytatott harc másik oldalát képviselte. Az AIESEC és a diákok többsége szerint a cégeknek be kellene látniuk, hogy az a gyakorlat, ami tavaly jó volt, nem biztos, hogy idén is az lesz. Azok a vállalatok, amelyek elsőként reagálnak erre a problémára, és beújítanak, versenyelőnyre tehetnek szert. A szervezet és a diákok meglátása szerint ugyanis a vállalatoknak csak egy szűk rétege foglalkozik ezzel a kérdéssel intenzíven. Ez a 30-40 vállalat fej-fej mellett haladva küzd a tehetségekért: ugyanazokért a diákokért, egyetemekért harcolnak, ugyanazokra a slágerszakmákra keresnek embert.

Évek óta nem változik a tehetségek megszerzésének módja. „Be kellene látniuk a cégeknek, hogy nem csak a budapesti intézményekben, és a slágerszakokon vannak tehetséges fiatalok. A vidéki intézmények is vannak olyan szintűek, mint a fővárosiak, és tárt karokkal várják a cégeket. Számos tehetség marad így felfedezetlenül” - világította meg a fiatalság szempontjából a tehetségmenedzsment másik oldalát Buday Bence, aki szerint a cégek ugyanazokat a köröket futják: az állásbörzék már egyfajta show-business-nek számítanak. A következmény pedig jól látható: hallgatók - nem csak a tehetségek - sokszor irreális elvárásokat támasztanak a cégekkel szemben: a közelmúltban készült felmérés rámutatott, hogy a pályakezdők 160 ezer nettó fizetést kérnek és három éven belül középvezetővé szeretnének válni életük első munkahelyén. Ez feszültségeket szül a toborzásnál, mert az a jelentkező is megköveteli ezeket a juttatásokat, aki csak közepes képességekkel bír, hiszen ezt tapasztalta az állásbörzéken.

Kit nevezünk tehetségnek?

Sokféle meghatározás létezik arra, ki is a tehetség. Debreczeni Eszter, a Microsoft HR-vezetője szerint egyszerű a képlet: az az ember tehetség, aki beválik. Ezt emelte ki Jakobsen Petra, a GE európai szervezetfejlesztési vezetője is, de hozzátette: azok a legtehetségesebbek, akik a legtöbbet merítik a gyakorlatból, akik meghallgatják a visszajelzéseket és van is igényük arra, hogy változtassanak magukon. Vigyázat, a tehetség csapda is lehet. Hiszen az a géniusz, akiért képességei miatt kapkodnak a cégek, és nyílegyenesen vezet felfelé a karrierje, egyszer csak azon kapja magát, hogy túl fiatalon került magas pozícióba, és nem tud megbirkózni ezzel a helyzettel, nem érti miért nem tud fejlődni. „Könnyen visszaüthet a gyors karrier, ha nem voltak meg a tapasztalati lépcsők, visszajelzések” - figyelmeztet Jakobsen Petra.

Tartalmai partnerünk a HR Portál. A cikk teljes szövegét itt olvashatja.


hvg.hu Karrier

Goldenjob 2008: a legsikeresebb karrier nyomában

Első alkalommal hirdet karrierversenyt a HVG és a Jobline: azokat a szakembereket keresik, akik a legsikeresebb szakmai életpályát, karriert futották be. Hét kategóriában hirdet győztest a szakmai zsűri, a döntőre november 17-én kerül sor.

hvg.hu Karrier

Mikor született? Megtudhatja, mire viheti!

Ha már két gyerek van a családban, elkerülhetetlen, hogy mindkettő panaszkodik valami miatt. Míg az elsőszülöttek gyakran azt róják fel, hogy szüleik szigorúbban bánnak velük, mint fiatal testvérükkel, több szabályt kell(ett) betartaniuk, addig a másodszülöttek gyakran azt nehezményezik, hogy az idősebb testvér szava a mérvadó, nekik többet szabad, míg őket „lehurrogják”, a széltől is óvják. És mit érez a középső? Hogy rá senki sem figyel. Karrierutak, eltérő életpályák testvéreknek.

hvg.hu Karrier

Munkahelyi szerelem: az áruló jelek

Lelkiismeretfurdalásod van, amikor elmész nyaralni, mert fölhalmozódott munkádat senki sem végzi el helyetted? Délutánonként elnehezülsz, és nem tudsz az előtted álló feladatokra koncentrálni, vagy amivel nem végzel, hazaviszed? Munkahelyi „betegségek” és a tünetek.

hvg.hu Shake

Lehet-e egy évig csak igazat mondani?

Meglepő nyilvános fogadalmat tett Cathal Morrow, aki informatikai HR-es munkáját sutba dobva egyedülálló feladatot tűzött maga elé: megpróbál egy évig csak igazat mondani mindenkinek. Morrow ezzel Immanuel Kant filozófus véleményét követi, miszerint mindennemű hazugság rossz morális szempontból: tapasztalatait pedig a weben is dokumentálja.

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Elbukta a bizalmatlansági szavazást és távozott a MOME rektora

Elbukta a bizalmatlansági szavazást és távozott a MOME rektora

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve