szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel a munkaügyi egyeztetés 59., pénteki fordulóján sem Budapesten.

A tárgyalást követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI kérdésére elmondta: amennyiben nem születik megállapodás, kilenc napon belül elindítják a sztrájkot.

A pénteki tárgyalás során a vasúttársaság megerősítette korábbi álláspontját, miszerint nem tudja teljesíteni a szakszervezeti követeléseket. 

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az egyeztetést követően elmondta: reggel óta folytak a tárgyalások a MÁV és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről. Az előrejutást az akadályozza, hogy a VDSZSZ a szerződés hatályát a vasúttársaság által javasolt egy év helyett több évre szeretné kiterjeszteni - fogalmazott. 

Sigulinszki Tibor közölte: a sztrájk esetén még elégséges szolgáltatásról és a VDSZSZ követeléseiről egyáltalán nem közeledtek az álláspontok a nap folyamán. Minden bizonnyal sztrájk következik - tette hozzá. 

A VDSZSZ két fő követelése továbbra is az, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből minden vasutas számára fizessenek ki nettó 250 ezer forintot, valamint hogy a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak - a 2008-as évre visszamenőleg is - biztosítsanak 10 százalékos többlet-béremelést.

Az egyeztetést a felek december 10-én, szerdán folytatják.



MTI Karrier

Már szombaton megkezdheti a sztrájkot a VDSZSZ

Sztrájkot helyezett kilátásba a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), miután vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel a munkaügyi egyeztetés immár 58., pénteki fordulóján sem.

MTI Karrier

Tíz napon belül folytatja az országos sztrájkot a VDSZSZ

Ha a két fő követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás, akkor tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a szakszervezeti elnökség ülését követően.

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft