szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A munkaerő-piaci pozíciókat, illetve a szakmai előrejutást segíti a doktori fokozat, anyagi és egzisztenciális szempontból azonban nem sokat jelent - írja szombati számában a Népszabadság az Universitas Press Felsőoktatási Kutató Műhely felmérésére hivatkozva, amelynek során hatszáz, PhD-fokozatot szerzett fiatalt kérdeztek.

A doktori képzés, a PhD - amely az alap- és a mesterképzést követő legmagasabb szint - elsősorban az egyetemi-kutatóintézeti tudósutánpótlásban játszik meghatározó szerepet. A tudományos fokozattal rendelkezők több mint fele ugyanis a felsőoktatásban helyezkedik el.

A Universitas Press Felsőoktatási Kutató Műhely felmérése rámutatott, hogy a versenyszférában és az államigazgatásban valamivel kevésbé értékelik a tudományos fokozatot megszerzett fiatal szakembereket. Azzal az állítással ugyanis, hogy a szakmai előrejutás szempontjából megérte megszerezni a doktori fokozatot, az egyetemi és a főiskolai oktatásban, illetve a kutatóintézetekben dolgozó doktoráltak 97-99 százaléka értett egyet. Az államigazgatásban dolgozóknak a 77,5, a magánvállalatoknál alkalmazottaknak pedig a 83 százaléka értékelte úgy, hogy tudományos fokozata szerepet játszott szakmai karrierépítésében.

Míg a szakmai előrejutás szempontjából a PhD-sek 66,7 százaléka úgy gondolja, teljes mértékben megérte megszerezni a doktori címet, addig a munkaerő-piaci pozíció szempontjából már csupán 44,6 százalék elégedett maradéktalanul.

A kutatók rákérdeztek az egzisztenciális, anyagi helyzetre is. A PhD-sek 60 százaléka részben vagy teljesen elégedett jövedelmi helyzetével. Mindössze 26 százalékuk mondta azt, hogy anyagi szempontból megérte megszerezni a címet, harminc százalék szerint pedig egyáltalán nem - olvasható a Népszabadságban.

 
 

MTI Karrier

Diákhitel: még tíz napig igényelhető

Még tíz napig kérhetnek diákhitelt azok, akik eddig nem igényeltek, de még ebben a szemeszterben szeretnék megtenni. Az összeg akár 200 ezer forint is lehet, a költségtérítéses képzésben részt vevők számára pedig elérheti a 250 ezer forintot.

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén