szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfiak és nők nyugdíjkorhatárának egységesítését is tartalmazza az a törvénytervezet, amelyet a román kormány felelősségvállalással terjeszt a parlament elé.

Emil Boc román miniszterelnök kedden jelentette be, hogy a parlament elé terjeszti gyorsított eljárással a romániai nyugdíjrendszert új alapokra helyező tervezetet. Ennek egyik alapelve azt a célt tűzi ki, hogy jelentősen csökkenjenek a nyugdíjak közötti különbségek. Jelenleg ugyanis egyeseknek  350 ezer lejt (8300 eurót), másoknak pedig csak 350 lejt (83 eurót) visz havonta a postás.  
  
A múlt heti kormányválság után felállt kisebbségi Boc-kormány talpa alatt meglehetősen ingatag a talaj a romániai belpolitikai válság miatt, ezért nehéz megjósolni, hogy mi lesz a tervezet sorsa. Viszont tény: Románia megígérte a Nemzetközi Valutaalapnak, hogy már az idén elfogadja az új nyugdíjtörvényt, amit 2010-től kellene alkalmazni.
  
A jogszabály-tervezet tartalmazza a kormány egyik legfőbb ígéretét is, miszerint változtatnak a nyugdíjak kiszámítási módján, így a járandóság emelését nem a bruttó átlagfizetéshez viszonyítják, hanem csak az évi inflációval igazítják ki. 
  
A tervezet a nyugdíjkorhatár fokozatos emeléséről is rendelkezik. Így 2014-ig a nők esetében 60 évre, férfiaknál pedig 65 évre növelik a korhatárt, 2030-ban pedig férfiak és nők egyaránt csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba, ha a teljes értékű szolgálati idő utáni járandóságra tartanak igényt. A kormányfő szerint azért van szükség az új jogszabályra, mert 2009-ben a központi költségvetésből már 1,5 milliárd eurót - a nyugdíjkiadások 15 százalékát - kellett átutalni a nyugdíjrendszerbe, hogy az ne omoljon össze.


Aszad szerint a Nyugat próbálja destabilizálni Szíriát

Aszad szerint a Nyugat próbálja destabilizálni Szíriát

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

Farkasvérre megy a döntés, amire Strasbourgban készülnek

Farkasvérre megy a döntés, amire Strasbourgban készülnek

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a dolgozók az Országos Mentőszolgálatnál

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a dolgozók az Országos Mentőszolgálatnál