szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány az idén összesen mintegy 2 milliárd forintot fordít munkahelyteremtésre és -megőrzésre a Munkaerő-piaci Alap terhére.

Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: idén munkahelyteremtő beruházások támogatására 1,5 milliárd keretösszeget határozott meg a kormány, ebből mintegy 1400 munkahely teremthető. Magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásaira 200 millió forintot fordítanak, ami 250 új munkahelyet eredményez, a távmunkahelyek létesítéséhez kapcsolódó program központi forrása pedig 444 millió forint, amelyből mintegy 600 új távmunkahelyet hoznak létre. A munkahelymegőrző támogatás keretösszege 500 millió forint, ebből 3500-4000 munkahelyet terveznek megőrizni - ismertette az államtitkár.

A Munkaerő-piaci Alap tanácsa január 6-án döntött a 2010-re vonatkozó központi munkahelyteremtő pályázatokról, munkahelyteremtő, -megőrző programokról. A programok februárban indulnak: elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban működő kis- és középvállalkozásokat támogatják.
 
Tavaly a központi pályázatok keretében, a Munkaerő-piaci Alapból 2,5 milliárd forintot fordítottak munkahelyteremtésre és -megőrzésre. A munkahelyteremtés esetében 251 vállalkozásnál 2296 új munkahely létrehozására 555 millió forintot fordítottak.

 

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban