szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megkezdődött a Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése, az első gyártósor augusztusban érkezik meg, az áttelepítés befejezésére az előzetes tervek szerint 2011 augusztusában kerül majd sor - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

A pontos és végleges adatok egyelőre nem ismertek, ám a jelenlegi tervek szerint az új projekt Miskolcon mintegy 400 új munkahelyet teremt, de a hatvani gyárban is szükség lesz az áttelepítés miatt kisebb mértékű létszámbővítésre - mondta Ficzere Ferenc, a Robert Bosch Kft. kommunikációs igazgatója. Az új pozíciók nagy része az év végén és a jövő év elején nyílik meg.

A 900 főt foglalkoztató cardiffi egységben luxusautókba gyártanak generátorokat, ez a tevékenység kerül át a hazai gyárakba a cég szerint ma már nem versenyképes üzemekből.

 

 

MTI Karrier

Munkaerő-toborzás a Mercedes-gyárban

A tervek szerint halad a Mercedes kecskeméti gyárának építése, ahol már százan dolgoznak, a kulcsemberek keresésének folytatásával együtt a jól képzett szakmunkások és technikusok válogatását is hamarosan megkezdik - írja hétfői számában a Népszabadság.

Mégis mi szükség lenne egy repülő 3D-nyomtatóra? Igazából mindegy is, már megcsinálták – videó

Mégis mi szükség lenne egy repülő 3D-nyomtatóra? Igazából mindegy is, már megcsinálták – videó

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

A kormány torkán akadt a 2022-ben rekordáron beszerzett óriási mennyiségű orosz gáz

A kormány torkán akadt a 2022-ben rekordáron beszerzett óriási mennyiségű orosz gáz

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével