szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ausztriában minden ötödik építőipari vállalkozásnál alkalmaznak feketemunkásokat - mutatta ki egy hatósági ellenőrzéssorozat.

Az osztrák hatóságok a múlt héten összesen 320 építkezésen tartottak razziát. A rendőrség, az adóhatóság és a betegbiztosítók szakértői elsősorban a feketemunkát és az adóeltitkolását kívánták leleplezni. Az ellenőrzött 1560 vállalkozás 20 százalékánál, 317 cégnél tártak fel ilyen szabálytalanságokat, az igazoltatott 4106 munkás közül pedig 297-ről derült ki a helyszínen, hogy illegálisan foglalkoztatják. A feketemunkások többsége, 215 fő külföldi illetőségű volt - írta online kiadásában kedden a Die Presse című napilap.

Az akciót a külföldiek illegális foglalkoztatását ellenőrző hivatal (KIAB) szervezte. Az ellenőrzés eredményeiről tájékoztató keddi sajtóértekezleten elhangzott, hogy a pénzügyminisztérium a kormányzati takarékossági intézkedések ellenére növelni kívánja a jelenleg 310 fős KIAB létszámát.  A hivatal az év első három hónapjában 7255 vállalkozást ellenőrzött, és a feltárt adatok alapján 3436 eljárást indított meg szabálytalanságok, jogsértések miatt. A január-márciusi időszakban összesen 17 992 munkavállalót ellenőriztek, közülük 2979 fő volt illegálisan foglalkoztatott külföldi.

Ausztria még nem nyitotta meg munkaerőpiacát teljes mértékben a 2004 óta az Európai Unióhoz csatlakozott országok előtt. Így ezekből az országokból csak kvóták alapján meghatározott számban vállalhatnak munkát Ausztriában az idénymunkások, ingázók és gyakornokok, míg a vállalkozások korlátozások nélkül tevékenykedhetnek.

 

 

MTI Karrier

Stabilizálódott a foglalkoztatottak száma az euróövezetben

Hat egymást követő negyedéves csökkenés után stabilizálódni látszik a foglalkoztatási helyzet az euróövezetben 2010 első negyedévének adatai szerint annak jeleként, hogy a lassú gazdasági javulás kezd átgyűrűzni a munkaerőpiacra is - derül ki az Eurostat kedden közzétett kimutatásából.

MTI Karrier

Stagnált a munkanélküliség az OECD-ben

Az OECD tagországaiban áprilisban stagnált a munkanélküliség az előző hónaphoz képest és 8,7 százalék maradt - jelentette be hétfőn a párizsi székhelyű szervezet.

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

Békekötés esetén Trump meghajolhat Putyin feltételei előtt, mondja a megválasztott amerikai elnök volt tanácsadója

Békekötés esetén Trump meghajolhat Putyin feltételei előtt, mondja a megválasztott amerikai elnök volt tanácsadója

Amerikai–német közös fejlesztés lesz az új Volkswagen Golf

Amerikai–német közös fejlesztés lesz az új Volkswagen Golf