szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átlagosan kétszáz, napi nyolc órában foglalkoztatott közmunkással tisztíttatja a térség vízfolyásait a következő egy évben az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

Még ebben a hónapban beindul a program, amelynek célja, hogy az elmúlt, egy évtizednél is hosszabb időszak kihagyását pótolva a medertisztítással segítsék a vizek lefolyását, elkerülve ezzel nagyobb belvizek kialakulását - mondta Janák Emil, az igazgatóság vezetője. Mint elmondta, a Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében folyó, 11 és fél hónapos, pályázati pénzekből finanszírozott projekt összköltsége 270 millió forint.

 

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására