szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A munkaerő szabad mozgása része a munkanélküliség megoldásának Európában - emelte ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja a La Libre Belgique című brüsszeli napilapban csütörtökön megjelent írásában.

Meg kell próbálni olyan stratégiát kidolgozni a munkaerőt "adó" országokban, amely a képzett rétegeknek kétirányú mozgást biztosít, azaz úgy próbálja elengedni őket, hogy később újabb tapasztalatokkal és tudással visszatérnek hazájukba -  mondta Andor László.

Május elsejétől minden EU-tagországban teljesen szabaddá vált a közép- és kelet-európai tagállamok lakóinak munkavállalása, a magyar biztos emlékeztetett arra, hogy az uniós tanulmányok egyértelművé tették: sem bevándorlási hullámra, sem szociális dömpingre (vagyis az alacsony keresetigényű külföldi munkaerő térnyerésére) nem került sor Nyugat-Európában a keleti álláskeresők beengedésével. Az új tagországok állampolgárai még mindig csupán 0,7 százalékot tesznek ki a régi tagállamok munkaképes korú lakosságában, a helyi munkabérek pedig mind a helyi, mind az érkező munkaerő számára folyamatosan nőttek 2003 és 2007 közötti adatok szerint. 

Az új EU-tagországokból érkező munkavállalók az eddigi tapasztalatok szerint egyáltalán nem vették el a helyiektől a munkahelyet nyugaton, egyszerűen betöltötték az üresen maradt állásokat - szögezte le Andor László. Hozzátette, hogy a nyitott piac segített a feketemunka csökkentésében is.

hvg.hu Karrier

Magyarinvázió Bécsben? – Május 1-től korlátlan munkalehetőségek

Május elsején megnyílik az osztrák és a német munkaerőpiac az Európai Unióhoz 2004. május elsején csatlakozott tíz tagállam - köztük Magyarország - állampolgárai előtt. Milyen változásokat hozhat a munkaerő szabad áramlása? Mire számítanak az érintett felek: az osztrák állam, a határmenti tartományok és megyék munkaügyi szakemberei?

Sorra fagynak le a Garmin okosórái – megszólalt a gyártó

Sorra fagynak le a Garmin okosórái – megszólalt a gyártó

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban