szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Egy felsőoktatási és egy közoktatási koncepció, egy pedagógustüntetés, egy kínos kormányülés és egy lemondás – aligha unatkozott az elmúlt egy évben Hoffmann Rózsa, aki pontosan 385 napja vette át a köz- és felsőoktatásért felelős államtitkárság vezetését. Kövesse végig a KDNP-s államtitkár első tanévét – hónapról hónapra.

Az LMP szerint „amit tett, azzal ártott, amit elmulasztott, azzal is”, a Fidesz szerint ő a kormány egyik legmegbecsültebb tagja, az MSZP pedig már a 2010/2011-es tanév első hónapjában lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsát. Az oktatási államtitkár tizenkét hónap alatt mindkét pedagógus-szakszervezettel összeveszett, etikai eljárást indított Pokorni Zoltán ellen, felajánlotta a lemondását Orbán Viktornak, szeptemberben pedig többnapos tanársztrájkkal kell majd szembenéznie. 

A cikk folytatását az Eduline oktatási portálon olvashatja el.
MTI / hvg.hu Itthon

Megerősítették: Hoffmann Rózsa felajánlotta lemondását

Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek, de részleteket nem közölnek. Szijjártó Péter egy reggeli rádióinterjúban azt mondta, az államtitkár távozása nincs napirenden.

hvg.hu Itthon

Osztolykán Ágnes keményen beolvas Hoffmann Rózsának

Amit Hoffmann Rózsa tett, azzal ártott, amit pedig elmulasztott, azzal is, ezért az LMP szerint Orbán Viktornak sürgősen el kell fogadnia az oktatási államtitkár lemondását - írja kemény hangú közleményében Osztolykán Ágnes, az LMP parlamenti képviselője.

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?