szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Átláthatóbb OKJ-s képzési rendszert ígér a Magyar Munka Terv, amelyet múlt héten tárgyalt és fogadott el a kormány: egyszerűbbé teszik a szakok akkreditációját, szigorítanak az ellenőrzésen, a nem piacképes képzések támogatását pedig csökkentik. Főállású oktatók és tanári értékelési rendszer nélkül egyetlen oktatási központ sem működhet majd.

A gimnáziumi és a szakközépiskolai érettségi, valamint az első OKJ-s szakképesítés megszerzése továbbra is ingyenes lesz, az általános iskola nyolcadik osztálya, valamint a tizedik évfolyam után elkezdhető szakokat azonban összevonják, a felsőfokú szakképzéseket – amelyekre már most is az egyetemi, főiskolai felvételi lapon kell jelentkezni – pedig kiveszik az Országos Képzési Jegyzékből, és a felsőoktatásba vezetik át.

A szigorodó működési feltételekről és a megszűnő képzésekről az Eduline oktatási portálon olvashat.

Karrier

Elvégzi az OKJ tanfolyamot – mégsem kap munkát

Nagy feltűnést keltett a sajtóban az OECD most nyilvánosságra hozott, 2007-ben készült kompetencia-felmérése, amely a 16-65 éves korosztály próza-, és dokumentumolvasási -, számolási - és probléma megoldási készségeit vizsgálta 11 országban. Magyarország meglepően jó eredményeket ért el az erős mezőnyben. Köpeczi-Bócz Tamást, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes-államtitkárát kérdeztük, milyen következtetéseket tud a politika levonni a felmérés eredményeiből?

A vámokat megkerülve növelné eladásait a BYD

A vámokat megkerülve növelné eladásait a BYD

Váratlan bemondás a kormányinfón: tényleg semmi gondot nem okoz heti egy pálinka?

Váratlan bemondás a kormányinfón: tényleg semmi gondot nem okoz heti egy pálinka?

Hova jut el az emberi szervezetben a bőrről a tetoválótinta? Mit okozhat ott?

Hova jut el az emberi szervezetben a bőrről a tetoválótinta? Mit okozhat ott?

15 évvel előbb szabadulhat a móri mészáros társa

15 évvel előbb szabadulhat a móri mészáros társa