szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyolcvan hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű, tartósan munkanélküli ember képzését és munkába állítását tette lehetővé egy 258 millió forint értékű, 100 százalékban uniós támogatású program Nyírbátorban és környékén; a projekt zárórendezvényét pénteken tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

A projektgazda Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás által indított projekt hét településen tette lehetővé a bevont munkavállalók számára a piacképes tudás megszerzését, valamint különböző OKJ-s képzések és tréningek elvégzése után a munkába állást.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszédében hasznosnak és szükségesnek nevezte az ehhez hasonló kezdeményezéseket. A kormány a következő időszakban is támogatni fogja a nyírbátorihoz hasonló, komplex képzést és foglalkoztatást elősegítő programokat - mondta.

A nyírbátori kistérségben az utóbbi időben javulás mutatkozik a foglalkoztatási helyzetben, a mintegy 6 ezer regisztrált álláskereső létszáma csökkent - mondta Simon Miklós, a társulás elnöke, Nyírbogát Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményen. Tájékoztatása szerint ebben a mintegy 1.300 embernek munkát adó Start közmunkaprogram és a térségben beindult munkahelyteremtő beruházások nagyban hozzájárultak.

A programban résztvevőknek a képzési időszakot követően továbbfoglalkoztatást biztosítottak: hat hónapon keresztül napi nyolc, illetve négy órában dolgozhattak - mondta Krasznainé Bereznai Mária szakmai vezető az eseményen.

A képzések során például a betonelem-készítő, erdőművelő, kertész és parkgondozó szakmákat sajátítottak el a résztvevők. A program részét képezte egy 58 millió forint értékű eszközbeszerzés is, ami a gyakorlati oktatást segítette, ezeket az eszközöket a jövőben a helyi szociális szövetkezet hasznosítja. A projekt résztvevőit a hét bevont településen, Nyírbátorban, Penészleken, Nyírgyulajban, Nyírvasváriban, Nyírbélteken, Encsencsen és Piricsén élő, közel kilencszáz tartósan álláskeresőből választották ki.

A kormányzati utakat és a humanitárius repüléseket is megkapja az állami tehergép mellé az Air Hungary

A kormányzati utakat és a humanitárius repüléseket is megkapja az állami tehergép mellé az Air Hungary

Elkészült az új generációs BMW villanymotor, amit Debrecenben használnak majd

Elkészült az új generációs BMW villanymotor, amit Debrecenben használnak majd

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

A nagy Temu-kérdés: kell-e félni a cégtől, amelyiknél már másfél millió magyar vásárolt?

A nagy Temu-kérdés: kell-e félni a cégtől, amelyiknél már másfél millió magyar vásárolt?