szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kínai, illetve ázsiai típusú munkapiaccal kapcsolatba kerülő fiataloknak arra kell felkészülniük, hogy hagyományokra épülő zárt világgal találkoznak, de türelemmel, kitartással, elkötelezettséggel, kreativitással lehet esélyük az érvényesülésre - hangzott el egy pénteki budapesti szakmai, tudományos fórumon.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium A sárkány valódi arca - kínai munkavállalás című konferencia célja a Kínával kapcsolatos előítéletek, tévképzetek lebontása, ezáltal az ázsiai, illetve a kínai érdekeltségű cégeknél történő munkavállalás megkönnyítése volt a fiatalok számára.

A kerekasztalbeszélgetéseken kínai érdekeltségű cégeknél dolgozó vállalati vezetők, valamint Kína-szakértők mutatták be gyakorlati tapasztalatok mentén az országot. A résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kínai és az európai vállalati és munkakultúra eltérő, és Kínában különösen fontos a helyi üzleti etikett betartása.

A kerekasztalbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kínai cégekkel kapcsolatos tárgyalásokon a siker eléréséhez sok időre van szükség. A kínaiak számára, itt, Európában is sokat jelent a bizalom az üzleti világban, ezért hosszú tárgyalásokra, kapcsolatépítésre célszerű berendezkedni.

A kínai érdekeltségű vállalatoknál elvárják a céghez való lojalitást, ugyanakkor megbecsülik a dolgozói kreativitást, a jó ötleteket, a rátermettséget, viszont nagyon szigorú vállalati hierarchiában, nagy munkafegyelem mellett dolgoznak.

Munkára jelentkezés esetén fel kell készülni arra, hogy a kínai cégeknél szinte elvárás az ajánlás, ami nem protekciót jelent, inkább a tájékozódás részeként fogják fel. Ezért érdemes kapcsolatot építeni, ismeretséget szerezni annál a cégnél, ahová jelentkezni szeretnének a fiatalok.

Az önéletrajzban mindenképpen valós információkat kell feltüntetni, mert a munkaerő-felvétel előtti hosszas beszélgetésen rutinosan kiszűrik, ha valaki "túlzásokba esik" - hangzott el a fórumon, amelynek társszervezője az ELTE Konfuciusz Intézete volt.

Méregdrága portéka ez a kiváló régi Rallye Golf

Méregdrága portéka ez a kiváló régi Rallye Golf

Mégis mit várnak a magyar emberek a mesterséges intelligenciától?

Mégis mit várnak a magyar emberek a mesterséges intelligenciától?

Újdonságra készüljenek az Erste ügyfelei

Újdonságra készüljenek az Erste ügyfelei

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon