szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kártérítés megfizetésére és bocsánatkérésre kényszerült a Kanebo japán kozmetikai cég, amiért büntetésképpen nevetséges jelmezek viselésére kötelezte egy eladóját.

A 61 éves nő bűne az volt, hogy nem érte el a vállalat által kitűzött értékesítési célt 2009-ben. Emiatt egy céges tréningen órákon át jósjelmezt és nyuszifüleket kellett hordania, az erről készült képeket pedig a Kanebo más belső rendezvényein is mutogatták elrettentésképpen - írta a Mainicsi Simbun napilap. A nő később 3,3 millió jen (7,5 millió forint) kártérítést követelt a cégtől, arra hivatkozva, hogy az eset fizikai tünetekkel járó lelki szenvedést okozott neki.  

Az alkalmazottnak az ügyben eljáró óitai bíróság első fokon 220 ezer jen kártérítést ítélt meg, de a nő kevesellte az összeget, amely egyébként Japánban nagyjából egy jól kereső pályakezdő havi bérének felel meg. A felek végül peren kívül egyeztek meg, a Kanebo meg nem nevezett összegű kártérítést fizetett, és bocsánatot kért a nőtől. 

Japánban nem ritkák a hasonló esetek, még világszerte ismert cégek alkalmazottjai is gyakran panaszkodnak arra, hogy megalázó büntetésekkel sújtják őket, ha teljesítményük elmarad a várttól, sőt egyes helyeken a "csapatépítésnek" is része az alkalmazottak megszégyenítése. Az azonban ritkán fordul elő, hogy valaki bírósághoz forduljon egy ilyen ügyben.

310 milliárdból ültet fákat a kormány

310 milliárdból ültet fákat a kormány

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt” – visszaszólt a pápának Trump határügyi biztosa

„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt” – visszaszólt a pápának Trump határügyi biztosa

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt