szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az augusztus-októberi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idén július-szeptemberben 3 millió 990 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 54 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ez 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket.

Az idén július-szeptemberben 434 ezren voltak munkanélküliek, számuk 24 ezerrel csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal 9,8 százalékra mérséklődött.

A foglalkoztatottak közül 3 millió 957 ezer volt a 15-64 éves korosztály tagja, ami 56 ezres növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az említett korcsoportot 59,2 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, ez 1,0 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

A 2012. augusztus-októberi időszakban a 15-64 év közötti korosztályból 3 millió 899 ezren dolgoztak, ami 58,2 százalékos foglalkoztatási rátát jelentett a megelőző év azonos időszakának 56,6 százalékos rátája után.

Tavaly augusztus-októberben a munkanélküliek száma 462 ezer, a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos volt, a megelőző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal csökkent.

Itt a vége, a Piaggio elviszi Indiába a legendás háromkerekűjének a gyártását

Itt a vége, a Piaggio elviszi Indiába a legendás háromkerekűjének a gyártását

Teslát legyorsuló új Cupra érkezett Magyarországra

Teslát legyorsuló új Cupra érkezett Magyarországra

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Egyáltalán nem csak a fizetés számít, amikor megítéljük, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön

Egyáltalán nem csak a fizetés számít, amikor megítéljük, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön