Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

euractiv.hu Karrier

Idejön tanácskozni a teljes német turisztikai szakma

Budapesten tartja kongresszusát 2008-ban a Német Utazási Szövetség (DRV). A rendezvény óriási lökést adhat a magyarországi beutazó turizmusnak, hiszen a német idegenforgalom valamennyi számottevő szereplője, mintegy 600-800 szakember (utazási iroda vezetője, túraszervező) lesz jelen a kongresszuson, s tölt - reményeink szerint - emlékezetes napokat Magyarországon.

euractiv.hu Karrier

A magyarok szorgalmasak a románok szerint

A kolozsvári románok és magyarok nagy százaléka (88 százalék) jó kapcsolatot ápol a más etnikai csoporthoz tartozó emberekkel - derül ki abból a felmérésből, amit a kolozsvári polgármesteri hivatal kérésére készítettek. A románok szerint a magyarok szorgalmasak, egységesek, jó gazdák, ugyanakkor soviniszták.

Népszabadság Online Vállalkozás

A munkavállalókért tüntetnének a szakszervezetek

Ha az Országos Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén nem sikerül elérni a munkavállalók számára kedvezőtlen intézkedések visszavonását, a szakszervezetek még a módosítások parlamenti végszavazása előtt, július 7-én tiltakozó demonstrációt szerveznek a Kossuth térre - írta a Népszabadság.

MTI Vállalkozás

Nincs szükség TAJ-számra a munkaügyi adatbázishoz

Két módosító javaslatot terjesztett be az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága, közülük a kormány képviselője csak az egyiket támogatta. Eszerint a jövőben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az OMMF is hozzáférhet az adóhatósághoz kerülő munkaügyi adatbázishoz. Nem

MTI Karrier

Határon túli magyar tanítók nyári továbbképzése Debrecenben

Harminc erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki magyar pedagógus egy hetes nyári továbbképzése kezdődött meg hétfőn Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán - közölte Nanszákné Cserfalvi Ilona rektorhelyettes, a képzés igazgatója.

MTI/hvg.hu Autó

Nem fenyegeti veszély az Opel szentgotthárdi gyárát

Az Opel európai gyáraiban a közelmúltban történt eseményekről - az egyes Opel-üzemeket érintő leépítési tervekről, a gyárbezárásokról és az azok kapcsán indult tiltakozó akciókról - egyórás tájékoztatót tartottak az érdekképviseletek az Opel szentgotthárdi gyárában.

MTI Karrier

Garantált bérminimum július elsejétől

A Munka törvénykönyvének múlt évi módosítása ez év július elsejei hatállyal vezeti be a garantált bérminimumot a legalább középfokú iskolai végzettségű, vagy szakképzettségű alkalmazottak részére. Így a ma minimálbérrel foglalkoztatott, legalább két éve dolgozó szakmunkások bére 68 800 forintra emelkedik, de 2008-tól már 86 300 forint lesz.

hvg.hu Világ

Nem adják Gerát

Úgy tűnik, egyelőre a West Bromnál marad Gera Zoltán. Jelenlegi klubja ugyanis közölte az őt megvásárolni kívánó Wigannel, hogy a játékos nem eladó.

hvg.hu Karrier

Gera Zoltán 3,5 millió fontért a Wigan Athletic csapatához tart

Gera Zoltán a magyar válogatott és – jelenleg még – az angol első osztályból kiesett West Bromwich Albion középpályása brit sajtóértesülések szerint jó eséllyel a második premier ligás idényét kezdő Wigan Athletic csapatánál folytathatja angliai karrierjét.

hvg.hu Plázs

Megelőzhető a PC-betegség

Egy brit orvosi szaklap szerint az alsó kéz megfelelő alátámasztásával csökkenthető a törzs felső részében érzett fájdalom, mely leginkább a számítógépeken dolgozókat érinti. A San Francisco-i University of California kutatása szerint, ha a kezet a megfelelő magasságban és módon pihentetjük, kiküszöbölhető a nyak- és a vállfájdalom, úgymint a kézfej, a csuklók és az alkar nyilallása is.

automenedzser.hu Autó

Munkaidővita a Volkswagennél

A mostani 28,8 órás helyett 35 órás, ötnapos munkahetet javasol a Volkswagen autógyár a németországi üzemeiben dolgozóknak. A szakszervezet hevesen tiltakozik: a fizetés ugyanis változatlan maradna.

euractiv.hu Karrier

Az Allianz elbocsátja 7500 alkalmazottját

A német pénzügyi óriás, az Allianz 7500 alkalmazottjától válik meg világszerte, így csökkentve költségeit, miközben javítani kívánja szolgáltatásainak színvonalát.

MTI/hvg.hu Karrier

Megvannak a főnökök a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban

A korábbi ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi, a foglalkoztatási és munkaügyi feladatokkal foglalkozó minisztériumok, valamint a volt oktatási tárca szakképzési helyettes államtitkársága bázisán Kiss Péter miniszter kialakította az új Szociális és Munkaügyi Minisztérium struktúráját – közölte a tárca.

hvg.hu Karrier

Gyenge az állásvédelem a hazai munkaerőpiacon

A magyar munkaerőpiac inkább a gyenge állásvédelem és a nagyfokú rugalmasság végletéhez áll közelebb, mint az ellenkezőjéhez – állítják az ILO, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete által most kiadott tanulmány szerzői. Mindazonáltal a foglalkoztatáspolitika akkor lehet hatásos – mondják a szerzők-, ha a legsúlyosabb problémát: a munkavállalási korúak tartós (gyakran végleges) inaktivitását veszi célba. Nem a munkaerőpiacról való kivonulást kell támogatni, hanem a munkanélküliek újbóli elhelyezkedését.

Karrier

Máltán és Ausztriában a legtöbb a szabadság és a szabadnap

Az Európai Unió országaiban átlagosan 33 napot nem kell dolgozni egy évben szabadság vagy ünnepnap miatt. A legtöbb fizetett szabadságot és állami ünnepnapot Máltán és Ausztriában élvezhetik a dolgozók: a 13 ünnephez legalább 25 nap szabadság jár minden munkavállalónak.

1
714 715 716 717 718
814
Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

A címlapról ajánljuk