Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Már nem rúgják ki a melegeket az amerikai hadseregből

Hatályát veszítette kedden az az amerikai törvény, amely megtiltotta az amerikai katonáknak, hogy nyíltan vállalják
országukat, nem kell tovább hazudniuk arról, hogy kit szeretnek". Az elnök múlt év decemberében írta alá azt a törvényt, amely
... az 1993-ban, Bill Clinton elnöksége idején elfogadott - "Ne kérdezd, ne mondd!" törvénynek is nevezett - jogszabályt. Az nem tiltotta
... év alatt több mint 14 500 amerikai katona pályafutása ért véget e törvény miatt. A melegek jogaiért küzdő amerikai csoportok évek óta

MTI Itthon

MSZP: kaotikus az önkormányzati törvény tervezete

mondta újságíróknak, hogy a szocialista frakció szakpolitikusai Pintér Sándorral tárgyaltak a készülő önkormányzati
színvonalának csökkenéséhez vezet. Hangsúlyozta ugyanakkor: a szocialisták továbbra is nyitottak az önkormányzati törvénnyel

hvg.hu Itthon

Kerényi: "Orbán Viktor kért fel az Alaptörvény népszerűsítésére"

Idén októberben kisdiákok kapják kezükbe az új Alaptörvényt tartalmazó zsebfüzetet, újév másnapján pedig nagyszabású kiállítás fogadja a hatályba
a hvg.hu-nak azt mondta, nem érti a fanyalgókat. "A kapcsolattartásnak ez a módja nagyon természetes. Hol máshol találkozna az ember a
... zsebkönyvecskéjét fogják kézhez kapni. Kerényi krédója szerint az állam alapfeladata, hogy megismertesse a törvényeit. Ezt

hvg.hu Itthon

Nyomul a Fidesz: a KDNP szerint sem „koalíciós” a kormány

A kormányban bízik a KDNP a közoktatási törvény módosítása kapcsán, miután Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének
hogy a Fidesz több alkalommal is elég megalázó helyzetbe hozta partnerét : az egyházügyi törvényt az utolsó pillanatban írták át, de

MTI Világ

Röplapokat szórtak le helikopterekről Észak-Koszovóban

A szerb és angol nyelvű röplapok arra figyelmeztetik az észak-koszovói szerbeket, hogy "az utak eltorlaszolása törvénytelen cselekedet
arra figyelmeztetik az észak-koszovói szerbeket, hogy "az utak eltorlaszolása törvénytelen cselekedet, nem tekinthető a tiltakozás

MTI Világ

"Nem haragszunk" - megszólalt az új pozsonyi magyar nagykövet

Balogh Csaba pozsonyi magyar nagykövet szerint a készülő választási törvényben nem lenne szabad megkülönböztetni a magyarországi és a
székházába, sajtóértekezletén jelezte: egyelőre nem tudja megmondani, hogy miként lesz mindez rendezve a készülő választási
... a választási törvény tartalma, azt pontosan még nem tudni. Nem tudom megmondani, hogy passzív és aktív választójogot is kapnak-e azok a
... állampolgárok, akik nem rendelkeznek tartós magyarországi lakhellyel" - jelentette ki Balogh Csaba. Rámutatott: a választási törvény

MTI Itthon

Államosítják a tűzoltóságokat is

Állami kézbe és fennhatóság alá kerülnek a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok a katasztrófavédelemhez kapcsolódó törvények
A törvény szerint a hivatásos önkormányzati tűzoltóság helyébe egy egységes katasztrófavédelmi szervezetrendszeren belül működő állami
... tervezésével. A törvény az önkormányzati tűzoltóságok vagyonát is átadja az államnak, ugyanakkor megjegyzi, hogy továbbra is
... van az önkéntes, köztestületi tűzoltóságok munkájára. A törvény elfogadásával létrejön a katasztrófavédelmi szerven belül egy

MTI Itthon

Pedagógusok: "minimum az aláírásgyűjtés következik"

Egyeztessen a kormányzat a közoktatást meghatározó köznevelési törvény koncepciójáról, mert annak részleteit csak a sajtóból vagy
arra, hogy a köznevelési törvény koncepcióját az oktatási államtitkárság országos "roadshow" keretében mutatja be, ami múlt csütörtökön
... szerint október második felében kerül a törvény koncepciója a parlament elé, és még abban a hónapban el is fogadhatják. Mint megtudták

MTI Itthon

Schiffer: a mentelmi jog ne adjon teljes védelmet!

Az LMP úgy módosítaná a képviselők jogállásáról szóló törvényt, hogy a politikusokat csak a képviselői tevékenységükkel összefüggő
tettestársak voltak az elmúlt húsz év politikai erői, hogy a mentelmi joggal visszaélve sértik a törvény előtti egyenlőséget" - mondta

Kapcsándi Dóra Itthon

Pokorni: a Fidesz a KDNP ellenében is keresztülviszi elképzeléseit

Parlamenti módosító indítványok sorát fogja beadni a Fidesz a közoktatási törvényhez, hogy olyanra formálják a jogszabályt, amilyennek a
és az elnökség szembe ment a kormánnyal? Ilyen volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (Nefmi) javaslata a szociális törvényről
... a kormány a közoktatási törvényt, Szijjártó Péter azt mondta, még igazítanak rajta. Most akkor van, vagy nincs elfogadott tervezet?
... főiskolák az új törvény nyomán? A kérdés nem ez, hanem hogy kell-e ma Magyarországon 35 helyen gazdasági képzés, 9 helyen

hvg.hu Itthon

Ombudsman: ne csak a házaspároknak járjon teljes összegű családi pótlék

Sérti a gyermekek jogait és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők – a családtámogatási
Szabó Máté szerint alkotmányos visszásságot jelent, hogy a törvény a támogatás megállapítása szempontjából nem tekinti családnak a
.... A családtámogatási törvény rendelkezéseit több panaszos is kifogásolta. A biztos a beadványokban jelzett problémákkal megkereste a
... minisztert, aki úgy válaszolt, hogy a törvényi szabályozás alkotmányossági szempontból nem kifogásolható, éppen hogy a házasság

hvg.hu Gazdaság

Mégsem lesz adóemelés november elsejétől?

Gazdasági tárgyú törvények uralják a parlament jövő heti kétnapos ülésének napirendjét: a képviselők akár már hétfőn dönthetnek
hogy a jövedékiadó-emelés november 1-jén hatályba lépjen, legkésőbb e hét végén ki kellett volna hirdetni a törvényt, ám a Ház
... az államháztartási törvény módosításáról szóló indítványt. Matolcsy György ebben azt kezdeményezte, hogy a jelenlegi minimum 45 helyett
... eltelnie az adótörvények kihirdetése és hatályba lépése között. A hét első napján dönt a Ház a katasztrófavédelmi törvény

Dreissiger Ágnes Itthon

Főiskolát csinál a kormány a Corvinusból?

Elkészült a felsőoktatási törvény koncepciója, amelynek alapján a jelenlegi 29 intézményből valószínűleg 26 maradna meg, az államilag
Elfogadta a kormány az új felsőoktatási törvény alapelveit, jelenleg a törvény szövegezése zajlik, majd a szükséges

MTI Itthon

Nem engedélyezték a szakszervezeti D-Day megtartását

a megmozdulás szervezői csütörtökön. A rendőrség szerint a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos jogszabályok alapján tiltották
rendezvény miatt a forgalmat nem lehet elterelni. Ezért alapos mérlegelés után, a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos

1
323 324 325 326 327
482
Ilyen lehetne egy Dacia lakóautó

Ilyen lehetne egy Dacia lakóautó

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Az ukrajnai háború tapasztalatairól és a haditechnikai újdonságokról tart előadást Kaiser Ferenc és Földes András - itt követheti élőben

Az ukrajnai háború tapasztalatairól és a haditechnikai újdonságokról tart előadást Kaiser Ferenc és Földes András - itt követheti élőben

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Trump 500 milliárd dollárt vár Ukrajnától, hogy ne érezze magát hülyének

Trump 500 milliárd dollárt vár Ukrajnától, hogy ne érezze magát hülyének

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

A címlapról ajánljuk