Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Eloltották a debreceni raktártüzet

A tüzet tizenhét autóval oltotta hatvan tűzoltó
is. A környező, mintegy kétezer négyzetméteres területen szintén műanyag tárgyak égtek. Az oltási munkálatokon hatvan tűzoltó

MTI / hvg.hu Tech

Hatvani László most 79 éves, 61 éve a matematikának, és most már az unokáinak is él

Hatvani László matematikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi
udvarán. Krisztin Tibor, a bizottság elnöke felidézte, Hatvani László 1943-ban született Csongrádon, 1966-ban a József Attila
..., 2018-ban Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki. Hatvani László a szegedi Délmagyarország

MTI Zhvg

A Föld bajnoka lett David Attenborough

A természetvédelmi programokon több mint hatvan éve dolgozó természettudós figyelmeztető felhívásai az elmúlt négy esztendőben egyre

HVG HVG Hetilap

Fogyó türelem

nagyon alacsony az átoltottsági arány, Sanghajban a hatvan éven felülieknek csak a 38 százaléka védett. A világgazdaság egyik

HVG HVG Hetilap

Muszlim belharc

Több mint hatvan ember vesztette életét a pakisztáni Pesavár városában a heti nagyima napján, múlt pénteken elkövetett

HVG HVG Hetilap

Cár-bomba

működésbe hozott robbanószerkezete a hatvan éve az északi sarkkörön túli kísérleti terepre ledobott, Cár elnevezésű szovjet

HVG HVG Hetilap

Teher alatt nő

A KamAZ főleg teherautókat állít elő, több mint hatvan ilyen modellje van. Motorokat, pótkocsikat, buszokat is készít, utóbbiból már

hvg.hu Tech

Zacher Gábor beadatta magának a negyedik oltást

Rizikócsoportba tartozik, és a munkája miatt is jobbnak látta, ha biztosra megy a negyedik vakcinával. A hatvani kórház sürgősségi
beadatása után, hogy most a negyediket is felvegyem” – indokolta a Portfolio kérdésésre Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház

1 2 3 4 5 6 7
69
A friss NATO-tag Svédország nyolc Gripennel szállna be Lengyelország légvédelmébe

A friss NATO-tag Svédország nyolc Gripennel szállna be Lengyelország légvédelmébe

Kanada bojkottálja az amerikai szeszes italt, és ez rosszabb, mint a vám a Jack Daniel's gyártója szerint

Kanada bojkottálja az amerikai szeszes italt, és ez rosszabb, mint a vám a Jack Daniel's gyártója szerint

A Covid-lezárások óta nem volt ilyen mélyen a magyar ipar

A Covid-lezárások óta nem volt ilyen mélyen a magyar ipar

Termékvisszahívást rendelt el az IKEA: fussa át a listát, életveszélyesek az alábbi eszközök

Termékvisszahívást rendelt el az IKEA: fussa át a listát, életveszélyesek az alábbi eszközök

Herendi Gábor szerint pocskondiázó cunami indult a Futni mentem ellen

Herendi Gábor szerint pocskondiázó cunami indult a Futni mentem ellen

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Túl sok a játékos a biztosítási piacon, kelleni fog a koncentráció

Túl sok a játékos a biztosítási piacon, kelleni fog a koncentráció

Már csak ez hiányzott: ezért nem hatnak annyira újabban az antibiotikumok

Már csak ez hiányzott: ezért nem hatnak annyira újabban az antibiotikumok

A címlapról ajánljuk