Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Egyetlen ikon elrejtésével felgyorsíthatja a Windowst a számítógépén

A Windows 11 alapértelmezetten a rendszer saját chatszolgáltatása felé tereli a felhasználót, ezt azonban akkor sem érdemes az előtérben
Ahogy a Windows 10, úgy a következő rendszerkiadás, a Windows 11 esetében is léteznek praktikák, amikkel
... is csökkenthető a számítógépet érő terhelés. A kérdéses ikon a Microsoft Teamshez kapcsolódik. Ez a Windows 11 egyik újabb

hvg.hu Tech

Azt mondja a Microsoft: berobbant a Windows 11

Még tart a Microsoft új operációs rendszere, a Windows 11 bevezetési szakasza, de a redmondiak már fel tudták mérni az újdonság
Októberben ismerhette meg a világ a Windows 10 utódját, a Windows 11-et, majd el is kezdődött az új rendszer
... teljesen megújult a Windows 10-hez képest (ezért is a névváltás), rengeteg újdonságot hozott magával, így például az
... való frissítési ajánlatot, mint korábban a Windows 10 esetében. A Windows 11 a legmagasabb minőségi

Bank360 Gazdaság

Egy nap alatt hét bank emelte meg a hitelkamatait

is érintették. Akad egészen meghökkentő, csaknem 10 százalékos mértékű drágulás is. Arra is van példa, hogy a módosítások nyomán a
A  MagNet Bank jelzáloghiteleinek a kamata 0,90 százalékponttal emelkedett, ötéves és 10 éves kamatperiódusnál is. A kamatsávok a
... vesznek fel, fix 10 éves kamatperiódus esetén 9,25 százalék, fix 20 éves kamatperiódus esetén pedig 9,35 százalék az ügyleti kamat
..., érdekesség azonban, hogy a változás után a kiszámíthatóbb, 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata alacsonyabb (6,54 és 8,54

HVG HVG Hetilap

Téli árleszállítás

a nemrég kötött, 10+5 évre szóló megállapodás értelmében évi 4,5 milliárd köbméter gázt már beígért a magyar partnernek. Az árat

hvg.hu Tech

„Új élmények” jönnek a Windows 11-be, a Microsoft nagy változásokat ígér

Megújult Jegyzettömb, Media Player, hatékonyabb ablakmegosztás, jobb tálca és még több androidos alkalmazás használatának lehetősége – csak néhány
ugyanakkor nem lehet majd így elindítani. A Microsoft szerint a Windows 10 és a Windows 11 jelenleg több
... A Microsoft egy újabb blogbejegyzésben szögezte le, hogy a következő időszakban több új funkcióval bővíti a Windows 11-et, aminek
.... Az egyik izgalmas új funkció a Media Player nevű lejátszóhoz kötődik: ez a fejlesztés végre minden Windows 11-es gépen elérhető

hvg.hu Itthon

Tanársztrájk: Van olyan iskola, ahol a 600 diákból csak ketten jelentek meg hétfőn

A tanárok országszerte tartottak ma, január 31-én figyelmeztető sztrájkot reggel 8 és 10 óra között. A PDSZ országos választmányi
és a kötelező oltásról szóló döntés visszavonását követelik. A reggel 8 és 10 közötti demonstrációra – amelyet a bíróság első fokon
... a cikkünkben foglaltuk össze: A hétfői tanársztrájk történéseiről pedig alább olvashatnak: 10:22 - Berg Judit: A pedagógusok
... nem taníthatják a gyerekeinket Magyarország talán legnépszerűbb meseírója a Facebookon üzent a hétfőn sztrájkoló pedagógusoknak.

hvg.hu Tech

Megújul a Windows azon része, amit mindenki nyomogat, amikor baj van

A Microsoft felfrissíti a Windows 11-ben is megtalálható Feladatkezelő megjelenését. Ez az operációs rendszer azon része, amellyel
A Windows 11 megjelenését igen vegyes fogadtatás jellemezte. Akadtak, akik már nagyon várták az új Windows-verzió
... is. A módosítás eredményét a Windows Latest szellőztette meg. Ahogy rámutattak, a panel pontosan azt a Fluent Design nevű
..., ami az egész Windows 11-et meghatározza. A munka azonban nem csak ennyiből áll, a fejlesztők ugyanis a Feladatkezelő teljes

hvg.hu Tech

Van, amiben nem enyhül a koronavírus-hatás: 340 millió PC-t vett tavaly a világ

A Windows meg már közel másfél milliárd eszközön
meg a 2019. évi értéket. Ma több mint 1,4 milliárd eszközön fut Windows, ami 10 százalékkal több, mint a járvány előtt
... A PC piac évtizedek óta nem nőtt akkorát, mint az utóbbi egy évben, ami tovább erősítette Windows piaci pozícióját is, olvasható a
... nézik, a Hulun, a Netflixen és a Windows YouTube-os appján. A game-eléssel töltött idő is jócskán megnőtt, egy hónapban eljátszott

MTI Kult

Megnyitják Göncz Árpád házát a nyilvánosság előtt

Göncz Árpád, a III. Magyar Köztársaság első elnöke, író, műfordító február 10-én lenne százéves. Ez alkalomból megnyitják az egykori
érzékenysége áll máig töretlen népszerűsége mögött". Az egykori köztársasági elnök február 10-én lenne százéves.

hvg.hu Tech

Februárban jönnek az androidos appok a Windows 11-be

Hosszas várakozás után érhet végre révbe a Microsoft nagy terve, hogy futtatni lehessen az androidos alkalmazásokat a Windows
A Microsoft egyik legnagyobb, a Windows 11-el kapcsolatos ígérete, hogy az operációs rendszer képes lesz futtatni az androidos
... . Ezt a funkciót azonban a Windows 11 még mindig nem kapta meg, csak az Insider Program tagjai próbálgathatják ezt az Egyesült
... februárban kiadja a Windows 11 nyilvános előzetesét, amelyben már ott lesznek az androidos alkalmazások a Microsoft Store-ban. Azt

Serdült Viktória hvg360

„Majmot találtál? Na és?" – a hazai Rudapithecus-kutatás 50 éve

a maradványokról. Hogyan kerültek egy cukros zacskóba, miért nem engedték be a magyar kutatókat a lelőhelyre, és miért nem tudni, mi lesz a sorsa a
mert tudta, hogy világszenzációról van szó. A Rudapithecus hungaricus név először 1967. október 10-én jelent meg az akkori Magyar
..., majd be is kerül. HVG360: Sok jellemzőt felsorolt a Rudapithecusról. Honnan lehet megállapítani egy 10-15 millió éve élt
... kezd el bomlani, hogyan esnek szét a csontok? Mi az pontosan, amit megtaláltunk? Azzal szoktam illusztrálni, hogy ha feldobunk egy lufit

Balogh Csaba Tech

Magyarországra is megjött a legjobb fotókat készítő telefon – íme a Huawei P50 Pro

Európában is a Huawei új telefonja, a P50 Próval a gyártó végre visszatért a csúcskategóriába. Mellé megérkezett a hajlítható képernyő
Örvendetes, hogy a gyártó csomagol egy szilikontokot a készülékhez – nem mellesleg rögtön védőfóliával kapjuk a képernyőt is –
... képernyő uralja, mely körül vékony káva, felső részén pedig a szokásos kameralyuk foglal helyet. AZ OLED technológiájú panel 1228x2700
... . A P50 Pro esetében 3,5x optikai zoomot kapunk, amely szoftveres trükközéssel 200x-osra javítható. A skála vége felé természetesen már

HVG HVG Hetilap

Vészjelzések

százalékra az MNB. Hétről hétre közel 10 ezermilliárd forint parkol a jegybanki számlán. „A jegybanki szigorítás az egyhetes betét

1
85 86 87 88 89
692
Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

310 milliárdból ültet fákat a kormány

310 milliárdból ültet fákat a kormány

Az angolok dühe magyar terepen is odavág: Én, Daniel Blake a Radnótiban

Az angolok dühe magyar terepen is odavág: Én, Daniel Blake a Radnótiban

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Lavina zárt el a külvilágtól két szállodát Japánban

Lavina zárt el a külvilágtól két szállodát Japánban

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

A címlapról ajánljuk