Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Vállalkozás

Felfüggesztették az útépítők elleni per tárgyalását

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma pénteken felfüggesztette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útépítők ellen indított kártérítési perének tárgyalását, amelyet a cégek árfelhajtása miatt indított a NIF, arra alapozva, hogy a Gazdasági Versenyhivatal kartelezés miatt elmarasztalt több útépítő céget.

hvg.hu Vállalkozás

Számlalevelek kiállítása és adatvédelem

Évente mintegy 600 millió személyre szóló levél érkezik postaládánkba. Egy átlagos háztartás havonta legalább tíz megszemélyesített küldeményt kap. Kik állítják elő ezeket és mennyire kezelik biztonságosan az adatainkat?

hvg.hu Gazdaság

A Coface szerint elkezdődött az üzleti hitelválság is

Drámaian romlottak a cégek fizetési szokásai: 2008 első négy hónapjában 45 százalékkal növekedett a nemfizetések száma a 2007-es év ugyanezen időszakához viszonyítva. A Coface szerint ez annak a jele, hogy a pénzügyi válság begyűrűzött a reálgazdaságba. Ennek következtében a cég hét szektort minősített le.

MTI Itthon

Orbán: egymillió új munkahely tíz év alatt

A Fidesz új egyezséget ajánl az üzleti élet szereplőinek, amelynek eredményeképpen tíz év alatt egymillió új legális munkahely jöhet létre - erről Orbán Viktor pártelnök beszélt miután kedden tárgyalt a "Megállapodást a jövőnkért" kiáltványt aláíró gazdasági szervezetek képviselőivel.

MTI Vállalkozás

A kkv szektor állítja elő a GDP 45-50 százalékát

A kis- és középvállalkozások (kkv) a GDP 45-50 százalékát állítják elő, a gazdaságban betöltött szerepükhöz képest azonban csekély a szektorba áramló tőke mennyisége, és a forráshiány a fejlődni képes vállalkozásokat is visszaveti - írják a kkv-k teljesítményének elismerésére létrehozott Pegazus díj alapítói.

MTI Vállalkozás

Jöhet a pozitív adóslista

A teljes listás adósnyilvántartó rendszernek (közkeletű nevén: pozitív adóslista) a társadalom minden szereplője - az államigazgatás, a pénzintézeti szektor és az ügyfelek is - csak előnyét élvezik, nincs olyan szereplő, akinek kára vagy hátránya keletkezne a működéséből - állapítja meg hírlevelében a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.

MTI Gazdaság

Magyar Telekom: keresetet adtak be a közgyűlési döntések ellen

Két magyar kisrészvényes keresetet adott be a Magyar Telekom ellen május 23-án, kérve a bíróságtól a 2008. április 25-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését, ideértve az osztalékfizetésről hozott határozatot is – közölte a távközlési társaság hétfőn.

hvg.hu Vállalkozás

Mit ne tegyen, aki Kínában szeretne vállalkozni?

Nem csoda, ha az olimpia és a földrengés mellett lassan már a franchise is eszünkbe jut majd Kínáról. Az országban már 87 ezer működő egység van, köztük megtalálhatóak olyan világmárkák is, mint a KFC vagy a McDonald's, a potenciális fogyasztók száma 1,3 milliárd, a növekedési ráta pedig meghaladja a 10 százalékot. A lehetőség nagy, de a terjeszkedés mégsem olyan egyszerű az európai hálózatok számára. Mire célszerű figyelniük a franchise-átvevőknek?

hvg.hu Vállalkozás

APEH: a szürkegazdaság kifehérítése a cél

További két év egyhelyben járással tíz évet veszít a magyar gazdaság a környező országokkal szemben – hangzott el szerdán Egerben a VOSZ Vállalkozók és Munkáltató Szövetségének Hallatjuk a Hangunkat című fórumán.

hvg.hu Vállalkozás

Társadalmi vita a termékdíjról

Az Európai Bizottság a hazai szabályozást diszkriminatívnak tartja, míg a magyar kormány továbbra is a fogyasztói szokások változtatására ösztönözné a gyártókat, vagyis a visszaváltást, újratöltést támogatja. A tárca májusra ígér társadalmi vitát, s a szakmai szervezetekkel folytatott közös munkája is megszakadt, így egyelőre nem tudni, a kormány milyen módosításokat vinne Brüsszelbe – ahol a legutóbbi határidő márciusig szólt.

hvg.hu Vállalkozás

Előrehozott nyugdíj, kompenzáció, EU-s nyugdíj-megállapítás

Mi a legutolsó határidő ahhoz, hogy előrehozott nyugdíjba mehessen egy nő? Növeli-e a nyugdíjat, ha alaki dolgozik mellette? Kinek jár nyugdíj-kompenzáció? Hogyan állapítják meg a nyugdíját, aki évtizedek óta Hollandiában él? Olvasóink kérdéseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője, egyben a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjfolyosító Intézet igazgatója válaszol.

hvg.hu Vállalkozás

Melyik a 100 legdinamikusabb magyar vállalkozás?

Alultőkésítettség, gyűrűző nemfizetés, nehézkes banki finanszírozás - ezek még a legdinamikusabb hazai kkv-k fejlődését is megnehezítik. Problémát jelentenek még az irreálisan magas közterhek, a kiszámíthatatlanul változó szabályozói környezet és a negatívan megélt hivatalos ellenőrzések – derül ki a Coface Hungary és Az Üzlettárs magazin közös kutatásából.

MTI Gazdaság

Változott a zárjegyről szóló rendelet

A zárjegyek felhasználásáról naponta kell jelentést küldeni a vámhatóság részére, egyúttal a felére csökken a csomagolás közbeni rongálódás miatt elszámolható zárjegyek aránya - ezt tartalmazza a pénzügyminiszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete, amely a zárjegyek alkalmazási szabályairól 1997-ben hozott rendeletet módosítja.

MTI Karrier

Módosul a közalkalmazotti törvény: ki nem lehet vezető?

Legnagyobb terjedelemben az önálló munkakörben foglalkoztatott vezetők és magasabb vezetők illetményrendszerével foglalkozik a közalkalmazotti törvény módosítása, amelyet pénteken terjesztett a parlament elé a szociális és munkaügyi miniszter. A javaslat szövege az Országgyűlés honlapján olvasható.

MTI Gazdaság

Új adónemekről beszélt az államtitkár

Az áfakulcs megemelése mellett érvelt Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa egy környezetvédelmi adózásról szóló budapesti konferencián. A környezetvédelmi szakállamtitkár a környzetterhelőket adóztatná jobban, de csak 2010 után.

hvg.hu Vállalkozás

Kiszámítható környezet és jogbiztonság a vállalkozásoknak

Az elmúlt húsz évben négyszer fogalmazódott meg a VOSZ elnökségi ülésén, hogy a szervezet ellentmondjon a mindenkori politikai hatalom gazdasági programjának, annak érdekében, hogy javuljon a vállalkozások jogszabályi és gazdasági környezete – hangzott el a szervezet által tartott, „Hallatjuk a hangunkat” című rendezvényén. A szervezet munkája a múlt évben eredményes volt, de több javaslatát nem sikerült érvényesítenie a politikában.

1
53 54 55 56 57
99
Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Havas eső, hózáporok, viharos, hideg szél – rövid szünet után ismét itt a tél

Havas eső, hózáporok, viharos, hideg szél – rövid szünet után ismét itt a tél

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

A címlapról ajánljuk