Kijött a rendelet arról, hogy a drogériákat is tele kell rakni az árrésstopos tájékoztatókkal
A kormányzati plecsniket a webshopokra is ki kell rakni.
A kormányzati plecsniket a webshopokra is ki kell rakni.
HVG
A lap szerint az MVM beszámolóiból kiderül: a valós beszerzési ár és így a lakossági spórolás is a számlákon hirdetett szint töredéke. Ugyanez igaz a villanyszámlákra is.
HVG
Ebben a pillanatban is ezrével keringenek a fejünk felett a műholdak, amelyek különböző méréseket, megfigyeléseket végeznek a földfelszínnel kapcsolatban mind kereskedelmi, mind pedig állami megrendelésekre. A piac egyre növekszik, és a HUSAT program révén Magyarország is a részesévé kíván válni.
4iG Csoport
A Sziget alapítója szerint a Tisza Párt jelenleg egy „fehér folt”.
HVG
Azt, hogy a jövőkép sem rózsás, az új szerződések száma mutatja: márciusban 27,3 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek meg, mint egy évvel korábban.
HVG
A vezetői szinteken lévők aggódhatnak a leginkább.
MTI
Az ágazat modernizálását, a térség gazdaságának fejlődését és a munkahelyteremtést is zászlajára tűzte.
HVG
A konklávé üzleti oldala, Elizabeth Holmes öröksége és a japán munkahelyek extrém elvárásai – mutatjuk az elmúlt hetek legizgalmasabb üzleti híreit.
Mérlegen
Szerdán jár le a vállalat nyolcvanmilliárd forintnyi kötvénye.
HVG
Nem elég, hogy a megmaradt munkavállalókat a nyár közepéig lapátra teszik a felszámolók, a Kúria felülvizsgálati eljárásban döntött: jogosan mondta fel a kollektív szerződésüket 2020 augusztusában az akkori, önjelölt cégvezető.
Bár tavaly év elején gond nélkül bejegyezték, immár kényszertörlés alatt a másik olyan cég is, amit kétes hátterű brazil államkötvényekkel tömött ki a tulajdonosa.
HVG
A forgalmazó jelentette a hatóságnak, hogy problémás a termék.
hvg.hu
Titokban kivették a szabálytalan projekteket az Európai Bizottságnak leadandó számlacsomagból. Közel 10 milliárd forintnyi uniós pénz úszott el, és – akárcsak az Elios-ügyben – itt is az adófizetők állták a cechet.
HVG
A csoportos hitelfedezeti biztosításokat vizsgálták, és megállapították, hogy a kérdéses biztosítók döntően gyenge ár–érték arányú termékeket kínálnak, és találtak gondokat a termékfelügyelettel is.
HVG
A várakozásoknak megfelelően nőtt a gyógyszergyártó bevétele az első negyedévben – derül ki a kedd reggel közölt gyorsjelentésből.
HVG
Az új alapítványban az állam csatlakozó alapítóként vesz részt.
MTI
A kedvezőbb ajánlatot adó céget ugyanis kizárták.
HVG
Szijjártó Péter szerint évi plusz 600 milliárd forintba kerülne Magyarországnak, ha megvalósulna az EU terve, és minden tagállam teljesen leválna az orosz energiahordozókról. Pontosan miről szól az unió javaslata? Milyen helyzetben éri Magyarországot? És tényleg feladat nélkül maradhat Németh Szilárd rezsibiztos?