Az elemzők tíz kínai terméket neveznek meg, amelyek nagyon komoly eséllyel léphetnek be a valódi luxuscikkek piacaira: a külföldieknek semmitmondó márkanevek három italcéget, két-két ruha- és kozmetikai céget, valamint ékszer-, cigaretta- és teamárkákat rejtenek – írja a Világgazdaság. A szándékok pedig hol nyíltak, hol kevésbé azok: míg a felsorolásban szereplő Moutai röviditalból egy üvegnek nemrég 12 millió forintnak megfelelő jüan volt a kikiáltási ára egy aukción, a cég vezetője azt mondta, nem akarják magukat luxusvállalatnak nevezni, az ugyanis a kínai kultúrában pejoratív jelentésű. Egy másik említett vállalat, az 1992-ben alakított NE-Tiger ruházati cég elnöke, Zhang Zhifeng viszont kerek perec kijelentette: cégét a nemzetközi luxusmárkák közé akarja emelni.

Az ázsiai konkurencia valódi fenyegetése persze még odébb van: egy luxusmárka kiépítése több évtizedet vehet igénybe. A tendenciákat viszont azonnal saját bőrén érezheti Európa és az Egyesült Államok. A klasszikus elit márkák ugyanis bevételük – és ezzel nyereségük – nagy részét Kínában szedik össze, ezzel ellensúlyozván a gyengélkedő európai piacokat. A kínai luxuspiac 2011-ben 11,5 milliárd eurót mozgatott meg, és évente 25 százalékkal növekszik a ­PricewaterHouse ­Coopers szerint. Egy másik elemző, a McKinsey & Co. számításai szerint Kína jó úton halad afelé, hogy Japánt megelőzve a világ legnagyobb luxuspiacává váljon a fogyasztási cikkek – autóktól, jachtoktól, magánrepülőgépektől tisztított – kategóriájában. Ők az eladások évi 18 százalékkal való emelkedésével, így 2015-re 20 milliárd eurós évi forgalommal kalkulálnak. A luxus világpiacát a kínai növekedés a 2011-es 191 milliárd euróról 201–203 milliárdra tornászhatja fel, az összes növekedés harmadért „felelve”.

A cégek mindent meg is ragadnak, hogy terjeszkedjenek a belföldi konkurenciával nem terhelt országban. A CNN összeállítása szerint a több tucat brandet – köztük a Hennessyt, Louis Vuittont, Marc Jacobsot, Tag Heuert – tulajdonló LVMH-csoport első negyedévi eredménye 25 százalékkal nőtt Kínának köszönhetően. A Cartier forgalma 2006 óta megtriplázódott az országban, a Pradáé 2011-ben 42 százalékkal volt magasabb, mint az azt megelőző évben. A ­Gucci és a Prada összeladásainak harmadát az ázsiai ország adja. A tehetős kínaiak jövedelmük egynegyedét is hajlandók luxuscikkekre költeni – közölte a hongkongi székhelyű CLSA bróker- és befektetési csoport.

Az ázsiai ország piacán nem csak a hagyományos, jól ismert hamisítással – gyenge minőségű terméken valódinak tűnő címke és minta – találkozhatunk: márciusban az Olasz Kereskedelmi Szövetség egy 30 tételes listát adott ki olyan kínai márkákról, melyek jogtalanul állítják magukról, hogy olasz eredetűek. „Ezt meg kell állítani, több száz éve építjük az olasz márkák imidzsét” – mondta Antonino Laspina, a szövetség kínai képviselője. Szakértők szerint a hamisítási jelenség okai között – természetesen a profitszerzés mellett – immár az is szerepel, hogy a középosztály felemelkedése olyan mennyiségi keresletet támaszt, amit a luxusmárkák nem tudnak kielégíteni. Giovanni Musacchi, a 300 divatmárkát az ázsiai országba importáló Italian Fashion Way China vezetője azt mondta, a piacra érkező cégek fő aggodalma, hogy hogyan lássanak el egy ekkora országot anélkül, hogy a minőségből lejjebb kelljen adni.