A mindent túlélő magyar divatcég, amely szembemegy a Zarával és a H&M-mel
Idén ünnepelték a cég fennállásának 30. évét. Nagyon kevés hazai divatmárka mondhatja el magáról, hogy ennyi ideje, családi vállalkozásként, nyereséggel tartja fent magát, ráadásul a hazai piacból. Az Emporium átvészelte, hogy a textilipari kivitelezés a Távol-Keletre költözött, de a gazdasági válságot, egy devizahitelt, az olcsó kínai és a fast fashion termékek hódítását is.
Idén márciusban ünnepelhette 30. születésnapját az Emporium: jelenleg három generáció is dolgozik a vállalkozásban, és közel 40 alkalmazottjuk van. A tavalyi nettó árbevételük félmilliárd forint felett volt. Az Emporium gyárt, gyártat, és forgalmazza is saját ruházati termékeiket, miközben a tevékenységi körük, a ruházati kiskereskedelem legnagyobb cégei között már rég nincs hazai játékos – itthon is a fast fashion márkák értékesítése dominál.
Amikor a történet elkezdődött, a fast fashion szó még ismeretlen volt. Csapkai Ildikó, az Empórium Kft. ügyvezető igazgatója még az 1980-as évek elején kezdett saját vállalkozásba a szüleivel és férjével karöltve: „A család anyagi biztonságának megteremtése volt a célunk. Volt egy elképzelésem arról, mit szeretnék a gyerekeimnek nyújtani. Az állami cégeknél a gyári fizetésből nem biztosíthattam volna számukra, hogy sportoljanak, nyelvet tanuljanak, hogy egyáltalán megmutathassuk nekik a világot” – emlékszik vissza Ildikó a kezdetekre. A rendszerváltás után közvetlenül persze nem volt szükség akkora tudatosságra és tűpontos piaci pozicionálásra: bármire volt igény, hiszen szinte minden hiánycikknek számított, így mindent el lehetett adni – inkább az jelentette a nehézséget, hogy honnan szereznek alapanyagot.
A legelső üzletüket a Déli pályaudvarnál nyitották 1992-ben. A boltnyitásnak egyszerű volt a logikája: nagyobb a haszon, ha ők is adják el az elkészített darabokat. „az Alkotás utcában nyitottuk 7 négyzetméteren az első üzletet, amit egy korábbi kereskedőnktől vettünk meg. Sorban álltak a nyitáskor a vásárlók, holott egy kapu alatt volt az egész” – emlékszik vissza Csapkai Györgyné Laura.
Az Emporium név is tőle származik: görögül kereskedelmi központot, piacot, míg latinul pedig központot, birodalmat jelent. Csak később találták meg Laura édesapjának elbocsátólevelét 1927-ből – a békéscsabai Empórium Harisnyagyárból.
A harmadik generáció a családi vállalkozásnál
Számtalan divatipari vállalkozás indult a rendszerváltás idején, az Emporium viszont azok között a nagyon kevesek között van, akik még mindig gyártanak és forgalmaznak is. Persze a hazai cégeket a kkv-k utódlási problémája is megtizedelte, az Emporium azonban szerencsés kivétel. Takács Viola, Ildikó lánya – aki a tervezésben és a személyi stylingszolgáltatásban is segít a kereskedelem mellett – 2007 óta erősíti a céget, számára mindig is evidens volt, hogy az Emporiumnál fog majd dolgozni. Zsófiát, aki a marketingért, kommunikációért és a márkaépítését felel 2013-tól, már érte egy kis anyai noszogatás, hogy végül elkötelezze magát teljes állásban is, hiszen korábban már sok évet beletett egy barátnőjével közös vállalkozásba, és először csak a Facebookért volt felelős. A harmadik lány, Eszter pedig a logisztikáért felel. Számára nem volt egyértelmű, hogy a családi vállalkozásnál fog dolgozni, enteriőrtervezőnek tanult, az iskola befejeztével azonban az üzleteiknél kamatoztathatta a frissen megszerzett tudást: „megláttam az értéket abban, hogy komoly múltra tekint vissza a cég. 30 évet van értelme folytatni” – mondja. Ildikó a beszélgetés ezen pontjánál érzékenyül el és jegyzi meg:
úgy érzi magát, mint anyák napján.
Mindenki a saját területért felelős, kardinális kérdésekben pedig közösen döntenek. A végső szó Ildikóé, aki egyben látja az összes területet, és szem előtt tartja a sok különböző szempontot, ami kapcsán néha vékony jégen táncolnak: ráadásul nem csak a cég érdekeit, de a családi békét is szem előtt kell tartani. „Tudjuk, hogy csak magunkra számíthatunk” – teszi hozzá Laura, aki 83 évesen is a mai napig besegít az adminisztratív és HR-es feladatokba, a könyvelésbe és a pénzügyekbe.
A válság és a nehézségek
Jelenleg öt saját üzletük van Budapesten – a válság alatt az összes vidékit, több mint 14 franchise-üzletet kénytelenek voltak bezárni, azután pedig tömegével jöttek be a nemzetközi brandek a hazai piacra. 2013 után lábalt ki a cég a gödörből.
Hitelt egyszer vettek csak fel, amikor bérlés helyett megvettek egy üzlethelyiséget: „azt a svájcifrank-cunami el is vitte, eladtuk, olcsón megúsztuk, és túléltük” – emlékszik vissza Ildikó. A válság idején nagy irodaházuk volt és kiváló, tapasztalt szakembereik – akiket a végsőkig próbáltak megtartani. A válságmenedzsmentet élesben, mélyvízben tanulták meg.
Míg korábban a divatbemutatók valóságos örömünnepnek, és a kollekciók megkoronázásának számítottak a cégnél, a 2000-es évek eleje óta a költségek meghúzása miatt már nem tartanak. Korábban a Béke Szálló adott otthont a bemutatóiknak, legutóbb a 25. születésnapjukon rendeztek egyet a Duna Palotában.
„Nincs tökéletes alak, csak tökéletesre szabott ruha”
Bár megtanulták, a túlélés záloga, hogy a változásokat időben felismerjék, és azokra megfelelően reagáljanak, az alapértékek a cég indulása óta ugyanazok: „25 éve is ugyanazt tudtam csak mondani – egy jó alapruhatárra van szükség, amit legfeljebb egy-egy aktuális divatszínnel és kiegészítőkkel fűszerezünk meg” – mondja Ildikó.
Ennek megfelelően az indulásuk óta elegánsabb, minden testalkatnak megfelelő alapdarabokat kínálnak, nem hódolnak be az egyre gyorsabban változó trendeknek. A márka kínálatát adó kollekció 70 százalékával „biztosra utaznak”, kis százalékban kerülnek be a szezon elején trendi darabok az üzletekbe, amivel tesztelik a vásárlókat. A hazai közönség ráadásul általában egy-egy újítást 2-3 év elteltével szokik meg. Nincs raktárkészletük, így igény esetén, az üzlet kínálatát hétről hétre megújítva újragyártják a népszerűnek ígérkező termékeket – a hazai gyártás vitathatatlan előnye, hogy rugalmasan és gyorsan tudnak reagálni az igényekre.
Az eladással kapcsolatos filozófiájuk is változatlan: a vásárló csak azt vegye meg, amiben jól érzi magát, és amit sokáig hordani fog: „az eladók olyanok, mintha a meghosszabbított ujjaim lennének. Ők a legfontosabbak, hiszen nem lehetek ott mindig, mindenhol – ők adnak tanácsot, hagynak jóvá egy-egy választást, és ők találják meg a vásárlónak a legmegfelelőbb darabot” – meséli. A válság begyűrűzésekor pedig nagy segítség volt, hogy a hűséges, visszatérő vásárlókra akkor is számíthattak.
Változik a divat?
Azt mondják, egy munka nem lehet egyszerre jó is, olcsó is és gyors is. Ez a divatban azt jelenti, hogy egy termék nem lehet egyszerre elérhető árú, jó minőségű és hazai gyártású is. „A legtöbbet az alapanyagnál és a különböző technológiai folyamatokból csípik le a divatcégek. Egy hazai varroda épp, hogy ki tudja gazdálkodni a dolgokat” – meséli Eszter. Persze az mindenkinek viszonyítás kérdése, hogy mi elérhető árú, és mi nem – az Emporiumot 30 éve éri a kritika, hogy drágák a termékeik. Azt azonban számoljuk bele, hogy egy-egy terméket legalább 5-6 (de akár 10-15) évig tartó használatra terveznek:
folyamatosan játszunk azzal a családon belül, hogy a városban jártunkban-keltünkben kiszúrunk és lefotózunk Emporium-darabokat, utána pedig megbeszéljük, melyik, akár ’90-es éves évekbeli kollekcióból is származik a látott ruha
– mesélik nevetve. Az interjú másnapján én is láttam a Széna térnél egy rendkívül jól öltözött hölgyet, egy valószínűleg több évtizedes Emporium-szatyorral.
A fő szempont mára a termékeknél, hogy mi az, amit még gazdaságosan le lehet gyártani és értékesíteni is. Ám egyre erősebben érzik a feszültséget, hogy a távol-keleti gyártással (és persze a hazai 27 százalékos áfával) szemben nem lehet felvenni a versenyt. Ráadásul ma már szinte alig működnek európai alapanyaggyártók, a partnereik az idők során sorban húzták le a rolót.
Míg korábban „biztonságos” volt az alapanyag-vásárlás, ma már inkább egyfajta szerencsejátékhoz hasonlít. Mivel egyre több kézen mennek át az elkészült anyagok, amelyeknél szinte már pontosan megmondani se lehet, hol is készültek, a cégnél előtte minden egyes anyagot tesznek, mosnak, hordanak, vasalnak. „Mindent ki kell próbálni, és rengeteget elvesz ez a tesztelés. Míg korábban tudtuk a paraméterekből, hogy legfeljebb 2-3 százalékot mehet össze egy darab, most már minden rizikóval jár” – mondja Ildikó.
Teljesen megváltozott mára az öltözködés is. „Ezzel nem is lenne feltétlenül baj, ha nem lenne igénytelen. Korábban mindenki elegánsabban öltözött, most sokkal lezserebb minden. Csupa olyan, ami nem a mi stílusunk. A kényelmi faktor nagyon megerősödött, ma már a blézerek anyagába is kell az elasztán, mert szinte tornáznak benne, hogy garantáltan kényelmes legyen” – mondja Viola.
A kollekciókat és a kínálatot az időjárás és a klímaváltozás miatt is gyökeresen át kellett, hogy alakítsák. A nyári darabok egészen szeptember végéig kint vannak a polcokon, a korábbi négy évszak helyett inkább kettővel kell számolni és dzsekiként is hordható blézerekre van már szükség. „Ráadásul évtizedekig még csak nem is kellett akciókat, leértékeléseket tartani. Most már mindenféle trükköket kell kitalálni” – mondja Laura.
A marketing és a fenntarthatóság
30 éve még talán a marketing szót se ismerték. „Ma már a jó termék alap, de kell a marketing. Ha viszont csak az az erős, akkor a terméket csak egyszer adod el.
Lehet, hogy valaki csak a gyermekei esküvőire vesz tőlünk egy-egy új darabot, de a harmadik gyereke esküvőjére is tőlünk választ ruhát.
Ha valami elegánsabbra van szüksége, hozzánk jön” – mondja Viola. „Egyre inkább minden arról szól, ki hogy adja el magát. Mi sok mindent ki tudtunk használni, mert 2-3 éve téma például a plus size, és mindig is voltak nagyobb méreteink, 52-esig elérhetőek a darabok. Szerencsére jól át is ment az üzenetünk.
És ilyen a fenntarthatóság is: ezek mindig is fontosak voltak az Emporium számára, csak nem kommunikáltuk, viszont már szükség van erre az újabb vásárlók miatt. Eleve slow fashion márka vagyunk, és tényleg azt hirdetjük, hogy csak azt vedd meg, amire szükséged van” – meséli Zsófia. Míg korábban a maradék anyagokért egyfolytában bejelentkeztek és például Barbie-ruhák készültek a leesett hulladékból, ma már nagy erőfeszítésükbe telik, hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázzák. A műanyagmentesség is fontos törekvésük: Ildikó már több ezer textiltáskát kiosztott karácsonyi ajándék formájában a vásárlóik között a gazdasági válság idején: „itthon viszont nem lehet annyiért előállítani, hogy például egy CBA-t érdekelje” – emlékszik vissza. „Nem egyszerű ezeket a törekvéseket a gazdasági szempontokkal összehozni, hogy 10-20 év múlva is itt legyünk, pedig ez a cél.
Sok a gyerek a családban
– teszi hozzá mosolyogva. Ildikó három lányának összesen hét gyermeke van.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
