Bár kötelezni nem tudják, az éttermek szeretnék, ha minél előbb beoltanák a dolgozóikat

Bár kötelezni nem tudják, az éttermek szeretnék, ha minél előbb beoltanák a dolgozóikat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Dz. Sz.
Tetszett a cikk?

Készülnek a nyitásra az éttermek, amelyek többnyire igyekeznek rávenni a kollégáikat arra, hogy minél hamarabb oltassák be magukat. Mivel a vendéglátóiparban dolgozók sok emberrel fognak érintkezni, annak sokan örülnének, ha a biztonság érdekében előrevennék őket az oltási sorrendben.

Szinte mindegyik általunk megkeresett étterem úgy készül, hogy egy ideig még csak a teraszok lehetnek nyitva, az még odébb van, hogy a benti helyiségekben is elidőzhessenek a vendégek. “Készen állunk az újranyitásra, és arra is, hogy ez többlépcsőben fog megvalósulni” – mondta például Mészáros Máté Zsolt, a Vapiano ügyvezető igazgatója, de hasonlóan nyilatkozott Bánki Sándor, a DiVino Borbár tulajdonosa, aki szerint arra számítanak, hogy kizárólag a kerthelyiségek és a teraszok lesznek látogathatók még egy jó ideig.

Nir Bitkover, a Hummusbar alapító tagja azt emelte ki, hogy az elmúlt pár hónapban már az újranyitást tervezték, és minden erőforrásukat arra fordították, hogy ha ez megtörténik, akkor minden készen álljon. Arra a kérdésre, hogy ezt a jelenlegi járványhelyzetben meg lehet-e tenni biztonságosan, úgy reagált, hogy bár követelni nem tudják a dolgozóiktól, hogy oltassák be magukat, motiválni lehet őket és ők ezt teszik: amellett, hogy mindenkit bíztatnak az vakcina elfogadására, gondolkodnak azon is, hogy a karrierprogramuk egyik feltétele a védettségi igazolás legyen majd.

Gulyás: nem lehet kötelezővé tenni az oltást

A jelenlegi állás szerint a jövő héten nyitó vendéglátóhelyek sem írhatják elő kötelezővé a védőoltást a dolgozók - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy "a védettségi igazolvány most is érvényes, csak egyelőre nem társulnak hozzá olyan értékek, hogy sok haszna legyen", hozzátéve, szerinte négymillió beoltott után lesz jelentősége annak, hogy rendelkezik-e valaki ezzel az igazolvánnyal.

Mindez azért érdekes, mert korábban arról volt szó, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehetne látogatni a vendéglátóhelyeket. Megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, hogy mi lesz a helyzet a jövő héten, amint válaszolnak frissítjük a cikket.

Gulyás arról is beszélt, hogy mikor várható további nyitás, szerinte erről a kérdésről 3,5 millió beoltott elérésekor fog dönteni a kormány, a határt pedig 4,5-5 millió beoltottra tippelte a miniszter. "Ha a biztonságot szem előtt tartva lehet nyitni, akkor nyitni fogunk, de konkét döntést erről nem hozott a kormány" - fogalmazott.

Ezzel az állásponttal egyébként nagyjából minden általunk megkérdezett étterem egyetértett. Hlatky-Schlichter Hubert, a Kiosk és a Babel Budapest tulajdonosa például arról számolt be, hogy a legtöbb kollégájuk nemcsak regisztrált már az oltásra, hanem meg is kapta azt, az elmúlt egy évben pedig 90 főből 5 fő volt beteg. Mint mondta, ők megszerezték a Covid Safe tanúsítványt, ezzel is csökkentve a fertőzés lehetőségét.

Arra ne számítsunk, hogy egyből beindulnak majd a kocsmák és szállodák

A nyitás a vendéglátóhelyek esetében jóval bonyolultabb folyamatnak ígérkezik, mint az iparcikkboltoknál, kezdve mindjárt ott, hogyan szerzik vissza a bizonytalan időszakban az időközben biztos munkát talált munkaerőt a cégek. És akkor is kérdés: mi lesz azokkal, akik nem kaptak oltást?

Mészáros is arról beszélt: minden kollégájuk számára egyértelműen azt kommunikálják, hogy lehetőség szerint mihamarabb oltassa be magát, mivel úgy látják egyedül a vakcina adhat megnyugtató választ a mostani kockázatokra. Persze igyekeznek az éttermeik kialakításával is elkerülni a kockázatokat: „Nemcsak tágas teraszaink, de belső tereink egyértelműen alkalmasak arra, hogy a vendégeink könnyedén megtarthassák a távolságot egymás között is, így biztonságosan fogyasszák el ételüket” – fogalmazott.

Bánki azt emelte ki, hogy dolgozóik közül a legtöbben még az influenza elleni oltást is felvették korábban, így most is minden dolgozó regisztrált az oltásra, többen pedig már meg is kapták már az első vakcinát.

Abban is egyetértés volt az étteremvezetők között, hogy támogatnák, ha a biztonság érdekében akár az oltási sorrendben is előrevennék a dolgozóikat, akik a közeljövőben sok vendéggel fognak érintkezni. Egyedül Hlatky-Schlichter Hubert mondta azt, hogy szerinte van veszélyeztetettebb csoport is a dolgozóiknál, hozzátéve, hogy a jelenlegi tervek szerint olyan vendégek fogadásról van szó, akik már oltva vannak. Szabadtéren, fegyelmezett működésben, ahogy tavaly nyáron is tettük, nem okozott gondot a munkában – mondta.

Hozzászólások