Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A hoteleknél is a digitalizációt hozza el a következő évtized, ám ennek van egy nagyon élesen meghúzható határa – erről is beszélt a hvg.hu-nak a Deutsche Hospitality vezetője. Marcus Bernhardttal abból az alkalomból beszélgettünk, hogy a társaság a régióban első szállodáját nyitotta meg Budapesten.

Alaposan megütötte a szállodaipart a koronavírus-járvány, de az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba. Ez a visszatérés azonban ez nem lesz egyenletes – véli Marcus Bernhardt, a Deutsche Hospitality vezérigazgatója. A frankfurti székhelyű társaság hat márkanéven több mint 120 szállodát üzemeltet három kontinensen, régiónkban pedig nemrég nyitotta meg az első, Intercity hoteljét a magyar fővárosban.

Bár ennek építése már három éve elkezdődött a Keleti pályaudvarnál, az átadásra egy olyan időszakban került sor, amikor a turizmus még csak éledezik. A szakember szerint azonban megvan az ok az optimizmusra: „Különböző forgatókönyveket vázoltunk fel azzal kapcsolatban, mikor térhet vissza az élet a rendes menetébe, de úgy látjuk, hogy a turizmus esetében ez sokkal gyorsabb lesz, mint az üzleti utaknál. Sok vállalat még mindig tart attól, hogy dolgozói utazzanak, és a videokonferenciák előnyeit is megtapasztalták, de azt is látjuk, hogy az emberek a szabadidejükben már nagyon szeretnének utazni.” Ezt jelzi, hogy üdülőhelyeken lévő szállodáik egész nyárra teltházasak – emelte ki, hozzátéve ugyanakkor, hogy a teltházas foglalás ilyen időszakban semmire nem garancia, hiszen, ha jön egy újabb lezárás, ezeket le is mondják.

Túry Gergely

Marcus Bernhardt is megerősítette azt, hogy az újra felfedezett szabadság még nem teljes. Eddig szállodáiknál is azt tapasztalták, hogy az emberek főleg belföldön utaztak: a németek Németországba, a svájciak Svájcba, az osztrákok Ausztriába indultak el. „De ahogy az oltási program halad előre, és kézzelfogható közelségbe került a határok újranyitása, már változik a kép. Ez többnyire Európára jellemző, de például az egyiptomi szállodáink is teltházasnak ígérkeznek. A hosszabb távú repülőutak ideje szerintem még nem igazán érkezett el, az emberek még nem annyira érzik komfortosnak ezeket, mint hogy beülnek az autójukba.”

Ez is azt jelzi tehát, hogy teljesen még nem vagyunk túl az egész ágazatot próbára tevő koronavírus-járványon, az elmúlt év azonban nem csak erről szólt a cég számára. „A lezárások időszaka furcsa módon a cégnek egy kis segítséget is adott: időt arra, hogy felkészüljön a Covid utáni növekedésre. A járvány egy nap véget ér, nálunk azonban fontos változásokhoz kellett igazodni: bő egy éve új tulajdonosunk van.”

Marcus Bernhardt
Marcus Bernhardt

2019-ben a világ hetedik legnagyobb szállodalánca, a Huazhu vásárolta fel a Deutsche Hospitality anyacégét, a Steinberger Hotels AG-t. A Huazhu nagyjából hétezer, elsősorban az olcsóbb és közepes árkategóriába tartozó szállodát üzemeltet, a portfóliójába a Deutsche Hospitality nemcsak az európai jelenlétet, hanem a magasabb kategóriájú hoteleket hozta be – idézte fel a szakember. „Nem csak az ő növekedésükről volt azonban szó – tette hozzá –: miközben ők a világ három legnagyobb szállodaüzemeltetője közé akarnak bekerülni, számunkra is azt a célt tűzték ki, hogy öt év alatt az európai hármas lista egyike legyünk.”

Egy ekkora növekedés azonban további felvásárlásokat tesz szükségessé, ami pedig a cég átszervezését követelte meg. Ez egyrészt azt jelentette, hogy a DH eddig egymás mellett létező brandjeit a jövőben típusok szerint – a legolcsóbbtól a luxusig – a szervezték át, hogy könnyebben be tudják később illeszteni egy másik társaság hasonlóan pozicionált hoteljeit – emelte ki Bernhardt. Egy másik fontos lépés pedig a kereskedelmi stratégia egységesítése lett, aminek a vendégek számára is látható eleme egy egységes digitális platform kidolgozása. „Ebben segítséget jelentett, hogy a Huazhut Ázsiában nem véletlenül nevezik a hotelek Alibabájának. Tulajdonosa, Ji Qi, eredetileg nem a szállodaiparban tevékenykedett, hanem robotikát és műszaki tudományokat tanult – ebből a másfajta gondolkodásból ered például az a kezdeményezés, hogy legyen egy egységes online foglalási rendszere a hálózatnak.”

Túry Gergely

Ennek a cég számára is komoly előnye lehet, hiszen ha a látogatók közvetlenül náluk intézik a foglalásokat, meg lehet spórolni például az online utazási irodáknak (OTA) fizetett jutalékokat – sorolta a szakember, aki egy másik potenciális piaci előnyt is kiemelt. A Huazhu lojalitási proramjának jelenleg 174 millió tagja van – összehasonlításképpen: a Hiltonnak kevesebb, mint húszmillió. És az egységes rendszer egyszerűbb működést is hozhat: „ma mindenki mindenhol a mobiltelefonját használja – a fiatalok már megszokták, hogy a lehető legzavartalanabb és gyors minden folyamat a foglalástól az ajtó nyitásáig”.

A digitalizáció Marcus Bernhardt szerint a következő évtizedet is uralni fogja az iparágban, ám ennek megvannak a korlátjai. „Mi azt látjuk, hogy az olcsóbb hotelekben nem lesz sok interakció a vendégek és az alkalmazottak között. A teljes automatizálásra már látunk példát Ázsiában, nem tudom, ebből mennyi valósul meg Európában is. De azt gondolom, hogy a luxusszálloda-ipar megmarad emberek közötti üzletnek: ezek a vendégek szeretik, ha köszöntik, a nevükön szólítják őket. Tehát nőhet az eltérés ebből a szempontból a típusok között.

Persze, egy pár éve még mindenki furcsállta, hogy segítség nélkül, magának kell elintéznie a becsekkolást a reptéren, ma már ezt természetesnek tartjuk.”

Túry Gergely

A Covid és a digitalizáció mellett a környezettudatosság is befolyásolhatja a jövő turizmusát, erre vonatkozó kérdésünkre Marcus Bernhardt arról beszélt, milyen intézkedéseket hoztak már meg eddig a hálózatban. „Frankfurtban idén nyitottuk meg az első klímasemleges hotelünket, de ügyelünk például arra is, hogy az étlapunkon az ételek legalább 30 százaléka vegetáriánus legyen, fenntartható forrásból szerezzük be a felhasznált halakat." A budapesti szállodában más megoldásokat is alkalmaznak: az üzemeltetést zöldenergiával biztosítják, a szobákat pedig úgy tervezték meg, hogy a lehető legnagyobb területet érjen el természetes fény, ennek érdekében például a fürdőnek üvegfala van. A piperecikkek más láncoknál is alkalmazott nagyobb (nem egyedi) kiszerelése is jellemző, ezzel a megoldással már eddig is 4 tonna műanyagot takarított meg idáig a lánc.

A szakember egy más típusú megoldást is említ: a szállodákban a fenntarhatóságért felelős menedzsereket nevezünk ki. "Azt gondolom, hogy a hotelek felelőssége egyre inkább a fókuszba kerül. Nem kell valami elvont dologra gondolni: például azt látjuk, hogy a strandokon mennyi a műanyag hulladék, de mi mit teszünk azért, hogy nálunk csökkenjen a hulladék mennyisége? És ott van az is, hogy egyre több ember teszi fel a kérdést: miért utazunk országon belül, ha azt az utat megtehetjük másképp is? Fel kell mérnünk, hogy ennek milyen hatása lehet a mi működésünkre.”

Túry Gergely

Magyarország mindezek ellenére szerinte vonzó célpont, ezért is ide telepítette a társaság első kelet-közép-európai hoteljét. A szakember kiemelte: egy új országon belül általában a főváros az első célpont, tervezik ugyanakkor azt is, hogy Kecskeméten, Győrben (két nagy német autóipari cég magyarországi telephelyén – a szerk.) is megvetik a lábukat, ahogy a német turisták körében is kedvelt Balatonnál. Arra is nyitottak ugyanakkor, hogy a közepes kategóriájú IntercityHotel mellett a csoport luxusszállodát létesítsen Budapesten, ehhez keresik a helyszínt. „Persze a nyitáshoz el tudtunk volna képzelni jobb körülményeket is – hiszen egy járvány nem a legkedvezőbb időszak –, de bizakodó vagyok” - emelte ki a vezérigazgató.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!