Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Több vonalon is műszaki hibák nehezítik a közlekedést, Piliscsaba és Esztergom között vonatok helyett buszok járnak.
A biztosítóberendezés hibája miatt az esztergomi Z72-es vonatok csütörtökön csak Piliscsabáig közlekednek, és onnan is indulnak. Esztergom és Piliscsaba között a Volán járataival, valamint pótlóbuszokkal lehet utazni, amelyek várhatóan 9:45-től állnak forgalomba – közölte a MÁV.
Ám nem ez az egyetlen vonal, ahol kihívásokkal küzd az állami vasúttársaság. Az első nem közlekedő szerelvényről, a Füzesabonyból Miskolcra tartó 5030-as – meghibásodott – személyvonatról 5 óra 11 perckor adtak hírt a Mávinform oldalán. Ennek az indulási ideje egyébként 4 óra 59 perc lett volna.
Később a Szolnokról 5:43-kor a Keleti pályaudvarra induló G60-as vonatról közölték, hogy Nagykátától műszaki ok miatt S60-asként közlekedik tovább, majd egy nemzetközi szerelvényről érkezett hír: a Bukarestből Bécsbe tartó Dacia EuroCity (EC 346) jelentős késése miatt az eredeti szerelvénye csak a Keleti pályaudvarig közlekedik, az utasok onnan egy következő Railjettel vagy Bécsbe tartó EuroCityvel utazhatnak tovább.
A következő bejegyzés a veresegyházi S71-es és G71-es, valamint a Vác és Aszód közötti S77-es vonatokról szólt: ott is járműhiba miatt figyelmeztettek fennakadásra. Röviddel nyolc óra előtt aztán azt írták, hogy „elvontatták a meghibásodott szerelvényt, ismét közlekedhetnek a vonatok Vác és Vácrátót között. A menetrendszerű közlekedés fokozatosan áll helyre a veresegyházi vonalon”.
Fél nyolc előtt a Dombóvárról 6:13-kor Bajára induló személyvonatról (38712) írták, hogy helyette járműhiba miatt pótlóbusz közlekedik.
És mire idáig elkészült a hír, újabb problémáról számoltak be: a Keletiből 7:50-kor Sülysápra elindult S60-as vonat (3432) 30 perces késése miatt csak Mendéig közlekedik, az utasok az onnan pár perccel később továbbinduló Z60-as vonattal (3332) folytathatják az útjukat, amely ezért Pusztaszentistvánon és Mendén is megáll.
Negyed tízkor pedig jött a következő Mávinform-poszt: járműhiba miatt csütörtök délelőtt az alábbi változásokra kell számítani a G43-as vonatoknál:
Azt még szerdán közölte a MÁV, hogy felsővezeték-szakadás veszélyét elhárító munkák miatt változik a vasúti menetrend az 1-es vasútvonalon csütörtöktől jövő szombatig, ez idő alatt veszélyes fák kivágását, bokrok gyérítését, valamint a felsővezeték-rendszer tervezett időszakos karbantartását végzi a vasúttársaság.
A munkálatok miatt az oroszlányi S12-es vonatok többsége csak rövidebb útvonalon, Tatabánya és Oroszlány között jár, több járat fővárosi végállomását pedig átmenetileg Budapest-Kelenföldre helyezik át. Módosulnak indulási idők, és ki is maradnak járatok, ezért jellemzően a reggeli órákban több vonat megállási rendje is változik, és mentesítő járatok is indulnak.
Lázár János, a MÁV-ért is felelős építési és közlekedési miniszter a fennakadásokat nem kommentálta, azzal azonban elbüszkélkedett a közösségi oldalán csütörtök reggel, hogy „Magyarország másfél évtized alatt annyi autópályát és autóutat épített, amennyivel a hazai hálózat – lakosságarányosan – mára eléri a legfejlettebb nyugati országok szintjét”.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét.