szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

10 billió, azaz 10 ezer milliárd forint összértékű beruházás valósulhat meg a 150 gyár program támogatásával Fónagy János szerint, de nem tudni, mennyi idő alatt, és úgy tűnik, ebbe minden beruházásösztönző program beletartozik.

Hogy áll a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által bejelentett 150 új gyár program? – tette fel a kérdést az Országgyűlésben Ander Balázs, a Jobbik képviselője.

Fónagy János államtitkár válaszában azt mondta a HRPortal tudósítása szerint: a beruházások várhatóan 2025 végétől erősödnek, azok ösztönzésére a kormány több programot is indított.

A 150 gyár program több mint tízezer milliárd forintnyi beruházást érint, minden vármegyében legalább egy új gyár épülhet.

A projektek 55 százaléka magyar vállalathoz tartozhat, és kiemelt figyelmet kap az élelmiszeripar, amely a program gyárainak közel harmadát teszi ki – ismertette, közölve azt is, kiemelt cél a kevésbé fejlett régiók beruházásának ösztönzése is.

Az államtitkár válaszában nyilvánvalóan nem az állami támogatás mértékéről beszélt – 10 ezer milliárd forint (avagy 10 billió forint) Magyarország éves költségvetési kiadási főösszegének negyede, az ország éves GDP-jének több mint tizede. Az összeg minden bizonnyal a támogatással megvalósuló beruházások becsült összértéke.

Az államtitkár válaszából az is nyilvánvalónak tűnik, hogy voltaképpen nincs 150 gyár program – a kormány a különféle beruházásösztönző programok összességére hivatkozik így. Az államtitkár egyébként azt sem fejtette ki, mekkora időtávon (évek, évtizedek?) kell értelmezni a 150 gyár programot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!