A londoni férfi jó, de nem óriási Tarr-film – írta a Variety cannes-i különszáma. Az amerikai filmes magazin szerint a Georges Simenon regényéből készült alkotás inkább Tarr Béla első értett művével, a Kárhozattal van egy színvonalon, mintsem az "olimpiai asztalon" helyet foglaló Sátántangóval vagy a Werckmeister Harmóniákkal. De míg a Kárhozatban a rendezőnek sikerült a spirituális és a bűnügyi hatásokat ötvöznie, addig A londoni férfiban a kettő közé esik, s a hibátlan rendezés ellenére nem lép magasabb szintre - írta Derek Elley.

A Screen című angol magazin által megkérdezett kritikusok a maximális 4-ből 2,1-re értékelték a magyar filmet. Jonathan Romney egyoldalas írásában A londoni férfit inkább Tarr művészetének "konszolidációjaként", mintsem óriási fejlődésként értékeli. A Simenon-regény az idő és tér kihasználásának hordozójává válik, és egzisztenciális kérdésekkel foglalkozik a filmben. A kevés helyszínt felvonultató zárt teret - kikötőt, a főhős lakását, a helyi bárt - a néző kívülről megismeri. "A film a nézők türelmét próbára teszi, de aki átadja magát a hipnotizáló intenzitásnak, az galvanizáló hatást érez." Minden részletnek - az óraütésnek, a lépésnek, a harmonika hangjának - jelentése van, nincs felesleges mozgás a filmben. A színészeket fizikai jelenlétük alapján választotta ki a rendező, akik közül a kritikus szerint a detektívet alakító Lénárt István Max Von Sydow súlyos játékát idézi.

A The Hollywood Reporter szerint Tarr Béla számára úgy tűnik, hogy a képzelőerőnek kell elmesélnie az egész történetet, és a néző iránti teljes közönnyel készült filmes stílusgyakorlatban nem ad lehetőséget a bekapcsolódásba. A kikötőben dolgozó magányos váltóőrről – akit Miroslav Krobot cseh színész-rendező alakít - nem tud meg szinte semmit a néző. Látjuk a szereplőket, de fogalmunk sincs mit jelentenek és miért vannak együtt. A film alapjául szolgáló regény szerzőjének fia, John Simenon szerint a feszültség a főhős agyában játszódik le. Azt is mondhatnánk inkább a rendező agyában – írta Kirk Honeycutt.

A Le Film Francais című fesztiválújságban Jean-Michel Frodon, az egyik legjelentősebb francia filmes havilap, a Cahiers du Cinéma kritikusának "szenvedélyesen" tetszett a film. Hasonlóan a La Croix című katolikus lap kritikusához. A másik jelentős filmes lap, a Poitif és a Le Monde kritikusainak "csak nagyon" tetszett A londoni férfi.

A Libération kritikájában "elképesztően szépnek, de álmosítónak" minősíti Tarr Béla filmjét. A vetítés alatt a néző elveszti véleményét, mert az elképesztés maximális szintre ér a csodálatos beállításokkal és a fekete-fehér filmből adódó minden lehetséges expresszionizmust kihasználva. Ugyanakkor egy harmonika ismétlődő szomorú hangjára a mester a Simenon-regényből csak a vázlatot tartotta meg, és a film összessége inkább a művészi zsenialitásról és annak hiúságáról szolgál gondolatokkal – írta Philippe Azoury.

A Le Figaro szerint az emberek és azok fatális sorsával foglalkozó Tarr Béla filmje a mozdulatlanság és a radikális lassúságot vállalta fel. "A rendezés viszont inkább teátrális és nem intim, ünnepélyességet kölcsönöz az egyszerű embereknek. A néző távol marad tőlük. A kikötői hangulat a gyönyörű és aprólékos fekete-fehér fényképezés ellenére absztrakt marad, mintha a film nem tudna lehorgonyozni" - írta Marie-Noelle Tranchant.