A színház lenyomta a politikát

A színház lenyomta a politikát

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Stemler Miklós

Miközben a POSZT hátterében tovább dúltak a politikai vitának álcázott kenyérharcok, a közönség egy-két kivételtől eltekintve továbbra is kitűnő előadásokat láthatott, jelezve, a színházat a rövidlátó politikai haszonszerzés sem nyírja ki könnyen.

A „konzervatív” és „liberális” színházi szervezetek kibékítésére tett kísérlet jelen állás szerint megmentette Magyarország első számú színházi seregszemléjét, és bár van, ami ennek következtében elveszett, a POSZT-ot így is érdemes volt életben tartani. Egy marosvásárhelyi előadás, a valóban kitűnő Bányavirág nyerte a legjobb előadásnak járó díjat a tizenkettedik Pécsi Országos Színházi Találkozón, míg a legjobb rendező 2011 után idén is Mohácsi János lett. A Nemzeti Színház mellőzése feltűnő volt a politikától alaposan megrángatott POSZT-on, amelynek a fesztiválhelyszínek szétszedése sem tett jót. A POSZT ezzel együtt is elvarázsolt.

A friss szél Erdélyből érkezik

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy szinte az összes díjazott előadást láthattuk, leszámítva a legjobb rendezés díját elhozó Szent Ivánéji álmot, amelyre nem tudtunk bejutni a szerény befogadóképességgel rendelkező pécsi kamaraszínházba. Mindez annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a többszörös díjnyertes, korábban Pécsett is rendező Mohácsi Jánost ismeri és szereti a közönség, előadásai pedig eseményszámba mennek.

©

A szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatával elkészített Szent Iván-éji álom kapcsán így csak a nézőtérről kihallatszó, egyértelműen elragadtatott véleményekre tudunk támaszkodni: többen egyből újra megnézték volna a négy órás előadást.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bányavirágját nem előzte meg ennyire lázas várakozás, ami persze elsősorban a földrajzi távolságnak köszönhető. Épp ezért viszont még zajosabb volt a POSZT utolsó előtti napján bemutatott előadás sikere. A Bányavirág intim, emberközeli színház összesen öt szereplővel, egyetlen díszlete és játéktere egy kopár parasztház szobája. Ez a kopárság jól kifejezi a háttérként szolgáló bezárt bányásztelep, a Magyarországról a hamisítatlan erdélyi romantika őrzőjének látott névtelen község kietlenségét, ahol szinte senki sem hal meg természetes halállal, és mindenki úgy issza a pálinkát, mint a vizet.

Itt él a negyvenes évei elején járó Vajda Iván, aki ha erre jár a magyar tévé, előszedi a ládából a nemzeti lobogót, felhúzza megstoppolt székely gatyáját, és őrzi a hagyományt reggel, délben és este. Szabadidejében iszik és súlyos beteg édesapja halálát kívánja, hogy végre elszabadulhasson erről a lepratelepről, és a mesés városba költözhessen, ahol talán van munka és van élet. Hű társa a község értelmiségije, a szintén véralkoholista doktor, aki az itt töltött tíz év alatt meggyűlölte betegjeit és  házasemberként reménytelenül vágyik Iván féltestvérére, a városból hazatért Ilonkára.

©

A reménytelen Ivánra a falu egyetlen nagybirtokosa, Illés felesége, Irma vágyik, de végül mind Illés, mind Irma, mind Ilonka elhagyja a községet: előbbi lábbal előre öngyilkossága után, a két nő pedig a városba költözik. Iván és a doktor így egyedül és merevrészegen nézi a a darab végén a leköszönő tévéelnöktől ajándékba kapott „palacsintatévén” Iván enyhén szalacsi-ízű tévészereplését a hagyomány őrzéséről.

Bár mindez leírva rendkívül nyomasztóan hangzik, a Bányavirág elképesztően szórakoztató, bár nem túl könnyű darab, köszönhetően az abszurd dialógusoknak, a szövegben rejtőző verbális humornak és a két főszereplő elsőrangú összjátékának. Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna hihetetlenül erős komikus és egyben drámai párost alkot, fergeteges az a jelenet például, ahol székely táncot imitálva „verekednek”, az Illés halotti tora utáni részeg csetlés-botlásuk pedig a legszebb börleszki hagyományokat idézi.

A Bányavirág egyszerre szórakoztató, szívbemarkoló és releváns előadás, megérdemelten kapta a legjobb előadás díját, Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna pedig megérdemelte a MASZK Országos Színészegyesület díját.

Politikai korrektség magyar módra

A díjazottakat elnézve némileg meglepő a Nemzeti Színház mellőzöttsége, holott a Lócsiszár virágvasárnapja az általunk látott darabok egyik legerősebbje volt mind a rendezés, mind a színészi játék tekintetében. Tavaly a Nemzeti diadalmenete után többen az ellenoldalról (kultúr)politikai motivációt emlegettek; nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy idén a mellőzöttség hátterében hasonló indok állhat.

©

A fővárosi színházak számára egyébként sem termett túl sok babér idén, leszámítva Kováts Adél legjobb női főszereplőnek járó díját Blanche megformálásért a Vágyvillamosban – a legjobb férfi főszereplő a valóban kitűnő Kuna Károly lett az egyáltalán nem kitűnő Trióban eljátszott szerepének köszönhetően. Hogy ennek van-e köze a többnyire jobboldali kézen lévő vidéki színházakat tömörítő Magyar Teátrumi Társaság nyomulásához, azt mindenki döntse el maga.

Az átmeneti fesztivál

A POSZT persze a versenyprogram mellett a Fesztivál Melletti Fesztiválnak köszönheti egyedülálló jellegét, a POSZT OFF-ból azonban idén jóval kevesebb látszott a városban. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a koncertek, szabadtéri rendezvények nagy része kikerült a Zsolnay Negyedbe, amellyel a pécsiek és a turisták is csak barátkoznak még. A kiülős-borozós helyszínek szenvedtek ettől, hiszen hiába valóban remek helyszín a Zsolnay Negyed, ha a turisták jó része még nem tud róla, a pécsiek pedig egyelőre idegenkednek tőle. A kulturális komplexumot szubjektív tárlatvezetésekkel népszerűsítették a POSZT ideje alatt – különösen jól sikerült a Cabaret Kutuzov performanszba oldott idegenvezetése –, és remélhetőleg jövőre a hely már elnyeri a neki járó népszerűséget.

A Magyar Teátrumi Társaság a POSZT ellenkező pólusát képezte a Pécs főterére felhúzott, meglehetősen rosszul mutató sátrával, amely deklarált célja ellenére tovább erősítette a színházi szakma megosztottságának érzetét. Az érdeklődés a POSZT ideje alatt meglehetősen mérsékelt volt az „ellenkultúra” iránt.

Összességében átmeneti fesztivál volt a tizenkettedik Pécsi Országos Színházi Találkozó, ahol minden sikeres újításra jutott legalább egy kevésbé sikerült, a kibékülést hirdető szólamok alatt pedig tovább izzottak a nagyon komoly politikai és személyes ellentétek. Idén is voltak azonban kitűnő előadások, emberközeli színészek és vigasság a színész kocsmában. A színházat nem olyan könnyű kicsinálni. 

 A szakmai zsűri díjai:

 Legjobb előadás:Székely Csaba: Bányavirág, Rendező: Sebestyén Aba (Yorick Stúdió, Marosvásárhely – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat)

 Legjobb rendezés: Mohácsi János (William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom Weöres Sándor Színház, Szombathely)

 Legjobb női főszereplő: Kováts Adél (Tennesee Williams: Vágyvillamos, Radnóti Miklós Színház, Budapest)

 Legjobb férfi főszereplő:Kuna Károly (Israela Margalit: Trió, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

 Legjobb női mellékszereplő: Csonka Szilvia

 Legjobb férfi mellékszereplő: Mészáros Tibor (Molière: Scapin, a szemfényvesztő,Csokonai Színház, Debrecen)

 Legjobb díszlet: Helmut Stürmer (Molière: Scapin, a szemfényvesztő, Csokonai Színház, Debrecen)

 Legjobb jelmez: Remete Krisztina (William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom, Weöres Sándor Színház, Szombathely)

 Legjobb dramaturgiai munka: Szabó Borbála (Katona József: Bánk bán, Katona József Színház, Kecskemét)