hvg.hu: Goda Kriszta rögtön téged keresett meg a Veszettek manipulátor rendőrfőnökének szerepével?

Fenyő Iván: Nem. Először, mint jó barátjának mutatta meg a történet vázlatát. Amikor elolvastam, rögtön azt éreztem, de jó lenne ezt eljátszani. Elmentem a castingra, de azt mondta, hogy bár tökéletes lennék rá, ne haragudjak, túl fiatal vagyok hozzá. Aztán úgy alakult, hogy mind a két a színész, akiknek a szerepet szánta, különböző okokból nem tudták vállalni. Én meg erősködtem közben, hogy ez a szerep engem kíván. Végül felhívott Kriszta, hogy ha itthon vagyok még, akkor csináljuk, és maximum öregítünk rajtam, de enyém a szerep.

hvg.hu: Ha valaki megnézi a Veszetteket, akarva-akaratlanul is felmerül benne, hogy ugyan nincs kimondva, de a film mégiscsak 2015 Magyarországáról szól. A Magyar Gárdáról, a Betyárseregről, etnikai ellentétekről...

F. I.: ...én nem keverném ide a politikát. Az egész film kommunikációja az, hogy nem keres párhuzamot. Ezért játszódik a történet egy elemelt városban, ahol elemelt dolgokat esznek, elemelt dolgokat isznak, elemelt cigit szívnak, elemelt nevük van az embercsoportoknak. Szóval nem feltétlen és kizárólag a mai Magyarországra reflektál, hanem minden társadalomra és a társadalmakon belüli lehetséges történésekre és elfajulásokra. Persze, ha úgy gondolod, lehet, hogy neked mást jelent, de szerintem nem ez a film message-e.

hvg.hu: Hanem?

F. I.: Az, hogy hová fajulhatnak a dolgok, ha egy manipulatív és egyébként tehetséges ember – hány ilyen van a világon?! – a saját egójától vezérelve ellenségképet kreál, uszít, összeugraszt, hogy hatalomhoz, pénzhez jusson, hogy elérje a célját. Szerintem az üzenet inkább az, hogy ha kijössz a moziból akkor azt érezd, hogy na, ezt nem! Ez egy stoptábla lehet, hogy ne hagyjuk, hogy manipuláljanak, és minél inkább ébredett vagyok, minél inkább kinyílik a belső szemem, annál jobban tudom, ki vagyok, hogy miért vagyok itt, és onnantól kezdve nem lehet engem manipulálni, és jó irányba tudok mozogni. A tudatlan embert, aki nem tudatos, aki nem ébredő, aki nem látja át a nagy képet – és ezt most nem politikai értelemben értem –, sokkal könnyebb manipulálni. De szerintem az egész világ kb. 15 százaléka ébredő.

hvg.hu: Mit jelent az, hogy „ébredő”? Nagyon sokszor használod ezt a szót.

F. I.: Én azt mondanám, hogy tudatos. Vagy azt mondanám, hogy spirituális, bármit is jelentsen ma éppen ez a szó. Maradjunk az ébernél és a tudatosnál. Szerintem az a jó, ha mindig tudatában vagy annak, ami körülötted és benned történik. Hogy nem a te szemüvegeden keresztül látod, hogy mik történnek hanem tényszerűen. Pontosan tisztában vagy azzal, hogy milyen gondolataid, érzelmeid vannak, mit miért csinálsz. Legyen szó arról, hogy dobolsz az ujjaddal vagy pofon vágsz valakit. Magyarul, látod a valódi képet, nem egy illúzióban élsz, hanem a valóságban.

hvg.hu: Azért a mindennapokban nem túlságosan sok embernek van kapacitása elgondolkozni azon, miért dobol az ujjával. Én nem...

F. I.: ...éppen ezért mondtam, hogy az emberiség maximum 15 százaléka képes jelenleg erre. A többi nem is érti a kérdést sem, sőt akár hülyének is néz, vagy elítél. Az a kb. 15 százalék – persze most számokkal dobálózni felelőtlenség, mert ez mérhetetlen, csak a viszonylagosság miatt említem –, szóval az az x százalék is azon van, hogy egyre tudatosabbá váljon. Pont erről beszélek! Ők az ébredők! Aki nem elég ébredett, azt kérdezi, hogy „mi van? Miről beszél a Fenyő? Ez hülye!” Nem is érti. És van az ébredő, aki meg azt kérdezgeti magától, hogy „akkor most, mi? Hogy? Így? Ahha!”. És van, aki ezeket teljesen meg is valósítja. Na, azokat én úgy hívnám, hogy megvilágosodott mesterek. De ők meg mondjuk 2-3 százaléka az emberiségnek.

Gondolj bele! Volt például ez az ember, ez a mester, akit úgy hívtak, hogy Jézus. Annyira más volt még akkor, annyira új volt, amiket mondott, annyira nem voltak még ébredettek az emberek, annyira nem értette meg a tömeg, annyira féltek tőle, hogy a végén meg is ölték. De még mind a mai napig, nézd meg, Gandhi vagy Martin Luther King ellen is... vagy Teréz anya... Eckhart Tolle... Ők számítanak furának. És aki fura, sokszor mégis az a normális. Mert akik mi vagyunk...

hvg.hu: ...te fura vagy?

F. I.: Ahha.

Stiller Ákos

hvg.hu: Sokszor mondják neked azt az emberek, hogy fura vagy?

F. I.: Aha! Szerinted? (nevet)

hvg.hu: De mit mondanak?

(csend)

F. I.: Túl spirituális. Rögtön zárójelben megkérdezem, hogy mi az, hogy túl spirituális? Mi az, hogy „túl”? Hogy lehet „túl”? Mikor erről a témáról beszélek, van, akinek ez annyira lila – lehet, hogy akár neked is –, hogy azt mondja magában, hogy „mi van? Mi van? Nem értem!”. De nem baj, hogy nem érti és az sem baj ha ő azt mondja nekem, hogy én egy fura madár vagyok. Valamit látni vélek, amit sokan nem is látnak még. De lehet, hogy tévedek. Szerintem sokkal normálisabb, sokkal tisztább, sokkal stabilabb, sokkal férfibb, sokkal empatikusabb, emberebb vagyok, mint régen voltam. De lehet, hogy akkor voltam normális. Most meg bekattantam és megőrültem. Persze, lehet ez is, végül is. De nem hinném.

hvg.hu: És azok....

F. I.: Mert a normális ember, az naná, hogy cigizik, miközben azt mondja, hogy tudom, hogy abba kéne hagynom. Vagy a normális ember tudja, hogy nem jó, de azért minden héten jól berúg. Egy normális ember, hogyha rádudálnak az autóban, akkor persze, hogy visszadudál. Meg háborúzunk, kiabálunk, embert ölünk, és sokszor ezekre az egyébként teljesen diszfunkcionális és abnormális dolgokra azt mondjuk, hogy normális, és ha valaki erre rámutat, az fura lesz, meg okoskodó. Kérdezik, hogy ki vagy te, meg mondják, hogy ne dumálj már!

hvg.hu: És...

F. I.: ...sokan... bocsáss meg, érdekel a kérdés, de sokan azt mondják, hogy kamu, amit mondok, vagy hirtelen nem tudok mit csinálni jó dolgomban. Vagy bekattantam. Vagy megőrültem. Elvesztettük Fenyő Ivánt! De az embereknek 10-15 százaléka azt mondja, hogy vele ugyanez van! Minden nap kapok visszajelzéseket a Facebookon, hogy „Köszönöm! Végre valaki! Velem is ugyan ez van! Én is ébredek és értelek és alkossunk, fogjunk össze, szeressünk, bocsássunk meg, vagy ha nem megy ilyen hirtelen – mert hogyan is mehetne –, tegyünk érte, próbáljuk meg, vállaljuk magunkat”. Ez az egész az ébredés része.

hvg.hu: A Facebookon rengetegen követnek, és nagyon szeretik, ha megosztod velük a gondolataidat, kommunikálsz velük. De ha jól láttam, azért többségben vannak a lányok. Ők Fenyő Ivánt, a gondolkodót, a tanítót szeretik, vagy Fenyő Ivánt a színészt, a macsót, a szexszimbólumot?

F. I.: Sokszor mondják, hogy na persze, lányok. De ez nem egy ilyen vak fan page... Persze van közöttük sok olyan is, de ők legalább kapnak valami jót onnan. De sokan vannak, akik azt mondják, hogy „én gondoltam valamit, és itt van ez a csávó, és úristen... aki persze jóképű és ilyen vagy olyan volt, de ugyanúgy gondolkozunk. Azonosulni tudnak velem, megerősítést, erőt és hitet kapnak. Ezért megy például olyan jól a könyvem is, mert sokan gondolkoznak úgy, ahogy én, de van végre van valaki, aki ki is mondja a dolgokat. Ha valaki elkezd ébredni, sokszor teljesen egyedül van a világban, és jó, ha van mellette bármilyen irányító, mester, aki segít neki, és azt mondja, hogy nem őrült meg. Tudod, hogy hány ember él át ilyen ébredési, megvilágosodási folyamatokat?

hvg.hu: Te mikor élted át?

F. I.: Amikor 2007-ben a balesetem volt. Akkor volt, hogy bimm... airbag... meg paff meg füst... aztán belenéztem a tükörbe, és egy vércsík kezdett el az arcomon lefolyni. Én meg azon gondolkoztam, hogy mi történt velem? Én egy olyan szófogadó, jó gyerek voltam mindig. Hogy jutottam el oda, hogy egy ilyen rosszfiú lettem? Hogy lettem egy ilyen állat? Egy nagyképű hülye? Mi van? Hogy jutottam el ide?

hvg.hu: Hogy jutottál?

(csend)

F. I.: Úgy, hogy elszálltam.

Stiller Ákos

hvg.hu: Ott ültél az orrodból csordogáló vérpatakkal, és mi az, ami megfogalmazódott benned? Miért ez lett az az út, amin elindultál?

F. I.: Utána, egy-két hónappal később éreztem, hogy ezt a bulizós, minden nap ivós életet be kell fejezni. Leálltam a piákkal, meg minden, és egy év tisztaság után berobbant az életembe egy nepáli mester. Egy tibeti láma rinpócse. Ez 2008-ban volt, és még abban az évben meghívott magához a kolostorába. Én meg kimentem hozzá egy hónapra, és akkor ott már jött minden. Szóval lehet, hogy én valóban bekattantam, de akkor milyen jó bekattantnak lenni!

hvg.hu: Annyiszor mondod ezt a bekattanást. Te úgy gondolsz magadra, mint aki be van kattanva?

F. I.: Nem. Dehogy! Csak viccelek. Önirónia. Úgy érzem, hogy kiürültem, kitisztultam, bölcsebb lettem, megértem, és látok olyan dolgokat, már amit az emberek nem látnak, mert még alszanak. És én is vak voltam. Sokszor még ma is. Ez nem olyan, hogy felébredtem, és mester vagyok. Nem, de ébredezem, és egyre többször van már nyitva a szemem. Az embernek az a természete, hogy vak, és az a természete, hogy egyszer fel kell, hogy nyíljon a szeme.

hvg.hu: Ezek általánosságok. Tudnál...

F. I.: …de várj, erre még hadd mondjak valamit. Jó „bekattantnak” lenni, mert nyugodtabb vagyok, stabilabb vagyok, kiegyensúlyozottabb vagyok, érettebb vagyok, férfibb vagyok, jobban látom a dolgokat. Nincs bennem annyi düh, nincs bennem annyi félelem, mint régen, amikor „normális” voltam. Akkor őrjöngtem, féltem, pánikoltam. Teljes tudatlanság vett körül, és hozzá még minden nap ittam meg cigiztem. Teljesen addiktív voltam, most meg nem kell semmi, és jól vagyok. Rátaláltam a belső békémre.

hvg.hu: A környezeted elfogad?

F. I.: Általában nem.

hvg.hu: Miért nem?

F. I.: Nem tartják hitelesnek. Nem hiszik el. Nem értenek vele egyet, mert furcsa nekik. Van, hogy rájövök valamire, és azt hirdetem, de másnap nem tudok még én is ennek megfelelően cselekedni. Ezért azt gondolják, hogy hiteltelen vagyok. De azt nem fogják föl, hogy az, hogyha én kijelentek és hirdetek valamit, nem jelenti azt, hogy én azt már meg is tudom csinálni. Mert ha mindent meg tudnék csinálni, amire rájöttem, akkor én lennék a világ legbölcsebb embere. Egy nagymester lennék. Én lennék Buddha és Jézus egyben. De nem vagyok az. Tele vagyok hibákkal, de én ettől hitelesebbnek tartom magam.

hvg.hu: Beszéljünk kicsit a színházról meg a filmezésről. Hol van a színház meg a filmezés?

F. I.: A filmezéssel kapcsolatban van néhány nagyobb szabású saját ötletem a közeljövőben, de erről még nem szeretnék beszélni. Színház meg sehol.

hvg.hu: Miért nem?

F. I.: Mert itthon nincs olyan, vagy nem hívtak olyan előadásokba, ami úgy működik, mint külföldön, hogy egy hónapot próbálunk, aztán két hónap alatt csinálunk 40-50 előadást. Amire hívtak, az meg gagyi, vagy ugyan sok pénzt kereshettem volna, de lejáratom vele magam, nem hozzám illő, nem méltó.

hvg.hu: Azért ne mondd már, hogy nincs itthon olyan rendező, aki, ha hívna, nem mennél el hozzá játszani.

F. I.: Ha lenne olyan struktúra, Ascher Tamáshoz vagy Máté Gáborhoz bármikor mennék.

hvg.hu: Azt mondod, hogy Máté Gáborhoz mennél, ehhez képest a volt osztályodból alakult AlkalMáté Trupp nyári előadásaiban évek óta nem veszel részt.

F. I.: Az más. Az egy ilyen... hogy kéne mondanom, hogy ne bántsam meg őket? Mert egyszer már nyilatkoztam erről, és visszakaptam, hogy lenézem őket. De nem, dehogy nézem le őket. Csak mást képviselnek, mint ami engem érdekel, és amit épp szeretnék. Az osztályommal ez egy aranyos, kedves, és sokszor persze mély, de kicsit olyan szagú dolog, mint amikor még a főiskolára jártunk és jeleneteztünk. Én meguntam. Nekem valahol elfáradt, kipukkadt, kötelességszerű lett, szeretet nélkül. Nem tudom, egymás utáni jelenetezés, ez kicsit fősulis. Persze akkor baromi jó volt.

Stiller Ákos

hvg.hu: De ennek pont ez a lényege, nem?

F. I.: Az a lényege, és nincs ezzel semmi baj, elismerem, csak nekem nincs kedvem mostanában hozzá. Ezt is nehezen fogadják el az emberek, ha valaki valamit nem akar csinálni. Miért? Semmi különös, csak épp nem érzem úgy. Elmúlt, majd lehet, hogy visszajön. Hiába ez a lényege, akkor sem akarom csinálni. A pornónak is az a lényege, hogy meztelen emberek szeretkeznek benne full közeliben, de én mégsem akarom csinálni.

hvg.hu: Én ezt értem, de engem az a pont érdekel, illetve annak a miértje, amikortól ez neked már nem esett jól.

F. I.: Azt érzem... hogy nem tudom.  Azt éreztem, hogy nem annyira profi, talán. Az a szeretet sem volt már meg, amiről ők annyit beszéltek, hogy szeretet-színház, meg mit tudom én. Legalábbis én így éreztem. Ha meg már ez nincs, akkor legalább pénz legyen és profi legyen. De ezt sem éreztem. Ekkor szálltam ki. De ezt nehéz így logikusan és konkrétan megfogalmazni. Inkább ez egy érzés volt csak. Hogy nekem, azt hiszem, ennyi volt, valamiért.

hvg.hu: A pénz az fontos?

F. I.: Nem gondolom, hogy a pénz a legfontosabb, de szerintem a pénz jó mutatója annak, hogy mennyire becsülünk meg valamit. Inkább azt érzem, hogy amikor ők arról beszéltek, hogy így meg úgy szeretjük egymást, az egyszer csak kilukadt. De utólag ők azt mondták, hogy szerintük meg én nem szeretem már őket. Lehet, és elfogadom, ha így éreztek. De szerintem én nagyon szeretem őket. Nagyon aranyos kis emberek. Közel állnak hozzám. Emlékek. Fontosak. Gyönyörűek. De van, amikor már nincs dolgunk egymással, és hogy épp nincs dolgunk, az nem azt jelenti szerintem, hogy akkor már nem is szereted a másikat. Sőt! Talán pont azért jössz el, hogy még tudd szeretni és ne utáld meg. Tudod ez olyan, mint a házasság, hogy ha nem jó, akkor elválunk.

Néha jobb, mint széttépni egymást, vagy együtt kiüresedni, leszívódni. Ennél sokkal szabadabb, sokkal flexibilisebb sokkal lazább vagyok. Én nem mondtam, hogy ne csinálják, csak engem most engedjenek el. Aztán lehet, hogy egyszer visszaülök közéjük. Bár ezt ők talán úgysem engednék majd. Ez nem így működik, mondanák.

A Veszettek című filmről írt kritikánkat itt találja.