Both Miklós a magyarországi világzene egyik legsokoldalúbb képviselője, a Barbaro, a Napra, a Folkside zenekarokból és számos más formációból is ismerős lehet. Zenei világát Bartók Béla és Jimi Hendrix egyfajta találkozásának szokták leírni. Korábban a hvg.hu-nak el is magyarázta, honnan táplálkozik valójában az általa képviselt zenei univerzum.

Legutóbb a Palimos Story-projektjéről faggattuk, amikor az ország több régiójába elzarándokolva kutatott fel ismeretlen tehetségeket, és szervezett belőlük zenekart, amely egy elképesztő albummal bizonyította, hogy nem véletlenül talált rá a tagjaira Both. De a zenész nemcsak itthon keres inspirációt, hanem például Kínába is elutazott többször, hogy ott kutasson fel helyi zenéket, elzárt közösségek tehetségeit. Ennek az útjának a lenyomata a Kínai utazólemez, amelynek tavalyi lemezbemutatóján készült film épp a napokban jelent meg.

Legutóbb pedig Ukrajnában gyűjtött zenét és forgatott filmet a Balaton Method-osokkal minderről – közben meg a lábát törte. De erről majd később.

Stiller Ákos

Legyen egy színvonalas könnyűzenei műsor

Azok számára, akik ismerik Both világát, valószínűleg furcsa, hogy mindezek után most A Dal című köztévés műsor zsűrijében láthatjuk viszont hétről hétre. Az Eurovíziós Dalverseny magyar résztvevőjének kiválogatására szolgáló vetélkedő, és az egész eurovízós világ ugyanis meglehetősen távol áll az életművétől, az általa képviselt zenéktől.

Mint mondja – miközben érti ezeket a furcsálló kérdéseket –, nem gondolja, hogy összeegyeztethetetlen ez a szerep a tevékenységével. „A népzenegyűjtéseim során elkezdtem a filmezéssel, és ennek a nyelvével foglalkozni. Úgy éreztem, hogy ezzel a számomra új kifejezésmóddal többet tudok elmondani, mint korábban az albumaimmal.” A Palimo Story volt az első tévés munkája, gyakorlatilag azóta gondolkodnak közösen a további együttműködéseken.

És ez most – némileg váratlanul – épp A Dal zsűrizésében öltött testet. Azért vállalta el – mondja – mert az MTVA-nak van már színvonalas komolyzenei és népzenei műsora, talán tud azért tenni, hogy legyen egy minél színvonalas könnyűzenei műsora is. „Azt gondolom, hogy önmagam ehhez kevés lennék, de az, hogy a műsor idén már nem kizárólag az Euróvízióról szól, hanem érkeztek új díjak is (legjobb dalszöveg, A Dal felfedezettje) ez mutatja, hogy a műsor is el akar mozdulni az eurovíziós kizárólagosságtól. Ezzel egyébként nagyon sok előadónál megnyitva a terepet. Pontosan tudom, hogy nagyon kevés felülete van izgalmas könnyűzenei produkcióknak megmutatni magukat a médiában. Én személy szerint igyekszem mindent megtenni, hogy ez a műsor akárcsak a zsűrizésemmel, de a háttérmunkában is jobban tudjon nyitni az izgalmasabb, sokszínűbb magyar könnyűzene bemutatására, és annak gerjesztésében is fontos szerepet tudjon játszani.”

Nem lehet azonban nem tudomásul venni, hogy van egyfajta zenei világ, amelyik az Eurovízióra való, s az abba nem illő előadót nincs értelme nevezni a fesztiválra. Both ugyanakkor azt mondja, hogy őt a zsűrizésében – az elődöntőkig legalábbis – nem érdekli, hogy egy adott dal Eurovízió-kompatibilis-e, vagy sem. „A döntőben már nyilván megpróbáljuk azt kiválasztani, aki a legjobban odavaló. És ez nem feltétlenül a legjobb lesz. Viszont más kategóriákba igenis bekerülhetnek a más jellegű értékekkel rendelkezők. Erre szolgál a két idén bevezetett új díj is.”

Egyébként Both állítása szerint nincsenek előre kiosztott szerepek a zsűriben, azt mondanak, amit akarnak. „Ebben azért van egy intellektuális kihívás is. Tudjuk, hogy a média kreál bizonyos termékeket, embereket – ennek ismerjük a pozitív és negatív hatásait –, bizonyos előadók pedig úgy írnak ide dalokat, hogy azt gondolják, tőlük ezt várják el. Én viszont azt gondolom – és ha tetszik, ez az én üzenetem –, hogy jöjjenek minél bátrabb, minél függetlenebb gondolatok. Létkérdés, hogy a kultúra tudjon kérdéseket feltenni. Wittgenstein szerint ’nyelvem határai világom határait jelentik’. Én ezt úgy fordítanám át, hogy a kultúránk határai a világunk, az életünk határai.”

Fülöp Máté

Egy bezárkózó társadalom nem tud érvényes válaszokat adni

A nyitott kultúra híveként és a világot járó, a legkülönbözőbb kultúrákkal találkozó művészként nem kerülhettük meg a multikulturalizmus kérdését sem. Manapság mindenütt arról hallani, hogy ez megbukott, de Both Miklós szerint ez nem ilyen egyszerű. Szerinte sokszor csak a szavak szintjén játszadozunk ezzel a fogalommal (is), miközben elbeszélünk egymás mellett. „Ma már Magyarországon is párhuzamos kultúrák élnek egymás mellett. Épp a Palimo Story idején döbbentem rá, hogy vidéken, a végeken egy olyan roma zenei kultúra virul, főleg a Youtube segítségével, amiről mi nem is tudunk, noha egy országban élünk. Elképesztő kincsei vannak a roma közösségeknek, ezeket fel kellene fedeznünk.” Sokszor szerinte az ismeretlentől való félelem már az elején leblokkolja az embereket.

Másrészt – teszi hozzá – tény, hogy vannak olyan együttélési problémák, amelyek a hétköznapokat érintik. „A zenét, a táncot, a művészetet, ha nem érdekel, vagy bánt, egyszerűen kikapcsolod. De az együttélés során erre nincs lehetőség.  De abban biztos vagyok: ha bezárkózik egy társadalom, az sokkal kevésbé képes a valós problémákra izgalmas, érvényes válaszokat adni. Az unalomig ismételt párbeszéd, ismerkedés, kíváncsiság nem csak a kulcsa mindennek, de valójában a sikeres egyénnek és társadalomnak is az alapja. Mint ahogy egy jó családfő is csak akkor tud segíteni a család többi tagján, ha pontosan ismeri az érzéseit, gondolatait, és nem csak annyiból áll a szerepe, hogy megbünteti, ha verekedett. Az egyik arra elég, hogy kordában tartsa, a másik viszont kiteljesíti.”

Úgy véli tehát, hogy a sokszínűség minden szempontból fontos, de meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy közben meg is őrizze egységét a közösség. „Akkor van baj, ha a közösség egyes tagjai már nem tudnak a nagy közösséggel azonosulni, a kisugárzása már nem inspirálja őket, hanem megvetéssel viszonyul hozzá. Ilyen persze mindig volt, de a kulcs mindenképpen az arányokban van. Ha ez kezelhető méreteket ölt, akkor a helyzetet elfogadhatónak mondhatjuk, azonban, ha túlnő egy bizonyos szintet, akkor egy bizonytalan terepre érkezünk. Ott válik mindez különösen bonyolulttá, ha a politika rájátszik vagy felfújja a félelmeket, problémákat, mert ezzel csak jó eséllyel még jobban eltávolodunk a valóságtól.”

„A ló esett-kelt, azt hittem egyszer rám esik”

Térjünk vissza a zenész törött lábára. Nem csak a tévében kénytelen gipszes lábbal szerepelni, hanem február 5-én a Napra frontembereként is így kell színpadra lépnie az A38 Hajón. „Nem én leszek az első a rocktörténelemben, aki így játszik, nemrég a Foo Fighters frontembere, Dave Grohl is így nyomta a turnéjukat. De nem lesz valami komfortos érzés.”

A zenész lábtörésének elképesztő története a mostani, ukrajnai zenegyűjtő útjához kötődik. „Tudtuk, hogy egy kis faluban van egy izgalmas furulyás és énekes házaspár, oda igyekeztünk. Tudni kell, hogy ez a Kárpátok egy olyan részén van, amely, ha ősszel belepi a hó, tavaszig megközelíthetetlen, elzárt terület. A helyiek ugyan átalakítanak csoda Ladákat hóláncokkal stb., de ezekkel is csak egy darabig lehet felmenni, onnantól csak gyalog, vagy – elég bonyolult módon – lovakkal. Mi gyalog indultunk neki állványokkal, mindennel. Már ott voltunk a falu előtt, amikor egy befagyott patakhoz értünk. Voltak felette a pallók, amikre ráfagyott a víz. Gondoltam, rálépek, de beszakadt alattam, a bal lábam kicsúszott és eltört. Lóval vontattak a legközelebbi nagyobb településig, a ló esett-kelt, azt hittem egyszer rám esik. Végül leértünk, de a helyi orvos tök részeg volt. Mondtuk, hogy hívjanak valaki mást. Először nem akartak, ekkor a tolmács megfenyegette őket, hogy ha nem hívnak egy új orvost, akkor felveszi telefonnal az egész műveletet és Nyugat-Európában mindenki ezen fog röhögni. Betojtak, végül behívtak egy másik dokit, aki ellátott. Jöttek halálarcú nénik, sírtak, hogy micsoda szerencsétlenség, hogy idejön egy külföldi, és ez történik, hoztak lekvárt, halálra akartak itatni, hogy elmúljon a fájdalom, nagyon kedvesek voltak. Végül is, sokall rosszabbul is alakulhatott volna. Olyan cifra helyeken jártam zenéket gyűjteni itthon és a világban, hogy ha csak ennyi történik, hogy néha eltörik a lábam, akkor szerencsém van.”

Szóval Both Miklóssal nem csak A Dal következő elődöntőjében, hanem már egy nappal hamarabb találkozhatunk a Hajón. Mint mondja, szerteágazó zenei projektjei és utazásai mellett is komoly probléma lenne, ha nem tudnának évente néhány Napra-bulit lenyomni. „Hihetetlen felüdülés időről időre eljátszani ezt az igen erős programot. Egy ilyen zenekarnak 10 év önmagában nagy dolog, mi pedig még mindig évente többször is koncertezünk. És simán el tudom képzelni, hogy van még a zenekarban néhány izgalmas lemez.”