Mementó 1956: feltűnik a hírekben Göncz Árpád

Mementó 1956: feltűnik a hírekben Göncz Árpád

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Szegő Iván Miklós

A forradalom kitörése előtt hat nappal mintha megzavarodott volna a kommunista pártlap. Hol szinte sztálinista hangnemű vezércikkben bírálták a későn szántó-vető parasztokat, hol pedig szüreti lerészegedésre biztattak. Aznap este viszont a Petőfi Körben feltűnt egy fiatal „mezőgazdász”: Göncz Árpád.

„A várakozásra nincs idő” – címmel írt vezércikket a kommunista pártlap, a Szabad Nép 1956. október 17-én. A lap vezetői úgy tűnik, ekkor nem tudták eldönteni, hogy mit is csináljanak. Nyíltan nem akartak a demokratizálódó közhangulat ellen fordulni, de igyekeztek a sztálinista sajtó hagyományainak megfelelően termelésre buzdítani a „tömegeket”.

Ebből fakadt a vezércikk bizonytalankodása: „Városainkban és falvainkban egészséges viták bontakoznak ki. (…) Egyre inkább valósággá válik: az ország sorsának formálása, a dolgozó nép feladata. A viták során azonban hellyel-közzel egyes párt- és állami szervekben megfeledkeznek arról, amiből élünk – a termelésről. S ez, ha ma még nem is túlságosan veszélyes, akkor is helytelen.”

Nem vetettek eleget

De mi aggasztotta a vezércikk szerzőjét? Rögtön kiderül: „a vetéssel, az ország jövő esztendei kenyerével – baj van”. „A rozsvetés ideje tulajdonképpen már lejárt, s a búza nagyobb részének is a földben kellene lennie. Ennek ellenére október 10-ig mindössze 521 000 kataszteri holdon került földbe a mag. Tavaly október 10-ig – amikor az esős időjárás hátráltatta a munkát – több mint egymillió kataszteri holdon vetettük el a kenyérgabonát.”

A Szabad Nép szerint „nem igaz, hogy a vetés lassú ütemének egyedüli, s legfőbb oka az, hogy a megyei, járási tanácsszervek s a pártszervek túl sokat foglalkoznak egyéb, nem szorosan vett termelési kérdésekkel. Az azonban bizonyos, hogy a szokásosnál kevesebbet törődtek az idei őszön a vetéssel. Az elmúlt hetekben, hónapokban a termelés irányításának helytelen módszereiért joggal bírálták pártszervezeteinket, pártszerveinket. Joggal kifogásolták sokan, hogy a tanács a termelés irányításának jogcímén, minden aprólékos helyi dologba – jórészt központi utasításra – beleszólt. De hát ez nem jelentheti azt, hogy most már teljes egészében magukra hagyják a termelőket. Az általában igaz, hogy a dolgozó paraszt nagyon jól tudja, mikor mit kell tennie. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy minden termelő, minden esetben csalhatatlan, s nincs már többé szüksége okos, értelmes, magyarázó szóra.”

Miért megreformálhatatlan a szovjet típusú rendszer?

A cikk ezzel példázza a szovjet típusú rendszerek alapvető megreformálhatatlanságát. Erre a magyar reformközgazdászok is csak a rendszer bukása előtt, a nyolcvanas években jöttek rá. Így az 1956-os Szabad Nép szerzőitől nem várható el ennek belátása. Ekkoriban ugyanis a reformerek egyfajta decentralizációval képzelték el a kommunista rendszer hatékonyabbá tételét.

©

Nyugati és magyar közgazdászok – többek között Joseph S. Berliner – azonban időközben kimutatták, hogy a teljes körű decentralizáció hosszabb távon értelmezhetetlen egy központilag irányított gazdaságban. Az egyes vállalatok ugyanis lehetnek esetleg nyereségesek helyi szinten, de ez a helyi racionalitás egy ilyen szisztémában nem összegződik közös racionalitássá, azaz az egész ország nemzeti jövedelme nem biztos, hogy ettől növekedni fog.

Ahol nem működik a láthatatlan kéz

Egy ilyen gazdaságban ugyanis szabad piac híján nem működik az Adam Smith által a tőkés gazdaságban leírt „láthatatlan kéz”, nincs olyan mechanizmus, amely ezt a sikert a többiekkel megosztaná.

Egy tőkés a bevételét szabadon elköltheti, így a plusznyeresége más ágazatokban újabb keresletet teremthet. Egy irányított gazdaságban azonban a vállalatok, a termelők még a saját profitjukat sem költhették például béremelésre. Erről a sztálini szisztéma azért rendelkezett, hogy ne okozzon hiperinflációt a bérkiáramlás. A kapitalizmusban az árukkal nem fedezett bérkiáramlást, illetve az ebből fakadó inflációt több mechanizmus gátolja, ezek közül a legerősebb a magántulajdonosi kontroll – hiszen a tulajdonos nem akarja csődbe juttatni a cégét indokolatlanul kifizetett bérekkel. De ha netán mégis előfordulna ez, a jegybank a monetáris szabályozással léphet közbe.

A tulajdonosi kontroll azonban a szovjet típusú rendszerekből hiányzik. Ezért vezették be a „pántlikázott pénzek” rendszerét a Szovjetunióban, ezért nem lehetett például a nyereséget korlátlanul bérfejlesztésre fordítani. (Az egész szovjet gazdaságot ezzel évtizedekre stabilizáló Nyikolaj Voznyeszenkijt amúgy 1949-ben kivégeztette az úgynevezett „leningrádi ügyben” Sztálin.)

Értelmezhetetlen a teljes decentralizáció

A teljes decentralizáció tehát értelmetlen és értelmezhetetlen a központi utasításos tervgazdaságban, sőt szétzilálja a gazdaság egész szerkezetét. Ezt a reformerek 1956-ban Magyarországon nem tudhatták. A történelemben is csak egyszer volt ennek megvalósítására példa: az 1985 és 1991 közötti Szovjetunióban, amikor a decentralizált vállalatok a túlzott bérkiáramlással és – az árkontroll gyakorlati eltörlése után – a mindent elsöprő áremeléssel előbb hiperinflációba, majd áruhiányba lökték az egész Szovjetuniót, és destabilizálták Gorbacsov uralmát.

A Szabad Nép – kicsiben – ebbe a problémába futott bele 1956 októberében az őszi vetés kapcsán. Ha decentralizálják a döntéseket, akkor ki mondja meg a parasztoknak, hogy mikor vessenek? Egy tőkés gazdaságban a gazdák akkor vetnek, amikor akarnak, de egy utasításos gazdaságban, ha nincs központi döntés, bizonytalanság keletkezik.

A cikk megemlíti a gazdák érveit is: „Itt van az őszi vetés. A késedelmeskedés legfőbb oka a nagy szárazság. Hiába halad tehát gyorsan a betakarítás, hiába kerül le a földről idejében a kukoricaszár, ha a termelők esőre várnak, s nem fognak hozzá a szántáshoz, vetéshez.” A cikkszerző ezért ideges: „A számok azt mutatják, hogy az egyéni parasztok maradtak le az őszi vetéssel, ők várakoznak az esőre. Elsősorban tehát nekik magyarázzák meg a mezőgazdasági termelésért felelős párt- és állami szervek vezetői: tovább várakozni nem helyes, nem lehet. A később földbe kerülő gabona nem erősödik meg a tél előtt, s nagyon megsínyli a fagyot.”

Még így is lehetett volna értelmes választ adni a vetés problémáira

Amúgy még az adott rendszer keretei között is lett volna értelmes válasz (hosszabb távon) a vetés kérdésére. Október 17-én ugyanis a Petőfi Kör újabb ülést tartott a mezőgazdaság reformjáról. Itt Göncz Árpád mezőgazdász (akit az 1956-os forradalom után börtönbe vetnek, s a rendszerváltás után köztársasági elnökké választják), a mezőgazdasági nagyüzem felé haladás egyik fő akadályaként arról beszélt, hogy az eddigi merev szövetkezés, szervezési politika révén a szövetkezés gondolatát sok helyen lejáratták.

A gabona vetésterületének csökkentése lenne a megoldás?

Göncz a sztálinista szövetkezesítés óvatos bírálata után szakmai részleteket magyarázott: szerinte a belterjes gazdálkodásnak fontos feltétele lenne a kenyérgabona-vetésterület csökkentése. Göncz ezután részletes számításokkal kimutatta, hogy az Annamajori Állami Gazdaságban a vetésterület 36 százalékos csökkentése nyomán a termés csak 6,2 százalékkal esett vissza, azaz intenzívebb, belterjesebb, hatékonyabb lett a gazdálkodás. Ennek oka – a Petőfi Kör „Kertmagyarországról” szóló aznapi vitájának a belterjesség volt az egyik központi kérdése –, hogy megfelelő elővetemény után jól munkált földbe idejekorán lehet vetni.

©

Göncz szerint „ha a vetésterület országosan csökken, arra számítani kell, hogy a termésátlagok a kisebb területeken nem növekszenek az első évben jelentősen, de néhány év múltán a több takarmány, a több jószág, a több istállótrágya révén a kedvezőbb elővetemények után oly mértékben növekedhetnek a termésátlagok, hogy a termelés mennyisége elérheti a jelenlegit.”

„Gondold meg és igyál…”

S hogy a mezőgazdaság témáját a Szabad Nép is képes volt másképp kezelni, arra bizonyíték az október 17-ei címlapon a parasztokat bíráló vezércikk alatt a szüret dicsérete. A főcím elképesztő a pártlap első oldalán: „Gondold meg és igyál… Szüret a Balaton vidékén”. A beszámoló és képriport szerint a „Balaton északi partján, Almáditól Keszthelyig csaknem tízezer holdon érik a csopaki rizling, a révfülöpi szürkebarát, a badacsonyi kéknyelű. Ízleltük a Balaton melléki pincék egy-két évjárattal korábbi borát, kóstoltuk a mai szüretek mustját. A próbák alapján mondhatjuk: búfelejtőnek is beválik majd az idei termés.” (Végül is tehát az őszi vetésre a Szabad Nép is megtalálta a választ, nem kellett nekik Göncz Árpád kicsit bonyolultabb okfejtésére várniuk.)

Így vígan hozzátették: „A pincékben gyűlik a balatoni szőlővidék aranyló nedve, hogy egészségesebbé tegye az embert, frissítse a szellemet, vidámítsa a szívet!” Ehhez mellékeltek egy képet is, amelynek aláírása így szólt: „Tégla Ilonka, a gazdaság fiatal szüretelője vidáman szedi a kéknyelűt a sok bajlódásért gazdagon fizető tőkéről.” Egy másik képen szintén Ilonka tűnt fel: „Telik a puttony, a szőke, barnaszemű Ilonka Gáspár Imre puttonyát tölti.”


A szerző az OSZK-1956-os Intézet munkatársa.

Hozzászólások