- Első látásra csak annyi történik - egy friss kormányhatározat alapján - hogy az Országos Széchényi Könyvtárból június 14-ével átkerülnek egy másik intézménybe, a Veritas Intézetbe.
- Ez a lépés az 1956-os Intézet végét jelenti. Ez a történet itt és most véget ér. A Veritas Intézet ugyanis egy kormány felügyelete alatt álló intézmény, ahol nem biztosított számunkra a kutatás szabadsága. Nem tudom, hogy az intézet többi munkatársa mit tesz, nem szeretnék az ő nevükben, vagy az intézet nevében nyilatkozni, de azt tudom, hogy én nem fogok a Veritasban dolgozni.
- Ez azt jelenti, hogy felmond?
- Jelen pillanatban az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője vagyok, és van egy kormányhatározat, amely megszünteti az ’56-os Intézet, a munkáltató feladata ennek a lebonyolítása. Érdeklődéssel várom a fejleményeket.
- Már 2012-ben elveszítették az önállóságukat, mennyiben más a mostani helyzet?
- Valóban az is egy súlyos visszalépés volt, hiszen önálló költségvetési soron lévő közalapítványból az Országos Széchenyi Könyvtár osztálya lettünk. Elveszítettük az önállóságunkat, és a munkatársaink felét, de tudományos munkánkat szabadon végezhettük a nemzeti könyvtár részeként.
- Nem az első eset, hogy a Veritasba akarják olvasztani önöket, miért nem sikerült korábban?
- 2017 elején volt ilyen szándék, maga Szakály Sándor, a Veritas Intézet vezetője tájékoztatott erről, aki akkor kijelentette, hogy ő nem támogatja ezt az elképzelést, és tett is ellene.
- Mi lesz az intézet tulajdonával?
- Leginkább szellemi tulajdonunk van, a munkatársaink, szakkönyvtárunk, és az ezernél több életútinterjút tartalmazó Oral History Archívumunk, ami a XX. század legfontosabb történelmi személyiségeivel készült évtizedek munkájával. Ezeknek a történelmi dokumentumoknak az elhelyezéséről, felhasználásról az interjúalanyok rendelkeztek. Nem lennék meglepve, hogy néhányan az interjúkat adók, illetve örökösei közül visszavennék a szövegeket. Az ingatlan - egy tisztesen kopott Dohány utcai bérházban lévő iroda - az állam tulajdona.
- Miért gyűlöli önöket ennyire Orbán Viktor, hogy az első kormánya elvette az állami támogatásukat, a második kormánya az önállóságukat, a negyedik pedig e szerint burkoltan bár, de megszünteti önöket.
- Ugyanaz történik velünk most, mint az MTA kutatóintézeteivel szándékozik tenni a kormány. El kell taposni mindazokat, akik nem az udvartartáshoz tartoznak, meg kell szüntetni a szabadság köreit. A mi esetünkben ezt még fokozza egy személyes ellenszenv is, Orbán Viktor fő emlékezetpolitikusa, Schmidt Mária részéről. Akárhányszor kormányzati tényezőkel beszéltem – a korábbi akciók esetében ilyesmi előfordult – biztosítottak róla, hogy semmi bajuk nincs velem, vagy az intézettel. „Csak hát!” - mondták, és felfelé mutattak, képletesen, vagy a valóságban.
- Bosszú azért, mert kimondták, hogy nem Dózsa László volt azon az ’56-os plakáton?
- Ezt Schmidt Máriától kellene megkérdezni, mi már évek óta nem vagyunk beszélő viszonyban. De, hogy őszinte legyek, nem különösebben érdekel a döntés esetleges személyes motivációja. Csak az érdekel, mi menthető meg az intézetből.
- Talán azért gyűlölik önöket, mert az SZDSZ-hez kötődő elit bábáskodott a születésükkor, például Göncz Árpád.
- Az első kiadványunkhoz, amit a Tankönyvkiadó rendelt meg , Antall József írt előszót, ő részesítette először állami támogatásban az alapítványt. A kuratóriumunkban sokáig ott volt például Szabad György. Nem a politikai liberalizmus mellett köteleztük el magunkat, nem politikai tételeket zenésítettünk meg. Szabadelvűek vagyunk, mert egy kutató mindig szabadelvű, hiszen a tudomány alapja a szabadság.
- Készültek a harminc éves évfordulóra?
- Nem rendeltünk pezsgőt, és ezek szerint jól tettük. 1989. június 17-én, Nagy Imre újratemetésének másnapján határozta el egy társaság Kende Péter lakásán, hogy a Brüsszeli Nagy Imre Intézet immár idehaza folytassa 1964-ben megszakadt működését ezen a néven. Harmincéves születésnapunkon már 48 órája nem lesz ’56-os Intézet.
hvg.hu: Első látásra csak annyi történik – egy friss kormányhatározat alapján – hogy az Országos Széchényi Könyvtárból június 14-ével átkerülnek egy másik intézménybe, a Veritas Intézetbe.
Rainer M. János: Ez a lépés az 1956-os Intézet végét jelenti. Ez a történet itt és most véget ér. A Veritas Intézet ugyanis egy kormány felügyelete alatt álló intézmény, ahol nem biztosított számunkra a kutatás szabadsága. Nem tudom, hogy az intézet többi munkatársa mit tesz, nem szeretnék az ő nevükben, vagy az intézet nevében nyilatkozni, de azt tudom, hogy én nem fogok a Veritasban dolgozni.
Június 15-től a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár működteti az 1956-os Intézetet és a hozzá tartozó Oral History Archívumot a kormány csütörtök este közzétett rendelete szerint. Ez újabb lépés az intézmény eljelentéktelenítése - ha nem ellehetetlenítése - felé.
hvg.hu: Ez azt jelenti, hogy felmond?
R. M. J.: Jelen pillanatban az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője vagyok, és van egy kormányhatározat, amely megszünteti az ’56-os Intézetet, a munkáltató feladata ennek a lebonyolítása. Érdeklődéssel várom a fejleményeket.
hvg.hu: Már 2012-ben elveszítették az önállóságukat, mennyiben más a mostani helyzet?
R. M. J.: Valóban az is egy súlyos visszalépés volt, hiszen önálló költségvetési soron lévő közalapítványból az Országos Széchenyi Könyvtár osztálya lettünk. Elveszítettük az önállóságunkat, és a munkatársaink felét, de tudományos munkánkat szabadon végezhettük a nemzeti könyvtár részeként.
hvg.hu: Nem az első eset, hogy a Veritasba akarják olvasztani önöket, miért nem sikerült korábban?
R. M. J.: 2017 elején volt ilyen szándék, maga Szakály Sándor, a Veritas Intézet vezetője tájékoztatott erről, aki akkor kijelentette, hogy ő nem támogatja ezt az elképzelést, és tett is ellene.
hvg.hu: Mi lesz az intézet tulajdonával?
R. M. J.: Leginkább szellemi tulajdonunk van, a munkatársaink, illetve a szakkönyvtárunk, és az ezernél több életútinterjút tartalmazó Oral History Archívumunk, ami a XX. század legfontosabb történelmi személyiségeivel készült évtizedek munkájával. Ezeknek a történelmi dokumentumoknak az elhelyezéséről, felhasználásról az interjúalanyok rendelkeztek. Nem lennék meglepve, hogy néhányan az interjúkat adók, illetve örököseik közül visszavennék a szövegeket. Az ingatlan – egy tisztesen kopott Dohány utcai bérházban lévő iroda – az állam tulajdona.
Ami a Bibó-kollégiumban kezdődött, az a nyilasok körében ér véget.
hvg.hu: Miért gyűlöli önöket ennyire Orbán Viktor, hogy az első kormánya elvette az állami támogatásukat, a második kormánya az önállóságukat, a negyedik pedig e szerint burkoltan bár, de megszünteti önöket?
R. M. J.: Ugyanaz történik velünk most, mint amit az MTA kutatóintézeteivel szándékozik tenni a kormány.
El kell taposni mindazokat, akik nem az udvartartáshoz tartoznak, meg kell szüntetni a szabadság köreit.
A mi esetünkben ezt még fokozza egy személyes ellenszenv is, Orbán Viktor fő emlékezetpolitikusa, Schmidt Mária részéről. Akárhányszor kormányzati tényezőkkel beszéltem – a korábbi akciók esetében ilyesmi előfordult – biztosítottak róla, hogy semmi bajuk nincs velem, vagy az intézettel. „Csak hát!” – mondták, és felfelé mutattak, képletesen, vagy a valóságban.
hvg.hu: Bosszú azért, mert kimondták, hogy nem Dózsa László volt azon az ’56-os plakáton?
R. M. J.: Ezt Schmidt Máriától kellene megkérdezni, mi már évek óta nem vagyunk beszélő viszonyban. De, hogy őszinte legyek, nem különösebben érdekel a döntés esetleges személyes motivációja. Csak az érdekel, mi menthető meg az intézetből.
hvg.hu: Talán azért gyűlölik önöket, mert az SZDSZ-hez kötődő elit bábáskodott a születésükkor, például Göncz Árpád.
R. M. J.: Az első kiadványunkhoz, amit a Tankönyvkiadó rendelt meg, Antall József írt előszót, ő részesítette először állami támogatásban az alapítványt. A kuratóriumunkban sokáig ott volt például Szabad György. Nem a politikai liberalizmus mellett köteleztük el magunkat, nem politikai tételeket zenésítettünk meg.
Szabadelvűek vagyunk, mert egy kutató mindig szabadelvű, hiszen a tudomány alapja a szabadság.
hvg.hu: Készültek a harmincéves évfordulóra?
R. M. J.: Nem rendeltünk pezsgőt, és ezek szerint jól tettük. 1989. június 17-én, Nagy Imre újratemetésének másnapján határozta el egy társaság Kenedi János lakásán, hogy a Brüsszeli Nagy Imre Intézet immár idehaza folytassa 1964-ben megszakadt működését ezen a néven. Harmincéves születésnapunkon már 48 órája nem lesz ’56-os Intézet.