1983. november 5-én kirabolták a Szépművészeti Múzeumot, ráadásul nagyon értékes műkincseket lovasítottak meg az intézményből: többek között Raffaello Esterházy Madonnájának is lába kelt. A bűntényt magyarok közreműködésével egy ötfős, olasz banda hajtotta végre, akik komoly fejtörést okoztak a magyar hatóságoknak, mivel műkincseket – pláne múzeumokból – akkoriban nem igen lopkodtak Magyarországon.

Az a tény pedig, hogy ez a nyugati típusú bűncselekmény egyáltalán megjelenhetett a vasfüggönyön innen, felkorbácsolta az érzelmeket. Nagy sajtóvisszhangot kapott az eset, sokat cikkeztek róla, a nyomok felkutatásához a tévében hívták segítségül a nézőket, a múzeum biztonsági őreit pedig kabarékban, vicclapokban parodizálták. Sokan úgy vélekedtek és vélekednek ma is: az, hogy sikerült az olasz bűnözőknek kijuttatniuk az országból hét drága műkincset, a szocializmus hanyatlásának egyértelmű tünete volt, az olasz incidens kinyitott egy szelepet, rést ütött a Kádár-rendszer pajzsán.

Nem véletlen, hogy a képlopást a 20. század legnagyobb szabású magyarországi műkincsrablásaként tartják számon,

még akkor is, ha 1984-ben már nagyjából le is zárták az ügyet. A tolvajokat egyesével kapcsolták le, őket és a magyar bűnsegédeket is elítélték, mindenkit a saját országában tettek rács mögé. Az elrabolt képeket visszaszerezték Görögországból, az olasz miniszerelnök a rejtélyes lopás megoldásának apropóján találkozott Kádárral, a megsérült kincseket pedig restaurálták. Azaz körülbelül fél évvel a Szépművészeti kifosztása után már helyre is állt a világ rendje.

Látszólag.

Az ellopott, majd megtalált festmények a Szépművészeti Múzeumban. Jobbra Dr. Garas Klára főigazgató.

Fortepan/Adományozó: Szabó Ferencné

Egy most készült olasz dokumentumfilm, a Budapest-művelet (Operazione Budapest) azt sejteti ugyanis, hogy az ügynek bizonyos részletei még mindig nincsenek feltárva, illetve vannak szándékosan elhallgatott elemei. A témában született már könyv, Zombori Attila Képes könyv című kötete a magyarok szerepét göngyölíti fel a korabeli rendőrség által kiadott dokumentumok alapján, a 444.hu-nak néhány évvel ezelőtt megjelent cikke pedig az akkori sajtómegjelenések diskurzuselemzése. A téma ugyanakkor annyira gazdag, hogy 35 év után is van még mivel foglalkozni, és éppen itt volt az ideje, hogy megszólaljanak maguk az olasz elkövetők is.

Ami azért nagy bravúr az alkotók, Gilberto Martinelli rendező és a Rómában élő, eredetileg ókori filozófiával foglalkozó Nagy Anna részéről, mert az öt műkincstolvajból ketten már nem élnek, illetve ketten még soha nem adtak interjút, a bandavezér Ivano Scianti is csak egyetlen egyszer nyilatkozott egy olasz bűnügyi újságírónak. A tolvajok még 1983-ban kötöttek egy egyezséget arról, hogy soha nem fognak a témáról beszélni, de miután Scianti ezt megszegte, a másik két elkövetőt, Giordano Incertit és Carmine Palmesét mégis sikerült a film kedvéért rávenni a nyilatkozatra – meséli a hvg.hu-nak Nagy Anna.

„Scianti a mai napig nem ismeretlen a bíróságokon, szóval őt az ügyvédjén keresztül kerestük fel. Ő más körökben mozgott, mint Palmese és Incerti. Az utóbbiak jó barátok, őket e-mailekkel ostromoltam, amelyekből végül kiderült számukra, hogy nem szenzációt szeretnénk kelteni, hanem valóban az eset történelmi kontextusa érdekel minket.”

Nagy egy New York-i és olasz ösztöndíjprogram keretében komoly kutatómunkát végzett, hogy aztán a filmben minél hitelesebb tudják rekonstruálni a történteket. Másfél évig járta a különböző országok levéltárait, sok-sok doboznyi iratot, rendőrségi nyomozati anyagokat, bírósági, kihallgatási jegyzőkönyveket, olyan dokumentumokat talált, amelyekkel eddig senki nem foglalkozott.

A filmben az akkori főügyész-helyettestől kezdve az ügy feltárásában részt vevő magyar nyomozókon át egészen Barabási Albert-Lászlóig sok mindenkit megkérdeztek a készítők, de nyilatkozott nekik az olasz csendőrség műkincsvédelmi részlegének egyik alapítója is. Roberto Tempesta egysége az első olyan speciális részleg volt a világon, amely már azelőtt működött, hogy egy ENSZ-döntés értelmében államközi ellenőrzés alá vonták volna a műkincs-kereskedelmet. A részleg páncélszobájában jelenleg is több száz lefoglalt műkincs fekszik – részletezi az alkotó.

„Mindez azt jelenti, hogy 1983-ban az olaszoknak már konkrét lista volt a kezükben a lehetséges betörőkről, az egyes bandák modus operandijairól.”

A november 5-én éjjel a felállványozott Szépművészeti Múzeumba – amelynek biztonsági rendszere a magyar állam pechjére éppen azokban a napokban nem működött – könnyedén besurranó tolvajok, noha hagytak maguk után bűnjeleket (például egy olasz gyártmányú csavarhúzót), a különleges részleg segítsége nélkül biztosan nem kerültek volna ennyire gyorsan, 2-4 hónapon belül rendőrkézre.

Az elkövetők többségében nem kispályás bűnözők voltak. A bandavezér Scianti „élete máig kalandos”, már a múzeum kirámolása előtt voltak ügyei Magyarországon, és miután kikerült a börtönből, folytatta a műkincsbizniszt. Ebből nagyon jól meggazdagodott, de hiába fürdött olykor pezsgőben, élete végére mégis elszegényedett. Legutóbb tavaly kapták el egy postai betörés miatt, ám büntetését nem tudta leülni, mert kórházba került. Jelenleg is kritikus az állapota.

Nagy Anna

Bűntársát, Giordano Incertit volt a legnehezebb a film készítőinek szóra bírni, ő az a típus – mondja az alkotó –, akibe nem érdemes belekötni. Incerti ugyan ma már egy „békés nagypapa életét éli”, ő volt a Szépművészeti kirablására alkalmilag összeállt bűnbanda nehézfiúja, a képlopás előtt már több különböző bűncselekményt is elkövetett. „Az ő helyzetében nem szokás interjúkat adni” – fogalmaz sejtelmesen Nagy.

Hogy valóban nem piti bűnözők hajtották végre a képrablást, jól mutatja az is, hogy az egyik tagot, Graziano Iorit később tragikus módon ölték meg, mert nem volt hajlandó feladni legjobb barátját, Sciantit.

Bomba jó nők, luxus, nyugi

A Budapest-művelet nemcsak magát a bűntényt és a nyomozást rekonstruálja, de egy ritkán látott képet is felvillant a nyolcvanas évek Budapestjéről. Az akkori olaszok szemével láttatja a fővárost, és egyúttal arra is választ ad, hogy szivároghattak be a nyugati bűnözők az országba.

Mivel akkoriban valutaéhség volt Magyarországon, Kádárék nyitottak a turizmus felé, és kölcsönöket kezdtek felvenni Nyugatról, hogy a lakosság – a környező országokhoz képest – magasabb életszínvonalát biztosítani tudják. Az volt az érdekük, hogy Nyugatról fizetőképes emberek jöjjenek az országba, és nálunk költsék el a pénzüket – hangzik el a filmben.

Így lett kiterjedt a fekete valutapiac, és így érkeztek szép számmal olaszok és görögök is Budapestre. Ahogy a filmben az interjúalanyok elmondják: finom volt nálunk a kaja, és bomba jók voltak a nők.

Olaszországhoz képest nyugi volt, olcsóság, de akinek igénye volt rá, az a „féktelen luxust” is megtalálhatta. A szocialista mennyország élvezeti értékét már csak az éjszakai szórakozóhelyek tudták fokozni, az Anna bár és a Gerbeaud is teli voltak olaszokkal. „Ők elsősorban a nők miatt jöttek, meg eladni néhány dolgot, farmert, cipőt” – mondja az egyik olasz megszólaló.

Az is nagyon érdekes, hogy miként interpretálják három évtized távlatából az eseményeket az elkövetők. Ezek a most már idős férfiak csibészes büszkeséggel mesélik például, hogy azért jó érzés volt provokálni a szocialista rezsimet, fosztogatásuk olyan volt, mintha egy kis háborút nyertek volna „ez ellen az erő ellen”.

Utólag visszagondolva pedig olyan simán ment az akció, mint kés a vajban.

Az állványozást mintha csak nekik építették volna fel, az utcán nem voltak szemtanúk, és hiányoztak később a kötekedő vámosok is. Incerti mosolyogva meséli, hogy az igazak álmát aludta, miközben áthaladtak Görögország felé az értékes műkincsekkel a határokon.

A bűncselekményt nem értékelik súlyosnak, hiszen „ők nem bántottak senkit”, és egyébként is: "olasz festményeket loptak vissza, nem?" – teszi fel egyszer a költői kérdést Scianti.

Egyedül Incerti az, akit mintha furdalna a lelkiismerete. Magyarországon sok embernek okozott álmatlan éjszakát a műkincslopás. Hogy hiba csúszott a rendszerbe, annak személyi következményei is voltak. „Soha nem gondoltam volna egy ilyen zárt nemzettel kapcsolatban, hogy ekkora botrány törhet ki, hogy menesztések lesznek, elbocsátott igazgatók, hogy ez lesz a század lopása” – mondja az olasz férfi, majd hozzáteszi:

én nem akartam a magyaroknak ártani, az isten szerelmére dehogy.

Nagy Anna elárulja, hogy Incerti bocsánatot szeretett volna kérni a bűnténybe bevont magyaroktól is, az illegális valutázásból élő Raffai Józseftől és Kovács Gusztávtól is. „Ők ketten egyrészt az éjszakai életbe és a feketézésbe vezették be az olaszokat, akik így a szokásos korabeli digóknak tűnhettek, költőpénzt szerezhettek, és egyszerűbb is volt magyar rendszámú autóval közlekedni Budapesten.”

Annak ellenére, hogy a magyarok valószínűleg nem tették be a lábukat a múzeumba, az itthoni bíróság jóval súlyosabb büntetést szabott ki rájuk, mint az olasz tolvajokra. Míg utóbbiak néhány év után szabadultak, Raffai 5 évet, Kovács 11 év fegyházat kapott a bűnrészességért.

A román titkosszolgálati szál és a Camorra

A Budapest-műveletben a rengeteg megszólaló és archív felvétel ellenére is vannak homályos foltok, elvarratlan szálak, és hiányoznak a történetből fontos szereplők is. A magyar elkövetők közül egy még például életben van – külföldön él –, Nagy Annáék mégsem keresték őt fel. Mint mondja: nem akartak előráncigálni olyan embereket, akik az ügyet sokkal jobban megszenvedték itthon, mint kint az olaszok. „Ráadásul, ha csak a leghalványabb lehetősége is felmerül annak, hogy 35 év távlatából is valaki fél egy vélt vagy valós veszélytől, amibe esetleg kerülhet, akkor szerintem nem ér annyit a film, hogy ilyen helyzetbe kényszerítsük.”

A festmények hűlt helye a Szépművészeti Múzeumban.

Budapest-művelet / Operazione Budapest

Mert nagyon úgy fest, hogy a Szépművészeti kirablása nem elszeparált, kizárólag olasz–magyar ügy volt. A megrendelő egy azóta meghalt görög személy lehetett, de elképzelhető, hogy ő csak strómanja volt a nápolyi maffiának, a Camorrának. A film komoly hozzáadott értéke, hogy további kutatásra ösztönözheti a téma iránt érdeklődőket, mert megpendít például egy román titkosszolgálati szálat is.

A film kedvéért a készítők próbáltak felkeresni embereket a korabeli titkosszolgálatból, a politikai életből, de ezek mind sikertelen kísérletek voltak, ahogy a görög szál felgöngyölítése is lehetetlennek tűnt. Mindez pedig arra enged minket következtetni, hogy a múltat valamiért nem kezelik lezártként.

Ez egy bonyolult háló, amit az olaszok kapcsán felvázoltunk. Átfut Magyarországon, egészen Romániáig, Görögországon át, egészen Amerikáig. Ennek a pontos felrajzolása azonban a jövőben további adatokat és bizonyítékokat igényel

– teszi hozzá Nagy Anna.

A teljes kép feltárását Nagy szerint gyakran maguk az olasz elkövetők akadályozták, néha szándékosan virágnyelven fogalmaztak, vagy valamiről a betyárbecsület okán nem tettek említést. Ezenfelül valószínűleg ők maguk sem ismertek minden részletet, és nem láthatták át, hogy valójában mekkora játszmának a sakkfigurái.

A maffia és a román állam közreműködését is csak utalásokból lehet sejteni. Ivano Scianti többször is tett említést a román titkosszolgálatok közreműködésére, mivel a férfi szeretőjének édesapja a román rendőrségnél fontos szerepet töltött be. A műkincstolvaj Sciantiról tudtak az országban, és valamiért mégsem állították elő.

„A rendőrségi jegyzőkönyvek, nyilatkozatok alapján a korabeli hatóságok meggyőződése volt az is, hogy a betörésből szerzett pénzt végül a maffia bebörtönzött családtagjainak megsegítésére akarták fordítani. Kérdés az is, hogy ki várta Amerikában a görög képeit. Itt kezdődnek a találgatások” – mondja Nagy, aki szerint ennek felderítése már meghaladja a kutatás kereteit, és ez már a rendőrségi nyomozás feladata lenne. "A mi munkánk nem ezt tűzte ki céljául, hanem hogy a betörés történeti kontextusát felrajzolja" – teszi hozzá.

Jobb, mint a Cluedo?

Az biztos, hogy Nagy Annáék számára azért nem teljesen itt ér véget a történet. Nagy szívesen készítene folytatást a budapesti betörés kapcsán, a Budapest-művelet nagyjátékfilm-változata is alakulóban van, és készül a dokumentumfilmhez egy társasjáték is.

A társasjáték.

Budapest-művelet

„A játékosok együttes erővel küzdenek a játék ellen, együttműködési képességüket teszik próbára. A játék végére minél többet sikerül a képekből a múzeumba visszavinni és a rablók közül leleplezni, annál sikeresebbnek tekinthető a nyomozás.”

A játék bétatesztelése zajlik éppen – ahova várják a jelentkezőket –, illetve az alkotók úgy tervezik, hogy Magyarországon is lesz mozis premierje a Budapest-műveletnek. A produkciót később a Magyar Televízió fogja műsorára tűzni.