szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Szonda Ipsos és a GfK Hungária közösen végzett havi hallgatottsági kutatása szerint decemberben kissé esett a rádiózók összes létszáma - írja a DSH Online.

A hét és félmilliós közönség nagy része továbbra is a kereskedelmi műsorszolgáltatók adásait figyeli, de a közszolgálati adók, különösen a Kossuth Rádió piaci jelenlétével is egyre inkább számolni kell - írja a DSH-Online. Az országos rádiós piacot azonban a Sláger-Danubius párharc jellemzi. A heti adatok szerint a Danubius decemberben kicsit lemaradt ebben a versenyben, a különbség azonban nem jelentős (elérésben mindössze 0,6%), és várhatóan tartós sem lesz.

A napi görbékből kiderül, hogy hétköznap a Kossuth adó Déli Krónikája a 8%-os rating értéket is túllépi, de a Reggeli Krónikának is egyre több hallgatója van. Délelőtt a Sláger vezet, valószínűleg a Bumeráng népszerűségének köszönhetően – ez abból is látszik, hogy a hétvégi napokon ez a különbség a két adó között jelentéktelen. Délután azonban – hétköznap és hétvégén is – egyértelműen a két kereskedelmi országos adó versenyez, hol az egyik, hol a másik kerül átmeneti és általában jelentéktelen előnybe. Esténként az összes adó hallgatottsága zuhan, hiszen a közönség nagy része ilyenkor már inkább a televízió készülékek előtt vagy más rádióhallgatást kizáró tevékenységgel tölti idejét. A szoros verseny a piaci részesedés mutatóiban is tükröződik. Itt jobban megfigyelhető az a viszonylag új jelenség, hogy az Egyéb rádiók az esti időszakban a hallgatók mintegy 20 százalékát kötik le.

A fogyasztói csoportként kiemelt 25-44 évesek körében már sokkal inkább a Danubiusnak kedveznek a számok. A Kossuth rádióval ebben a korcsoportban szinte nem kell számolni, a közszolgálati adóhoz ugyanis jellemzően az idősebbek hűségesek. A heti adatok szerint a Danubiusnak itt valamivel több hallgatója van, mint a Slágernek. A napi hallgatottság annyiban más, mint a teljes 15 év feletti rádióhallgatók körében, hogy a Bumeráng délelőtti sikere után délben a Danubius átveszi a vezetést, és attól fogva versenytársa csak ideig-óráig tudhatja magáénak a vezető pozíciót. Az igazán szoros küzdelmet azonban a hétvégi mutatók tükrözik: a két rádióhoz tartozó görbe alig megkülönböztethető egymástól, annyira együtt haladnak. A részesedést tekintve viszont Danubius a Kívánságműsorral magabiztosan vezet délután 4 és este 8 óra között. Ugyanebben az időszakban a Sláger rádiónál az Egyéb rádiók is nagyobb részesedést mondhatnak magukénak a teljes hallgatói táborból.

(DSH-Online)

MTI Itthon

Pető a Magyar Rádiót bírálja

Pető Iván szabad demokrata politikus szerint a Magyar Rádió nem a törvényeknek megfelelően jár el, amikor az intézmény elnöke nyilvános rendezvényeken beszél politikai nézeteiről, sőt nézeteit a rádión belül is érvényesíti.

Média

Ősszel többet rádióznak a magyarok

A Szonda Ipsos – GfK Hungária Rádió Navigátor október havi jelentése szerint a 8,5 millió 15 évnél idősebb magyarból 7,6 millió rádióhallgató, többségük a kereskedelmi adókat preferálja - írja a DSH Hírgraph.

MTI Média

Májusig elindulna az első országos roma rádió

Legkésőbb május elsején kívánja elindítani az ország teljes területén fogható roma rádiót az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) - közölte Kolompár Orbán, a testület elnöke.

Média

Megállapodott az MTI és a Magyar Rádió

Helyreállt a szerződéses kapcsolat a Magyar Távirati Iroda Rt. és a Magyar Rádió Rt. között. Januárjától a közrádió ismét előfizetője lesz a távirati iroda hírszolgáltatásának - állapodott meg a két közszolgálati intézmény.

Távozik a tiszteletbeli konzul, mert nem akar egy „illiberális” és „autoriter” rendszert képviselni

Távozik a tiszteletbeli konzul, mert nem akar egy „illiberális” és „autoriter” rendszert képviselni

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

A MÁV 40 éves, szerintük korszerű dízelmozdonyokat indít a Balatonnál

A MÁV 40 éves, szerintük korszerű dízelmozdonyokat indít a Balatonnál

Hamarosan magától újraindulhat a mobilja, és ennek nagyon is lesz értelme

Hamarosan magától újraindulhat a mobilja, és ennek nagyon is lesz értelme