A sajtószabadság ügye 22 éve nem volt ennyire kilátástalan
Az Alkotmánybíróság karácsony előtti döntésének a médiatörvény tárgyi hatályát részben megsemmisítő eleme jól összezavarja a közönséget: a rendelkező rész alapján az írott sajtó megmenekülését ünnepelhettük volna, az indokolás elolvasását követően ez azonban optikai csalódásnak tűnik – véli Szigeti Tamás jogász.
A szuveren.hu-n megjelent értelmezés szerint „a döntés épp arról szól, hogy alig maradt alkotmányos korlátja az írott sajtó szabályozásának”.
A szerző kitér arra, hogy médiatörvény készítőinek egyik hittétele, hogy a sajtószabadság nem korlátozhatatlan, mert vannak olyan értékek, amelyek védelmében csorbítható a szabadság. Így a média például ne közvetítsen az emberi méltóságot vagy az emberi jogokat sértő véleményeket, ne gyűlölködjön, ne sértse meg a magánélet szentségét, a védtelen kiskorúak fejlődését pedig végképp ne akadályozza. Ezért a törvényalkotók minden sajtóorgánumot e hosszú tilalmi lista betartására köteleztek. Az Alkotmánybíróság szerint az írott sajtó szabályozása alkotmányellenes, ha az emberi méltóság, az emberi jogok vagy a magánélet megsértésének tilalmára vonatkozik, de alkotmányos, hogy a sajtó nem közvetíthet gyűlölködő tartalmakat, továbbá személyeket nem mutathat be kiszolgáltatott helyzetben, és minden sajtótermék köteles tiszteletben tartani az alkotmányos rendet.
Alkotmányjogilag az első kérdés, hogy a sajtó esetében egyáltalán elfogadható-e a tartalomalapú korlátozás. Az alkotmányos demokráciák egy részében (például az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban) a szabályozás tartalomsemleges. Itt sem írhat le bármit a sajtó, de az írás hatása, az okozott kár vonhat magával jogkövetkezményt, nem önmagában a tartalom. A kontinensen ugyanakkor nem szokatlan a sajtó kötelezettségeiről beszélni: így tesz a 19. századi, máig hatályos francia sajtótörvény is, amely előír tilalmakat. Mások gyalázása például attól függetlenül szankcionálható, hogy vannak-e konkrét sértettek, vagy hogy van-e egyáltalán bármilyen egyéni sérelem.
Szigeti szerint a döntés üde színfoltja az újságírói forrásvédelmet részben helyreállító rész. Nem hagyható szó nélkül, hogy a döntésben hivatkozott strasbourgi joggyakorlat egyértelművé tette: a magyar médiatörvény megalkotói fordítva ültek a lovon: nem a forrásvédelemhez fűződő közérdeket kell igazolni, hanem az az alóli kivételt. Ez olyan egyértelmű volt, hogy ezt még a különvéleményt szerző bírák is elfogadták (Balsai bíró esete kiemelést érdemel: ő pár hónapja még a parlamentben megszavazta a most általa is alkotmányellenesnek talált rendelkezéseket).
A szerző summázatában úgy látja: „a döntés nem oldotta meg a médiatörvény problémáját. Igaz, az Alkotmánybíróság ezzel a döntéssel beállt azon szervezetek hosszú sorába, amelyek cáfolják azt a kormánypropagandát, mely szerint itt európai szabályozás született. Mégis, a szimbolikus győzelem ellenére a magyar sajtószabadság ügye huszonkét éve nem volt ennyire kilátástalan.”