szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Országgyűlés kedden jóváhagyta a foglalkoztatási törvény módosítását, amelynek értelmében bevezetik az álláskeresést ösztönző juttatás intézményét.

Az újszerű juttatást azok a munkanélküliek vehetik majd igénybe jövőre, akik a járadékellátásból kikerülve vállalják a rendszeres álláskeresést, valamint az együttműködést a munkaügyi kirendeltséggel. A munkanélküliek így a járadékos időszakot követően még fél évig - a 45 év feletti munkanélküliek háromnegyed évig - részesülhetnek a nyugdíjminimum (jelenleg 20 ezer 100 Ft) 85 százalékának megfelelő juttatásban.
A törvénymódosítás másik újdonsága, hogy kedvezőtlen jövedelmi viszonyok és heti legalább 25 órás képzés esetén kétszeresére emelhető a képzés idejére adható keresetpótló támogatás összege. Jelenleg a képzés időszakában a munkanélküliek a nyugdíjminimum 90 százalékának megfelelő összeget igényelhetnek.
Az Országgyűlés 193 igen, 2 nem szavazattal és 161 tartózkodással módosította a foglalkoztatási törvényt és a hozzá kapcsolódó jogszabályokat. (MTI)

Para-Kovács együttérez Orbánnal: Hát persze hogy félsz!

Para-Kovács együttérez Orbánnal: Hát persze hogy félsz!

Thürmer Gyulát a nácikra emlékezteti Magyar Péter, Stefka Istvánnál rettegett a diktatúrától

Thürmer Gyulát a nácikra emlékezteti Magyar Péter, Stefka Istvánnál rettegett a diktatúrától

Bíróság kényszerítheti fegyverletételre Trumpot a vámháborúban

Bíróság kényszerítheti fegyverletételre Trumpot a vámháborúban

Visszapillantón lógó arcmaszk miatt nem látta a biciklist a sofőr, baleset lett belőle

Visszapillantón lógó arcmaszk miatt nem látta a biciklist a sofőr, baleset lett belőle