szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Benjamin Netanjahu izraeli külügyminiszter szerint nincs különbség Jasszer Arafat palesztin vezető és Oszama bin Laden terroristavezér között, és szerinte addig nem lesz béke a térségben, amíg Arafat a palesztinok vezetője.

Az európai körútjának első állomásán, Rómában tartózkodó izraeli politikus csütörtökön tartott sajtóértekezletén úgy nyilatkozott: a palesztin hatóság jelenlegi irányítója nem más, mint Oszama bin Laden "jó reklámügynökséggel rendelkező hasonmása". Arafat a terrorizmus eszközével akarja elpusztítani Izraelt, így vele soha nem képzelhető el semmifajta párbeszéd - hangsúlyozta Netanjahu.
A korábbi miniszterelnök George Bush elnökököt idézte, aki egyszer azt mondta: nem lesz béke addig, amíg Arafat hatalmon van. Hogy ki lehet majd Arafat helyett a megfelelő tárgyalópartner Izrael számára, arról a politikus csak annyit mondott: nem az a lényeg, hogy pontosan ki is lesz az a személy, hanem az, hogy a palesztin nép demokratizálási folyamaton menjen keresztül. "Csak azzal köthetünk békét, aki lemond a terrorizmus eszközéről, és elismeri a létezéshez való jogunkat" - szögezte le az izraeli diplomácia vezetője, hozzáfűzve, hogy nem a Hamász az egyetlen alternatíva Arafattal szemben. (MTI)

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

120 napot töltött a víz alatt, Guinness-rekordot állított fel egy német férfi, és egy elég határozott célja van a fura kísérletnek

120 napot töltött a víz alatt, Guinness-rekordot állított fel egy német férfi, és egy elég határozott célja van a fura kísérletnek