szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos tagjaiból álló 35 fős csoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol kórházakban, iskolákban, óvodákban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Ezen kívül gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel segítik a rászoruló intézeteket.

A csoport idén május 13-21. között utazik Erdélybe, ahol gyógyító körútján Hargita és Bákó megyébe látogat el. Az orvoscsoportban ezúttal gyermekgyógyász, fogorvos, nőgyógyász, gerincsebész, neurológus, gyermekszemész és andrológus lesz.

A gyógyító körúton idén, csak úgy, mint minden évben, a Gyermekmentő által működtetett mozgó fogászati rendelő is részt vesz. A rendelőben a szervezet önkéntes fogorvosai fogászati kezelést, szűrést és felvilágosító munkát végeznek.

Az orvosok 2005-ben, több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek. Idén májusban várhatóan több mint ötezer gyermek szűrővizsgálatára és több száz gyógyítására, műtéti előjegyzésére kerül majd sor.

Az orvoscsoport tervezett programja:

Május 13. – továbbképzések és előadások a Nagyváradi Gyermekkórházban és a Kolozsvári Egyetemen

Május 14. – szűrővizsgálatok Udvarhelyen

Május 15. - szűrővizsgálatok Csíkszentdomokoson, Csíkszeredán, Csíkszentmártonon, és Gyimesfelsőlokon

Május 16. – szűrővizsgálatok Csíkszeredán, Csíkszentmártonon, Gyimesekben, Gyimesközéplokon, Hidegségben és Gyimesbükkön

Május 17. - szűrővizsgálatok Csíkszentdomokoson, Csíkszeredán, Csíkszentmártonon, Gyimesekben, Gyimesközéplokon, Hidegségben és Gyimesbükkön

Május 18.- szűrővizsgálatok Csíkszentdomokoson, Csíkszeredán, Csíkszentmártonon, Gyimesekben, Gyimesközéplokon,és Hidegségben

Május 19.- szűrővizsgálatok Csíkszeredán, Csíkszentmártonon,

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Vállalkozás

Negyvenkétezer eurót nyert egy magyar kutatóorvos

A CEU Business School a múlt hónapban ösztöndíjpályázatot indított fiatal közép- és felsõvezetõk számára. A pályázat nyertese egy magyar kutatóorvos, aki részt vehet az iskola Executive MBA (IMM) képzésén. A magyar vezetõképzés érdekében az állami és a gazdasági szféra fogott össze: A nyertesnek mindössze a tandíj egynyolcadát kell kifizetnie.

Plázs

Orvossztrájkok Szlovákiában

Béremelést és az egyébként sem folyó privatizáció leállítását követeli húsz szlovákiai kórház dolgozóinak egy része. A miniszter szerint az eddigi reformok már éreztetik a hatásukat, a folytatás vagy a visszafordulás a következő kormány dolga lesz.

MTI Itthon

Motoros mentőorvosok lesznek az M3-ason és az M0-áson

Az Országos Mentőszolgálat és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. együttműködésének eredményeként május elejétől egy-egy motoros mentőorvos kezd szolgálatot az M3-as autópályán Gödöllő és az M0-ás autóúton Szigetszentmiklós térségében.

MTI Világ

A sztrájkoló orvosok a titkosszolgálatot vádolják

A Szlovákiában két hétig sztrájkoló, de a sztrájkot jelenleg szüneteltető orvosok azt állítják, hogy a szlovák titkosszolgálat Mikulás Dzurinda miniszterelnök rendelkezése nyomán megfigyelteti őket és lehallgatja a telefonbeszélgetéseit. A titkosszolgálat tagadja a vádakat.