A Tanzániában végzett vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy egy vattás végű pálcával vett váladékminta a kémcsőben lévő reagensbe mártva pontosabban és gyorsabban kimutatja a trachomát, mint a hagyományosan alkalmazott módszer, amely a szemhéj belső felén keresi a fertőzés jeleit.

Az ígéretesnek látszó, egyszerű módszer hatékonyságát még nagyszámú fertőzöttön tovább vizsgálják. Annyit már most bizton állítanak a kutatók, hogy hamarosan lehetőség nyílik a tömegméretű antibiotikumos kezelésre, ami az elsőszámú stratégiai cél a trachoma legyőzésében.

© sxc.hu

A szembetegséget okozó mikroorganizmusokkal, a chlamidia trachomatis baktériummal való fertőződés miatt a kötőhártya begyullad, váladékozik. Később – az ismételt fertőződés hatására – a kezeletlen kötő- és szaruhártya elhegesedik, de a szemhéj belső felén is hegesedés indul meg, ennek következtében a szempillák tengelye a szemgolyók felé elfordul, így minden egyes pillantásnál a pillák megsértik a szaruhártyát. Ez az állapot rendkívül éles fájdalmat okoz az érintettnek.

A fertőzés leginkább a Földközi tenger melléki száraz, forró országok és a távol-kelet nyomorban élők tömegeit sújtja. Az Egyesült Államokban az indiánok között és délen, illetve a hegyes területeken elszórtan fordul elő. A betegség a korai szakban a legfertőzőbb, a baktérium a kézről, a legyek, vagy fertőzött tárgyak (törülköző, zsebkendő) közvetítésével kerül a szembe.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése jelenleg mintegy 70 millióra teszi a fertőzöttek számát. Ötmillió ember visszafordíthatatlanul közelítenek a megvakuláshoz, rajtuk a hegesedett részek műtéti eltávolításával sem lehetne segíteni, két millióan pedig már meg is vakultak a fertőzés következtében.