szerző:
MTI

Hatékony módszer lehet a rákos betegek életminőségének javítására, ha a páciensek kiírhatják magukból a betegséggel kapcsolatos félelmeiket, érzéseiket - közölte egy orvosi szaklapban publikált amerikai tanulmány.

Nacy Morgan, a Lombardi Center kutatója egy washingtoni rákklinikán várakozó leukémiás, illetve nyirokcsomó-daganatos betegeket kért meg arra, hogy fejezzék ki írásban, mit jelent számukra a betegség.
 
A húszperces "írástesztben" résztvevők fele néhány hét múlva azt állította, hogy a "feladat" óta már másképp gondolkodik a betegségéről, 38 százalék pedig azt mondta, hogy a betegséggel kapcsolatos érzései változtak meg.
 
A fiatalokra és a közelmúltban diagnosztizált betegekre volt a legjobb hatással az írás. Az viszont nem vezetett eredményre, ha a beteg csupán a betegségével kapcsolatos tényekről számolt be - ismertette a BBC internetes hírszolgálata a The Oncologist című folyóiratban megjelent tanulmányt.
 
A Lombardi intézet hematológiai osztályának vezetője annak örült a legjobban, hogy oly sok beteg mutatott érdeklődést az új terápia iránt, és felvetette annak lehetőségét, hogy a klinikai terápiába is be lehetne építeni egy ilyen "íróprogramot".
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Plázs

Vastagbélrák: mennyire kellemetlen a szűrés?

A vastag- és végbélrák itthon a második leggyakoribb daganatos megbetegedés, annak ellenére, hogy a legjobban szűrhető, s ezzel együtt a legjobban gyógyítható rákfajta, évente öt-hatezren halnak meg miatta. Íme egy meggyőző beszámoló, miért vállaljuk be a kellemetlen vizsgálatot.

Tech

Rák gyógyítására is alkalmas a mágneses vasoxid folyadék?

Ha beválik, akár tudományos szenzáció is lehet a Szegedi Tudományegyetem másodéves doktoranduszhallgatójának, Hajdú Angélának felfedezése: a szervezetbe juttatott mágneses vasoxidos folyadék sejtet válogat, hatóanyagot szállít, a rákos sejteket pedig elpusztítja.

Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai szenátusnak

Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai szenátusnak

Állami ellenőrzés alá vonnák a könyvkiadást is

Állami ellenőrzés alá vonnák a könyvkiadást is

Hogyan lehet egy telefonnal megállapítani egy terrortámadásnál, honnan jött a lövés?

Hogyan lehet egy telefonnal megállapítani egy terrortámadásnál, honnan jött a lövés?

A mesés Esterházy-kincseket Ausztriában jobban megbecsülik, mint nálunk

A mesés Esterházy-kincseket Ausztriában jobban megbecsülik, mint nálunk

Kétmilliárd forintos óvadékot tettek le, hogy szabadulhasson az olasz húspápa

Kétmilliárd forintos óvadékot tettek le, hogy szabadulhasson az olasz húspápa

Alexander Brody: Megdöbbentett, hogy a Himnuszt kellett énekelni Orbán előtt

Alexander Brody: Megdöbbentett, hogy a Himnuszt kellett énekelni Orbán előtt