szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A sok koffeint és különböző egyéb, teljesítményfokozó hatásúnak vélt anyagot tartalmazó energiaitalok fogyasztása különösen a tizenévesek számára kockázatos. A veszélyeket összefoglaló tanulmány az amerikai kollégiumok egészségügyével foglalkozó szakfolyóiratban jelent meg.

 Kathleen E. Miller közel 800 amerikai egyetemistát vizsgált, mérte, hányan és milyen mennyiségben fogyasztanak rendszeresen energiaitalt, majd ezt egybevetette a fiatalok személyiségével, szociális helyzetével.
 
Az energiaitalok forgalmazása több mint hárommillió dolláros üzlet az Egyesült Államokban. A 12-24 éves amerikaiaknak egyharmada iszik rendszeresen valamilyen serkentő üdítőt, és az is gyakori, hogy ezeket valamilyen alkohollal is keverik.
 
Mary Claire O'Brien, egy másik vizsgálat vezetője arról számolt be, hogy azok az egyetemisták, akik energiaital-alkohol keveréket ittak társasági összejövetelek alkalmával, lényegesen több alkoholt fogyasztottak, mint azok, akik "csak" szeszt töltöttek a poharukba. A sajátos keveréket ivók kétszer olyan gyakran lettek részegek, mint a kizárólag alkoholféléket fogyasztók.
 
A kutatók tíz egyetem négyezernél több hallgatójával foglalkoztak. A vizsgálat utolsó hónapjában 24 százalékuk számolt be arról, hogy az energiaitalt alkohollal itta. Az is kiderült, hogy csoportjukban kétszer olyan gyakori volt a baleset, sérülés és kétszer gyakrabban kerültek kórházba vagy orvoshoz, mint a többiek.
 
Az Egyesült Államok nagy tekintélyű gyógyszerellenőrző hivatala, az FDA bármilyen étel vagy ital maximális koffeintartalmát 65 milligram mennyiségben szabja meg. Mivel az energiaitalok összetételét a hivatal nem szabályozza, egy doboz energiaitalban akár több száz milligram koffein is lehet.
 
Egy másik vizsgálatban James Kalus és munkacsoportja 15, önként jelentkező egészséges fiatalt itatott napokon keresztül energiaitallal. A nyolc nő és hét férfi minden nap két doboz energiaitalt ivott meg. Négy órán belül a vérnyomásuk és a pulzusszámuk is mérhetően megemelkedett. Ez az egészséges fiatal önkénteseknek panaszt nem okozott és semmiféle egészségügyi következménnyel nem járt, de betegek vagy tizenéves gyerekek esetén már gondot jelenthetett volna. A közelmúltban több tizenéves került szívritmuszavar, rosszullét miatt kórházba energiaitalozás miatt.
 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Média

Több alkoholt és energiaitalt fogyasztanak a netezők

A leggyakrabban netezők mintegy kétszer nagyobb arányban fogyasztják az energiaitalokat és az alkoholos koktélokat, mint az átlagmagyar - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos által közösen létrehozott új adatbázisból, a Product Media Indexből. A PMX-ből az is kideríthető, hogy a legintenzívebb internethasználók milyen más egyéb fórumokon tájékozódnak: rádiót hallgatnak, TV-t néznek vagy újságot olvasnak-e inkább.

Medipress Plázs

Infarktust okozott egy kedvelt energiaital

Egy brit élelmiszer-áruházi eladó nemrég szívroham következtében távozott el az élők sorából. Az infarktust minden jel szerint egy közkedvelt energiaital váltotta ki.